Géczi János: „Ahová lehet, oda ő is jön velem”

Viszonylag későn, negyvenéves korában lett először saját kutyája. Hogyan változtatta meg ez az életét?

Nem mondhatnám, hogy bármit változtatott az életemen. Az én életmódom, a térhasználatom a kutyáktól függetlenül is létezett, amibe aztán ők teljes mértékben beilleszkedtek. Nekem nem kellett változnom, és azt gondolom, hogy a kutyák igényeit, különösen a keverék fajtákét nem nehéz kielégíteni. Ami talán őkutyaságának, Buboréknak szokatlan lehet, hogy nagyon sokat utazik. Nincs benne több egyenlítőnyi, de egy biztosan van. Ahová lehet, oda ő is jön velem. A képtárakat, templomokat, már ahová beengedik, mind ismeri, tud viselkedni, és nagyon kommunikatív, mindenkivel barátságos. Egyszóval nem nehezíti meg az életemet.

Hogyan került önhöz Buborék?

Az egyik barátom felesége választotta hozzám. Az ő kutyájuknak volt a játszótársa. Buborék több gazdacsere után ismét befogadásra várt, és nálam talált otthonra.

Ön szerint van-e speciális jellege egy kutyával való kapcsolatnak?

A társas kapcsolatoknak sokfajta szintje van, egy állattal is lehet nagyon meghitt kapcsolatba kerülni. Nekem korábban pulijaim voltak, Buborék viszont keverék eb, aki rendkívül önálló, nagy mozgásigénnyel, és eléggé hangos, de ha az ember figyel rá és tudomásul veszi a karakterjellemzőit, akkor különösebb konfliktushelyzet nem áll elő. Nagyjából elfogadom, amikor ő irányít, és ő is tudomásul veszi, amikor én vagyok a domináns.

Van-e habitusbeli hasonlóság önök között?

Ezt az ismerőseimtől lehetne megkérdezni, de talán a készenlét, a gyorsaság, ami rokoníthat bennünket. S továbbá, hogy közösségi lények vagyunk. Ámbár lehet, hogy ennél sokkal több közös vonásunk is van.

Milyen hatalmi viszonylatban vannak egymással?

A kutyák viselkedése eléggé meghatározott, emberfüggő. S van falkavezér, aki ez esetben én vagyok. Buboréknak is vannak önálló döntései és elképzelései, amiket a tudomásomra hoz, és amiket, ha lehetséges és módunkban áll, teljesítünk.

Tanulta a kutyatartást?

Biológus vagyok, azon belül is antropológiával és művelődéstörténettel foglalkozó kutató, úgyhogy nekem úgymond hivatalos ismereteim vannak az együttéléstanban. Krízishelyzetekben pedig mindig bevált, ha a kutyáimmal kapcsolatban az ösztöneimre hallgattam.

Egyetért azzal a nézettel, hogy a kutyák olyanok, mint a gyermekek?

Csányi Vilmos etológus szerint a kutyák az alig hároméves gyermekek szintjén állnak. Nyomában magam is ezt vallom. Nagyjából olyan fajta érzelmi és értelmi képességeik vannak, mint a kicsi emberkéknek.

Van kedvenc története a kutyájával kapcsolatban?

Igen, de többségük nem publikus. Tudja, a családi dolgok pusztán a családra tartoznak. Olykor rémes dolgokat tud csinálni természetesen, mindent be tud vetni a figyelemfelkeltéstől a figyelemelterelésig, pillanatok alatt a központba képes állítani magát, imád játszani és szeret velem lenni. S furfangos.

Ön szerint mi a legkedvesebb tulajdonsága a kutyájának?

A figyelme. Szüntelenül kontaktust tart. Ha beteg vagyok, akkor ő hamarabb megérzi és kezd rólam gondoskodni, mint én saját magamról. Mindent érzékel, ami az emberi kapcsolatokban létezik, és mindent tudatosít is bennem.

Többször „fiamnak” szólította a kutyáját. Ez az erős kötelék azonnal kialakult önök között?

Több fajta megszólítása van. Ha Bubusnak nevezem, akkor hajlandó vagyok a játékában részt venni. Ha fiamnak, akkor azzal azt jelzem, hogy vegye szűkebbre a komfortzónáját. Amúgy nagyon gyorsan egymáshoz alakultunk. Azt hiszem, hogy miután élete első félévében több gazdája volt, arra kondicionálódott, hogy rögtön érzékelje, ki figyel rá, és igyekezzen megfelelő kapcsolatot kialakítani. Biztos, hogy ez az érzékeny kapcsolattartás a túlélését szolgálta, és erős igény maradt számára. Látja milyen békésen hever a játékpatkányán, miközben fél szemmel engem figyel?

Dugó, Adél és Kicsi nevű kutyáiról mesék születtek, két kiadást is megélt A kékszemű napló és A dél. Az előzőből Esti mese-sorozat is készült. Buborék is mesehőssé válik idővel?

Nem is olyan rossz ez a feladat, amire most figyelmeztetett!

Lippai Kriszta

Fotó: Chikán Erika

A interjú a Magyar Kultúra magazin 2022/7. számában jelent meg.