A díjakat a szeptember 7-ei gálaműsoron adták át a balatonfüredi Anna Grand Hotel dísztermében.

Géczi János kapta Szűz a gyermekkelSzent Annával és egy szamárral című verséért az idei Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny fődíját, a különdíjat pedig megosztva Fodor Balázsnak Kútásók című művéért és Aknai Tamásnak Sziget című alkotásáért ítélte oda a zsűri.

162 pályázó több mint háromszáz verssel nevezett a versenyre. A 27. alkalommal megrendezett nemzetközi megmérettetésen a Salvatore Quasimodo-emlékdíj és a Salvatore Quasimodo-különdíj mellett a zsűri kilenc költőnek adományoz elismerő oklevelet.

Délelőtt könyv- és folyóirat-bemutatót tartottak, ahol megismerhette a közönség Dante Marianacci Ahogy a költők látják Mona Lisát, valamint Madarász Imre A Nagy Háború nagy költője – Giuseppe Ungaretti és az első világháború című könyvét, illetve a Tempevölgy című folyóirat szeptemberi számát. Délután Salvatore Quasimodo költő emlékfájánál tartottak megemlékezést.

A rendezvény zárónapján irodalmi estet rendeznek a költőverseny díjnyertes alkotásaiból a Kisfaludy Színház művészeinek közreműködésével.

A nemzetközi költőversenyt Salvatore Quasimodo olasz költő emlékére rendezik meg 1992 óta Balatonfüreden. Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett költő 1961-ben járt a tóparti városban gyógykezelésen, gyógyulásának emlékére fát ültetett a Tagore-sétányon és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit.

Forrás: MTI