Géczi János
A lemondás is része a nyárvégnek
Lassan ideje begombolni a lájbit, reménykedve, hogy legalább a vénasszonyok nyarából kijut még.
Május 4-én történt
„Ha igazi színész akarsz lenni, keresd, kutasd és találd meg a szereped igazságát. Aztán harcolj érte mindennel és mindenkivel szemben. Akár gyilkost játszol, akár szentet, az már te vagy” – állítja a színészmesterségről Huszti Péter, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, aki ma ünnepli nyolcvanegyedik születésnapját.
Géczi János képzőművészeti alkotásai magukért beszélnek
Április 23-án a Műcsarnok előadótermében mutatták be Géczi János József Attila-díjas író, képzőművész Feltakarás című kiállítási katalógusát. Az alkotó Feltakarás című kiállítása 2024 nyarán és őszén volt látható a Műcsarnok kamaratermében. A katalógust Kurdy Fehér János költő, művészeti író és Tillmann Ármin filozófus ismertette a jelenlévőkkel.
Veszprémi programok kultúra és történelem pezsgő jelenlétében
Európa 2023-as Kulturális Fővárosába, a királynék városába, Veszprém vármegye székhelyére, a sokszínű Veszprémbe érkezik a kulturális programsorozat
A leggyakoribb fordítói hiba a megértés és a látás hiánya
Az egyik legtöbbet foglalkoztatott horvát műfordítót, Kovács Leát kérdeztük több, a fesztiválon debütáló fordításkötetéről és a horvát–magyar irodalmi kapcsolatokról.
Géczi János: Egyéni nézetrendszerem az életidőm alatt összetorlódó világképek darabjából állt össze
Milyen magyarként élni, s milyen volna nem magyarnak lenni? Géczi János József Attila-díjas írót és képzőművészt kérdeztük.
Kortárs korképek – tíz kortárs irodalmi mű az őszkezdéshez
Regényes családtörténet, régre nyúló és friss traumák, Los Angeles-i lázálmok, súlyos örökségek és filozófiai elmélkedések – listánkban tíz kortárs kötetet ajánlunk a nyárbúcsúztató-őszkezdő elmélyülés jegyében.
Két ködlovag és fivérük, a geográfus – A Cholnoky testvérekről
Viktor, Jenő, László – ők az ismertebb Cholnoky fivérek. Viktort és Lászlót a magyar prózairodalom megújítóiként emlegetik, Jenő elismert földrajztudós volt. Életművükből válogatva nemrég négy szép kiadású kötet jelent meg. A sorozatszerkesztővel, Géczi Jánossal beszélgettünk.
Új pályázatokat hirdetnek a költészet napjára és a Versmaratonra
A Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és az MTVA tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Kárpát-medence legnagyobb költészet napi rendezvénysorozatát, a Versmaratont. Ennek keretében elindul a Szaval a suli és a HangHordozók versenye.
Géczi János: „Ahová lehet, oda ő is jön velem”
A József Attila-díjas költő, író, képzőművész, biológus Buborék nevű kutyájához fűződő viszonyáról mesélt.
Határsértő Jánosok: Géczi és Áfra
A MODEM art unboxed sorozatának vendége, Áfra János és Géczi János többek között művészi határfeszegetésekről is beszélgetett.
Géczi János nemzetközi díjat kapott
A díjakat a szeptember 7-ei gálaműsoron adták át a balatonfüredi Anna Grand Hotel dísztermében.
Művészeti lelet 1980-ból
A budai Tranzit Art Caféban került sor Géczi János és Molnár László Fotóregény című könyvének bemutatására. A kis példányszámban megjelent, tehát könyvészeti ritkaságnak ígérkező nagyalakú, 108 oldalas könyv kiadója a veszprémi Művészetek Háza.