Egyszer szándékosan került rács mögé
1931-ben Orwell, aki éppen a szegénységet kutatta önéletrajzi ihletésű művéhez, szándékosan letartóztattatta magát. A célja az volt, hogy közelebb kerüljön azokhoz a csavargókhoz és kisstílű bűnözőkhöz, akiket tanulmányozott. Akkoriban Edward Burton álnéven tevékenykedett, és halhordónak álcázta magát.
Egy alapos ivászat – több korsó sör és majdnem egy teljes üveg whisky elfogyasztása – után, amelyet egy feltételezhetően hangos jelenet követett, letartóztatták. Bár pontosan nem tudni, mit mondott vagy tett, az incidens nem bizonyult elég súlyosnak ahhoz, hogy börtönbüntetést kapjon. Így mindössze 48 órát töltött őrizetben, majd szabadon engedték. Orwell a Fogda című, soha meg nem jelentetett esszéjében írt erről az „élményéről”.
Egy Eric nem lehet elég jó író
Bár a világ George Orwellként ismeri, valójában Eric Blair néven született és hunyt el. Az Orwell írói név – amelyet egy angliai folyótól kölcsönzött – az első könyve, a Csavargóként Párizsban, Londonban megjelenése előtt született meg. Úgy érezte, a története – amelyben az utcán élő csavargókról és mosogatói munkájáról számolt be – kellemetlen helyzetbe hozhatná tisztes szüleit. Az álnév pedig lehetőséget adott számára, hogy a könyv esetleges kudarca esetén tiszta lappal induljon. Ráadásul meg volt győződve arról, hogy Eric néven senki nem lehet elég jó író.
A George Orwell mellett több álnéven is gondolkodott, a kiadójának olyan alternatívákat javasolt, mint P. S. Burton, Kenneth Miles vagy H. Lewis Allways. Ha ezek valamelyikét választotta volna, ma nem beszélnénk orwelli világképről.
Ugyanakkor a két név időnként kavarodásokat okozott. Míg a családja és régi barátai Ericnek szólították, mindenki más George-ként ismerte. A levelek tetejére gyakran E. B. monogramot írt, míg aláírásként már a George Orwellt használta.
Etonban tanult, mosogató lett
Bár a híres Eton középiskolában végzett, és hét nyelven tudott, Orwell élete nagy részében csak részmunkaidős állásokból és alkalmi munkákból tartotta fenn magát, amivel írói karrierjét finanszírozta. Különös karrierje során szolgált rendőrként Burmában (ma Mianmar), középiskolai tanárként is dolgozott, de volt könyvesbolti eladó, majd a BBC-nél propagandistaként is tevékenykedett a 2. világháború idején. Emellett irodalmi szerkesztőként és haditudósítóként is kipróbálta magát.
A kutatómunkái során végzett állások külön kategóriát képeztek. Párizsban mosogatóként dolgozott, míg Angliában, Kentben komlószedőként vállalt munkát, hogy jobban megismerje a kétkezi munkások életét.
Vidéki életének szereplői ihlették az Állatfarmot
Orwell a vidéki életet nem csupán hobbi szintjén élte meg, maga is tapasztalatokat szerzett a gazdálkodásban. Az Angliai Wallingtonban élt feleségével, Eileennel, ahol többféle állatot tartottak, köztük egy Muriel nevű kecskét. Állatfarm című regényében egy ugyanilyen nevű kecske szerepel (a magyar fordításban Malvin – a szerk.), aki az egyik legértelmesebb és legtisztességesebb állat a farmon, így a történet szimpatikus karakterévé válik.
De volt egy kutyája is, Marx, a francia puli, akivel szeretett hosszú sétákat tenni a mezőkön. A kutya neve sokakat elgondolkodtatott: egyesek úgy gondolták, Karl Marxról kapta a nevét, mások Groucho Marx amerikai humoristára gyanakodtak, míg voltak, akik a Marks & Spencer áruházláncra tippeltek.
Az Állatfarm majdnem elpusztult egy bombázásban
Ma már nehéz elhinni, de az Állatfarm kezdetben rengeteg elutasítást kapott a kiadóktól. Az allegorikus regényt, amely a sztálini Szovjetuniót szatirikus módon ábrázolja, a híres modernista költő és esszéista, T. S. Eliot – aki a Faber and Faber kiadó igazgatója volt – is elutasította. Bár dicsérte Orwell írását, úgy vélte, hogy a könyv politikai üzenete „nem segít” az akkori feszült helyzetben. Orwell korábbi munkáinak kiadója, Victor Gollancz sem volt hajlandó bírálni a Szovjetuniót és Sztálint.
A nehézségek közepette Orwell már az önkiadás lehetőségét fontolgatta. De az igazi tragédia 1944-ben történt: londoni lakása egy bombatalálat következtében elpusztult. Szerencsére az Állatfarm kézirata nem semmisült meg, Orwell órákig kutatott a romok között, de végül megtalálta. A regény 1945-ös megjelenése után hatalmas sikert aratott, ami miatt utólag valószínűleg jó pár kiadó foghatta a fejét.
Orwell és Huxley tisztelték egymást, de nem értettek egyet a jövőről
George Orwell és Aldous Huxley nemcsak kortársak voltak, hanem személyesen is ismerték egymást, és baráti kapcsolatot ápoltak. A két író még Etonban találkozott, ahol Huxley francia nyelvet tanított. Barátságuk nemcsak személyes találkozásokban, hanem műveiken keresztül is megmutatkozott. Mindketten olvasták a másik legismertebb művét. Orwell a Szép új világot 1940-ben „a hedonista utópia jó karikatúrájának” nevezte, de hozzátette, hogy a könyv nem tükrözi a valódi jövőt, amit ő inkább valami olyasmiként képzelt el, mint a spanyol inkvizíció.
1949-ben Huxley levélben válaszolt Orwell 1984-ére. Bár elismerte a regényt, úgy vélte, hogy a hatalomvágy ugyanúgy kielégíthető azzal, hogy az emberekkel megszeretteti a rabszolgaságukat, mint azzal, hogy veréssel és rúgásokkal kényszerítik őket engedelmességre. A két, világunk jövőjét egészen másképp látó elme eszmecseréje máig meghatározza a disztópikus irodalom alapvető kérdéseit.
Kié a hidegháború?
Bár gyakran George Orwellt tartják a hidegháború kifejezés megalkotójának, a valóság ennél kissé bonyolultabb. Martin McCauley történész szerint a hidegháború kifejezés már hatszáz évvel Orwell előtt is létezett, mégpedig a 14. századi spanyol író, Don Juan Manuel használta, amikor a kereszténység és az iszlám közötti konfliktusról írt.
Orwell viszont valóban hozzájárult a kifejezés angol nyelvű népszerűsítéséhez, amikor elsőként használta az Ön és az atombomba című esszéjében, amelyet két hónappal azután írt, hogy az amerikaiak atombombákat dobtak Hirosimára és Nagaszakira. Két évvel később, 1947 áprilisi beszédében Bernard Baruch amerikai elnöki tanácsadó a hidegháború kifejezést közvetlenül a az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti kapcsolatra alkalmazta, így pedig végleg beágyazódott a közbeszédbe.
***
George Orwell kalandos, szűkölködést sem nélkülöző életpályája és láncdohányos életmódja miatt már fiatalon tüdőbántalmaktól szenvedett. Tuberkulózisa az 1940-es években súlyosbodott, és bár az antibiotikum, a sztreptomicin már 1946 óta elérhető volt az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában a háború után nem volt könnyen beszerezhető. Az író végül 1948-ban jutott hozzá a gyógyszerhez, de az súlyos allergiás reakciókat okozott: hajhullástól, körömelhalástól és fájdalmas torokfekélyektől szenvedett.
Az orvosai, akik nem ismerték elég jól a gyógyszert, nem tudták, hogy alacsonyabb dózisban adagolva valószínűleg megmenthették volna anélkül, hogy ilyen súlyos mellékhatásoktól kelljen szenvednie. Orwell abbahagyta a kezelést, és a gyógyszert két másik tuberkulózisos betegnek adta, akik végül felépültek. 1949-ben ismét megpróbálkozott a gyógyszerrel, de továbbra sem bírta elviselni a mellékhatásokat. 1950. január 21-én halt meg a University College Kórházban, mindössze negyvenhat éves volt.