Határsértő Jánosok: Géczi és Áfra

Géczi János és Áfra János életművében – habár többgenerációnyi közöttük a korkülönbség – sok a közös szál. Például mindketten előszeretettel lavíroznak a képzőművészet és az irodalom határán: a két művészeti ág közötti vékony vonalat folyamatosan át- meg átugorják. Áfra és Géczi egyaránt határsértő és ilyen szempontból provokatív alkotó. Áfra rámutatott: a határok az intézményi keretekből adódnak, ezért folyamatosan rájuk kell kérdezni.

Képzőművészeti szöveghasználat

Koroknai Edit, a MODEM ügyvezetője hangsúlyozta: mindkét alkotóra jellemző a képzőművészeti szöveghasználat. Áfra doktoranduszhallgatóként is kutatja ezt a területet. Legújabb kötete, a Termékeny félreértés, amit Szegedi-Varga Zsuzsannával közösen alkotott, jó példa arra, hogy a képzőművészet és az irodalom hogyan tud egymásba folyni. Kötetük tulajdonképpen műtárgy, ami a különböző nyelvek közötti mozgásteret, a különböző formanyelvek közötti párbeszédet és hibridizálásukat mutatja fel. A Termékeny félreértés a magyar vizuális költészeti hagyományhoz kapcsolható. Művészkönyv, ami maga is vizuális költészeti alkotásként értelmezhető. Sajátossága abban áll, hogy nem egy alkotó hozta létre, és hogy a megalkotásának volt egyfajta folyamatszerűsége.

Géczi János talált óriásplakátok újrahasznosításával hozza létre műveit, amivel szintén az irodalom és a képzőművészet határán mozog. Áfra a Parnasszus Géczi-számában amellett érvelt, hogy Géczi alkotásai a képzőművészet területére ágyazódnak be, és a kollázsok, a pop-art, az újrealizmus és a hazai neoavantgárd hagyományából táplálkoznak. Géczi viszont inkább a vizuális költészet tradíciója felől értelmezi munkáit. 

A művészt gyakran az 1970-es, 80-as évek közép-európai neoavantgárd alkotóihoz sorolják, ő azonban „filozófiai megfontolásból a VIII–X. századi középkori szerzetesköltők világához, főleg a Karolingokhoz” érzi közel magát. Mint elmondta: ők az isteni nyelv keresése érdekében egyszerre használták a szavakból álló és a képi nyelvet. Olyan műveket hoztak létre, amelyeknek nem lehet pusztán olvasással megérteni a szövegét és nézéssel az ábráit. Az egykori szerzetesek olyan, kollektív alkotásokat hoztak létre, amelyek esetében a szó és a kép világa teljesen egyenrangú. „Az én munkáimban sem fontos a szerzőség kérdése: ezek a plakátok kollektív alkotások, az adott kor, az emberek és a természet közös művei, amiket nekem csak értelmezni kell.”

Géczi 2014-ben a Miskolci Galéria felkérésére megalkotta Hasított plakátok című sorozatát, amelynek alapanyagát a város óriásplakátjai adták. „E plakátok egy szociálisan megragadható közegnek és egy természeti időszaknak a közös termékei, amelyeknek a lábjegyzete lennék én.”

Online taní-tani

Áfra és Géczi azonban nemcsak alkotók, hanem egyetemi oktatók is, így megszokott életritmusukon bizonyos mértékben változtatott a pandémia. Géczi elmondta, hogy az elmúlt négy évtizedben sokat dolgozott az íróasztalánál, főként a világtól elvonultan élt, ám hetente az a néhány óra, amit az egyetem falai között töltött, fontos volt számára. Ez most eltűnt, és hiányoznak neki a visszaigazolások; az, amikor elég volt egy szemvillanás vagy mozdulat, hogy megértse, milyen irányban haladjon tovább. Szerinte a pandémia túlságosan gépivé tette az oktatást, az oktatók és a hallgatók viszonyát. És azt is nehezen éli meg, hogy keveset találkozhat a barátaival.

Áfra ezzel szemben a digitális oktatás előnyeit emelte ki. Szerinte fontos mérföldkőhöz érkeztünk, amit ugyan a kényszer szült, viszont mostanra már mindenki hozzászokott, és talán lesznek olyan elemei, amelyek a jövőben is hasznosíthatók. Ő is egyetért azonban Géczi megállapításával, amely szerint az online térben nem idézhetők elő bizonyos helyzetek. Például terápiás közeget teremteni vagy csapatmunkát végezni nem lehet virtuálisan. Áfra azonban jól éli meg a karantént: több ideje van elméleti szövegekkel foglalkozni, több verset ír, sokat olvas.

Találkozás a művészettel

A beszélgetés során mindkét alkotó mesélt a gyerekkoráról is. Géczi egy Debrecen melletti falucskában, félértelmiségi családban nőtt fel. Édesapja asztalos volt, ami meghatározta a tárgyakhoz és a természethez való viszonyát. Sok könyv között éltek, és a tanárai is olyanok voltak, akik által kapcsolatba került a kortárs kultúrával. 

Gyerekkorában úgy gondolta, hogy családi mintára képzőművészettel fog foglalkozni, de végül tanári hatásra a biológiát választotta. Szegeden, biológushallgatóként vált fontossá számára a kortárs irodalom, majd lassan elkezdte költőként meghatározni magát. 

Kiemelte még: kétnyelvű családban nőtt fel, ami szocializálta a többfajta kultúra, valamint a tudomány és a művészet együttes alkalmazására. 

Áfra egész korán elkezdett érdeklődni a művészet iránt: már kisiskolás rajzszakkörösként nemzetközi versenyeket nyert. Eleinte a grafika érdekelte, de tízéves kora körül már verseket is írt. Varrónő édesanyja és esztergályos édesapja is fontos inspirációt jelentett számára a szép dolgok létrehozása terén. 

Édesapját korán elvesztette. Úgy gondolja, ez a meghatározó trauma vitte közel a metafizikához: meg akarta érteni a világot, ám azt, amit a templomban kapott, nem érezte önazonosnak. Korán megismerkedett a különböző vallásokkal, más kultúrkörökkel és a filozófiával. „Ez a fajta spirituális érdeklődés a képzőművészeti kísérletezéseimben is meghatározó volt.” 

Édesanyjával az apja halálát követően eltávolodtak egymástól, és mivel néhány éve ő is meghalt, az az igény, hogy jobban megismerje, most már beteljesíthetetlen. Friss verseiben próbálja megidézni az alakját, és elképzelni, hogy az elhunyt miként élne meg adott helyzeteket.

Géczi és Áfra, Áfra és Géczi

A két alkotó évek óta szoros szakmai és emberi kapcsolatban van. Géczi azóta figyeli a debreceni irodalmat, mióta eljött Debrecenből. Úgy látja, hogy Áfránál nagyon erősen jelen van az a fajta szociális elköteleződés, ami az 1960-as, 70-es évek neoavantgárdját jellemezte. „Aztán amikor kiderült számomra Áfra többműfajúsága is, akkor a nemzedéktársaimra ismertem rá benne.”

Amikor Áfra hat évvel ezelőtt megkapta a Sziveri János-díjat, Géczi laudálta a szerzőt. Nagyjából ekkortól datálódik a személyes kapcsolatuk, amelynek jelentőségét az is jelzi, hogy Géczi mindig Áfrának mutatja meg először az elkészült verseit. Áfra pedig hangsúlyozta: Géczire pótapjaként is tekint. 

Többször volt alkalmuk együtt szerepelni és dolgozni, most épp a Vers a parton, valamint a Vers a peronon irodalomnépszerűsítő projekteken munkálkodnak együtt.

A beszélgetés itt hallgatható vissza.

Nyitókép forrása: MODEM