Tökéletesen, szinte prezentációszerűen megvalósította a tervezői víziókat a Liget Budapest projekt keretében idén átadott Magyar Zene Háza (MZH) – mondta el kedden az épület tervezője, Fudzsimoto Szú.

A japán sztárépítész a világjárvány miatt kedden látta először élőben a Magyar Zene Házát, amelyről a bejárás utáni sajtótájékoztatón elmondta: fantasztikus lett. „Mikor az előtető alatt sétáltam, olyan érzésem volt, mintha lebegne, rajta keresztül pedig lenyűgöző aranyfényt kapott a ház” – számolt be élményeiről Fudzsimoto Szú, hozzátéve:

fő célja az volt, hogy a természetnek és az építészetnek egyfajta egyvelegét hozza létre.

„Természetesen az átadás óta sok képet és videót láttam az épületről, de egészen más személyesen megtapasztalni, hogyan olvad bele a ház a természetbe, a park szövetébe” – fogalmazott. Fudzsimoto Szú másik fontos célkitűzése az volt, hogy a ház invitáló legyen, látogatásra ösztönözzön, ezért az építész örömmel értesült arról, hogy a január végi megnyitás óta már sok százezren keresték fel az MZH-t.

Mint elárulta, a Magyar Zene Háza az első kulturális intézmény, amelyet Japánon kívül tervezett. Az MZH nagyon jól képviseli azt a szemléletet, amely az épített és a természeti környezet közötti határok feloldását célozza.

Ez egy olyan projekt, amely megmutathatja az építészet jövőjét is – emelte ki.

Fudzsimoto Szú felhívta a figyelmet a tetőszerkezet alját díszítő, stilizált aranylevelekre, amelyekhez az inspirációt a Zeneakadémia épülete jelentette, annak belső tereiben ugyanis éppen az arany szín dominál. Ráadásul az MZH körül folyamatosan változik a természet, amelynek színeihez kiválóan illik az arany, még a téli szürkeséget is áttöri – jegyezte meg.

A japán építész az MTI-nek adott nyilatkozatában is hangsúlyozta: az épületet úgy gondolta ki, hogy az a Városliget folytatása legyen az építészet eszközeivel. Ezért is fontos elem például a tó felőli oldalon létrejött amfiteátrum, amely szabadtéri koncerteknek, rendezvényeknek ad otthont, zöld környezetben.

Miután megtekintette az állandó zenetörténeti kiállítást, a Hangdómot, a könyvtárat, a koncerttermet és a pedagógiai tereket is, Fudzsimoto Szú elégedettségét fejezte ki a házat megtöltő tartalommal, azaz a programkínálattal kapcsolatban is. Mint elmondta, az MZH-t úgy tervezte, hogy a koncertek, a kiállítások és a zenepedagógia külön szinteken hasonló hangsúlyt kapjanak, tapasztalatai szerint pedig az épület minden részét folyamatosan kihasználják, még az előteret is folyamatosan megtöltik a látogatók.

A japán tervező örömmel ismerte meg az MZH tágabb környezetét is a Városligetben. „A park már akkor is gyönyörű volt, amikor először Budapesten jártam, de a szélén akkor még egy óriási, lebetonozott parkoló állt, a MZH helyén pedig lepusztult épületek. Azóta maga a park is sokkal vonzóbb lett az új játszóterekkel, sétányokkal és egyéb fejlesztésekkel” – közölte. Fudzsimoto Szú hozzátette, tisztában van azzal, hogy a Liget Budapest projekt még nem zárult le,

nem messze a Magyar Zene Házától a szintén japán SANAA tervei szerint épülhet fel az Új Nemzeti Galéria.

„A SANAA-t vezető Szedzsima Kazujo és Nisizava Rjúe egyaránt a barátaim, akik fantasztikus tervet készítettek ide, szintén nagy figyelemmel a természetre” – mondta el. Mint hozzáfűzte, a SANAA múzeumépülete ezzel együtt is egészen más stílust képvisel, mint a Magyar Zene Háza. Ha megvalósul az Új Nemzeti Galéria, ez a két épület jól bemutatja majd a kortárs japán építészet sokoldalúságát – közölte Fudzsimoto Szú.

Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa elmondta: Fudzsimoto Szú természetesen a távolból is végigkísérte a beruházást, és számtalan döntést meghozott, messze felülmúlta azonban a várakozásait, amikor személyesen is megtapasztalhatta, milyen minőségben valósult meg a ház.

Ezért a helyszínen köszönetét fejezte ki a magyar szakembereknek is, hiszen több mint száz magyar mérnök közreműködésével készülhetett el az épület. Fontos tudni, hogy az MZH megvalósításához számtalan soha nem látott építészeti megoldást kellett kigondolni – emelte ki.

„Ami itt megvalósult, az hibátlan lett. Mindezt visszaigazolja a ház által elnyert számtalan nemzetközi díj és az is, hogy maga az építész is a legjobb épületei közé sorolja a Magyar Zene Házát” – fogalmazott a miniszteri biztos, emlékeztetve arra, hogy az elmúlt hónapokban több mint félmillió látogató igazolta vissza Fudzsimoto vízióját.

„Sokan azért kerekednek fel, akár külföldről is, mert a Magyar Zene Házával és a Néprajzi Múzeummal együtt a liget ekkora vonzerőt jelent. Ez egyértelműen arra biztat minket, hogy az Új Nemzeti Galéria megvalósításával teljessé kell tenni a Liget Budapest projektet” – mondta el Baán László.

Fotók: MTI/Balogh Zoltán