A kifogások lajstromozása előtt egy vonatkozásban illik megvédeni a Meccset. A nyilvános főpróba közönségének nem is oly töredéknyi része sziszegve követte, majd a szünetben igencsak becsmérelte a szöveg mosdatlanságát. Néhányan távoztak is. Pedig ők nem hallhatták, hogy a második rész elején Tobi - lányos zavarában, úri szemérmességgel - még pompás, alapos nyalást is javasol Lisának (addigra kiderült: a kis menyének, aki tizenegy hónapja ugyancsak szexmentesen kényszerül élni). Lisa elsősorban a kimerítően megokolt - mindkettejüknek kellemes perceket ígérő - előterjesztés váratlansága miatt mond nemet némi tétovázás után (a kölcsönös kielégüléssel felérő lassú táncolásnak, a mozgástervező Cortés Sebastian okosan hűtött-fűtött tenyér- és váll-lírájának mégsem tud ellenállni, s apósa - igaz, mindössze atyailag emelt - karjaiban végzi). Az 1967-es születésű Stephen Belber színműve azonban nem tobzódik a mára visszaverhetetlenül teret nyert "káromkodós", szexista beszéltetésben, Baráthy György dramaturg fordítása pedig hajlékonyan aknázza ki e (talán szociolektusnak - itt: értelmiségi-művészi szlengnek) is nevezhető stílust.
Papp János lazán, dallamosan játssza a vénülés, a magány mocsarából önmagát kedélyesen ki-kirángató, testes öregfiút. Például dugás helyett kötöget. (És szép ötlet, hogy elsőként utóbb egy kisgyermek-ruhadarabbal büszkélkedik.) Az írói-rendezői lelemény a kínai kacsa ételmaradékaiból előhalászott evőpálcikákat segítségül híva bizonyítja, hogy a kötőtűkkel végzett bökődés mennyire hasonlít a nem plátói szerelem koreográfiájához. Howard R. Lloyd az indokoltnál is kopárabb, otthontalanabb, mogorva színpadán nem könnyű tartalmas, jelentéses járások ösvényeire rátalálni, de Papp akár egy kis túlmozgás árán is kedvesen lengi-zuhogja be maradék léte színterét. Kezdeti magányos pillanataiból is érződik, hogy tekintélyes adag józan ésszel megáldott súlyos fickó az, aki nagyon készül valamire.
A félig narancssárga ruhás, kopasz (illetve hülyegyerek-sityakos) Tobihoz Lloyd jelmezei egy fakón sárga-barna asszonykát és egy sárszínű férjet hoznak látogatóba. Eleinte a koravénen fiatal hölgy tudományos munkájához szükséges nagyinterjúról lenne szó, de egy kis kacskaringós halogatás nyomán kiderül: mindez kamu. A rendőr Mike sosem látott, kétséges kilétű apját gyanítja a házigazdában (erőszakkal be is dug majd a szájába egy kémcsövet, hogy a DNS-vizsgálathoz szükséges nyálmennyiséget beszerezze). Negyvenhárom éves fejjel, két évvel őt egyedül felnevelő (táncosnő-karrierről hiába álmodó) édesanyja halála után jut eszébe, hogy ezt a "köcsögöt" "a farkánál fogva" vonszolja törvényszék elé. Rendben. De vajon mit akarhatott eredetileg a munkamániás, szeretetlen, iszákos, nem kefélő férjjel együtt érkező feleség? És miért épp akkor és miért úgy ébred rá a feszélyező helyzet faramuciságára Tobi, amikor ráébred? S miért azt a taktikát követi, amelyet követ (pénzt, javakat nem lehet kizsarolni belőle - nincs neki) - ha kincse, a lenyírt kéz- és lábkörmeit évtizedek óta halmozó üvegurna mellett tartja azt a könyvet (az amerikai vívósportról szólót), amelyben hajdanán gyáván nem vállalt fiacskája sportsikereiről tudósító, húsz esztendővel ezelőtti kivágat is lapul? És a Meccs attól meccs, hogy a vívók asszóznak/csörtéznek, illetve mindkét férfi kedveli az amerikai futballt? Azt már csak a rémület fokozására említjük, hogy Mike végül elhalt mamája kedvenc táncosnő-kisplasztikájával ajándékozza meg az 1:1-es eredményű szülő-gyermek birkózás ellenére elérzékenyült apát, aki a fiatalokat saját reménybeli nagyapaságának emlegetésével bíztatja újrakezdendő összesimulásra. A nyálvizsgálat villámgyorsan megérkező eredménye esetleg éppenséggel megengedné, hogy Mike nemzője az a férfi legyen (maga is az 1950-es évek végének ifjú táncfenoménje), aki állítólag Tobiban lelte meg felülmúlhatatlan szerelmi ideálját - ezen ingatag feltételezésre viszont már annyi humor sem marad vissza a kalandos, ám vacak darabban, amennyi korábban itt-ott csörgedezett.
Kovács Vanda roppant gondterhelt Lisája vagy az elhanyagolás tizenegy hónapja során koptatott le magáról minden női vonzerőt, vagy érthető, miért szereti jobban Mike a rendőri ténykedést, mint a házaséletet. Mihályfi Balázs (Mike) tanácstalanul kerülgeti a szerepet, a szerep őt. Ha egy színésznek (lásd fentebb) vadul köcsögöznie kell (stb.), meg kell tanítani őt köcsögözni. Harangi Mária az instrukciók emeltebb szakmai szintje, technikai, nyelvi hitele helyett Belber nem-dráma drámájának drámaságára koncentrál (s természetesen időnként ott ér el eredményt, ahol - Papp János közreműködésével - akarva-akaratlanul kiengedi kezéből e túlsúlyos amerikai giccset). A színi mászkálások, átülések csekély eredményt hoznak: a giccs sem tudja kitombolni magát.
