evadhirdeto_1_16.jpg

Friss szövegek és alkotói optikák határozzák meg a húszéves Örkény Színház új évadát

Az Örkény István Színház a 2024/2025-ös évadban tíz bemutatót tart, ebből hét ősbemutató. Így rajzolódik ki az a törekvés, hogy az új színpadi irodalomra és a jelenkor formanyelvére figyelő kortárs színház legyen az Örkény.

Idén húszéves jubileumát ünnepli a színház, ebből az alkalomból számos kísérőprogram gazdagítja a műsort, amelyekről bővebb tájékoztatást az ősz folyamán kapnak a nézők.   

A július 5-én a Városmajori Szabadtéri Színpaddal koprodukcióban bemutatott [ESCAPE] – A Donkihóte-projekt októberben kerül a Madách téri színház repertoárjára. Ezt megelőzően az évad első bemutatója a Galilei élete lesz, Bertolt Brecht művét Polgár Csaba rendezésében láthatja a közönség.

evadhirdeto_3.JPG
Polgár Csaba

Decemberben zenés bemutató érkezik, Aesopus állatmeséiből Dargay Marcell, Fábián Péter és Parti Nagy Lajos készít „fabularevüt” A nyúl füle címmel. 2025 tavaszán Michael Haneke Szerelem című filmjének színpadi adaptációját Ördög Tamás rendezi, Pogány Judit és Gálffi László főszereplésével. A nagyszínpadi évadot Bodó Viktor rendezése zárja, aki Füst Milán Boldogtalanok című drámáját állítja színpadra.

A Stúdióban Kiss-Végh Emőke rendezése, a Romantika az első, amely a rendező saját darabja. A következő stúdióelőadás Puskin Anyegin című klasszikusa, Dohy Balázs rendezésében. Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című regényét Gáspár Ildikó viszi színre, a színpadi adaptációt is ő készíti. 

evadhirdeto_4.JPG
Kiss-Végh Emőke

Két önálló est is helyet kap az új évadban: Bíró Kriszta rendezőként debütál az Ostromdressz című darabbal, amelyet Kassai Margit 1944-45-ös naplóbejegyzései alapján alkalmazott színpadra Kókai Tünde számára, valamint Gálffi László önálló estje, amelyben kollégáját és barátját, a száz éve született Darvas Ivánt idézi meg.

Gálffi László, alkotói szabadságáról visszatérve, visszaveszi szerepeit a Jelenetek a bábuk életéből és az Isten című előadásokban. A társulathoz szerződik Szaplonczay Mária, akit az Örkény közönsége már két produkcióban, a Solnessben és a Bűn és bűnhődésben is láthatott.

Az új évadban elérhető bérletkonstrukciókról itt lehet tájékozódni. A pártolói tagság újabb ajánlatokkal bővül, bővebb információ a színház weboldalán olvasható.

Fotók: Gál Bereniké / Örkény Színház

Ez is érdekelheti

Tarolt a Katona József Színház, debütált a Vajdaság a Színikritikusok Díjátadón

Átadták a Színikritikusok Díját vasárnap este Budapesten, az Eötvös 10-ben rendezett gálán: a Katona József Színház előadásainak készítői négy díjat is átvehettek. A Színházi Kritikusok Céhe életműdíjjal tüntette ki Ascher Tamást, Nádasdy Ádám posztumusz életműdíjat kapott.

Hét színház – egy közös tér az Átjáró

Közösségépítő ifjúsági programsorozat indul Átjáró néven hét budapesti színház összefogásával a 15–25 éves korosztálynak.

Bognár Péter nyerte a 2026-os Esterházy Irodalmi Díjat

Második alkalommal adták át az Esterházy Irodalmi Díjat: a 2026-os elismerést Bognár Péter kapta az Elmész, visszajössz, sose halsz meg című kötetéért.

Csuja, hát miért nem megy színésznek?

Csuja Imre elvileg már nyugdíjba vonult, munkatempója azonban alig változott: a közönség továbbra is találkozhat vele sorozatokban és a színpadon is. Októberben az Imi, mondj egy verset!, decemberben pedig az EgyÉletem című életrajzi stand-up előadással érkezik a Várkert Bazárba.