Saját kezűleg írta azt a szabadságkérelmet a 14. századi brit író, Geoffrey Chaucer, a Canterbury mesék szerzője, amiről korábban azt gondolták, hogy egy írnok készítette a nevében – számolt be róla egy új kutatás alapján a The Guardian online kiadása hétfőn.

Az angol irodalom atyjaként tisztelt Chaucer 1374 és 1386 között II. Richárd király megbízásából főként a londoni kikötőben megforduló gyapjú után fizetendő vámokat felügyelte. Ez idő alatt írta a szabadságkérelmet, és nyújtotta be jóváhagyásra – állítja a kanadai Richard Green professzor, Chaucer életművének kutatója.

„Ez lehet az egyetlen ismert dokumentum, amit saját kezűleg írt” – hangsúlyozta a professzor.

Mint hozzátette: a dokumentum jelentőségét növeli, hogy a kézírást más fennmaradt, középkori, még meg nem vizsgált írásokkal összevetve rábukkanhatnak még további Chaucer-szövegekre, feljegyzésekre is. Green júliusban a Pennsylvaniai Egyetem kiadványában, a Chaucer Review folyóiratban publikálja kutatását.

A brit Nemzeti Levéltárban őrzött szabadságkérelmet már 150 éve ismerik, és mindeddig azt feltételezték, hogy egy írnok vethette papírra. Green szerint azonban Chaucer saját kezűleg írta le a kérelmet. Azzal érvelt, hogy Chaucer a hivatalos dokumentációt maga intézte, nem volt irodai személyzete, és nem valószínű, hogy írnokot bízott volna meg egy ilyen egyszerű kérvény elkészítésével. A kérelmet, amit Chaucer a királynak nyújtott be, egy 27,5 x 7 cm nagyságú pergamenre írta franciául, ami abban a korban a bürokrácia nyelve volt.

A dokumentumban Chaucer arra kért engedélyt, hogy megbízhasson maga helyett valakit a feladatai ellátásával.

Green elemzése szerint a dokumentum „kötetlen hangú”, rövid, egyszerűen megfogalmazott. A professzor szerint nyilván előre tudta, hogy csak formaságról van szó, a kérelmét el fogják fogadni, de végig kellett járnia a hivatalos utat. „Minden jel arra utal, hogy ez a tényleges dokumentum, amelyet benyújtott, és amelyet saját kezűleg írt” – fogalmazott Green a júliusban megjelenő Chaucer Review című folyóiratban, amelyet a Pennsylvaniai Egyetem ad ki.

A képen 17. századi ismeretlen brit festő: Geoffrey Chaucer portréja (részlet). Forrás: Wikipedia / Az Egyesült Királyság Kormányzati Művészeti Gyűjteménye