A gonosz skatulyája

Egy korábbi interjúban beszélt arról, hogy minden szerep önvizsgálatra készteti.
Ez így igaz. Ha meg akarom érteni a szerepet, a személyiséget, akit éppen a színpadon játszom, szembe kell néznem magammal! Fel kell tennem a kérdést, hogy is vagyok én adott emberi tulajdonsággal, magatartással, véleménnyel, értékítélettel. Ezek színészi szempontok.

Jagó féltékeny Cassióra, hiányzik neki az elismerés. Hogy áll ezzel Farkas Dénes?

Szerencsére most nem érzem ennek hiányát. Egyébként azt szoktuk mondani, hogy a színésznek két baja lehet: ha dolgozni kell, vagy ha nem. Dolgozni maga az élet, de néha nem lehet többet teljesíteni. A munkám során előfordulnak fizikailag és szellemileg kimondottan nehéz próbaidőszakok. Minden szerepnek megvan a maga dramaturgiai íve, és feladatunk folyamatosan közvetíteni az általunk képviselt eszméket, a viszonyunkat a történethez.

Az eddig alakított ördögi figurák sorához illeszkedik Jago is. Nem fél, hogy beskatulyázzák?

Egyáltalán nem: engem már beskatulyáztak! A negatív szerepek civilben is megerősíthetik az embert, bár nagyon magányos, szomorú munka ez. Lehet, hogy a maga célját eléri a karakter, de soha nem osztozhat senkivel.

Ráadásul valahogy meg kell találni az ő igazságukat!

Ez sem könnyű! Amikor elkezdtem dolgozni az anyagon, és megpróbáltam megismerni Jagót, úgy éreztem, mintha valami pszichés problémája lenne. Ellentmondásosnak éreztem a kijelentéseit, mintha maga sem tudná, mi a baja. Aztán rá kellett jönnöm, hogy csak a saját lépéseit akarja igazolni. Mindannyiunkat foglalkoztat a meg nem értettség kérdése, és Jagot alakítani intellektuálisan is ­kihívás.

Ennek az intellektuális minősítésnek ellentmondani látszik, hogy már az elején kibeszéli a sértettségét, elárulja a titkát.

Aki először csak olvassa ezt a szöveget, tényleg elgondolkodhat, miért mondja el Jago Rodrigónak, hogy gyűlöli Othellót. Rodrigo egy fiatal fiú, tapasztalatlan gyerek, aki kétségbe van esve, és Jagónak meg kell győznie őt. Biztosítania kell róla, hogy neki is megvan a maga sérelme. Persze lehet ennek a kibeszélésnek dramaturgiai magyarázata is. Az elkeseredett, öngyilkosságot fontolgató ifjú az idősebb baráthoz fordul, és az ő kétségbeesettsége váltja ki Jagóból ezt a kitárulkozást. Itt hangzik el a figyelmeztetés is: ?Nem az vagyok, ami.? Van ilyen! Shakespeare más műveiben is találunk ehhez hasonló alakoskodást.

Jago arról is beszél, hogy csak a látszat kedvéért szolgálja Othellót, valójában nem hűséges hozzá. Ön hogy van ezzel a két lehetőséggel?

Nagy baj lenne, ha csak két lehetőség közül választhatnék. Egyikből sem kérek, én nyíltan létezem. Jago ebben az esetben sarkosan fogalmaz. Első benyomásra Shakespeare mindent leegyszerűsít, két részre oszt. Mintha a fekete rossz lenne, a fehér pedig a jó. Aztán ha jobban megnézzük ezt a fekete idegent, aki elvesz egy fehér nőt, mindjárt árnyaltabb lesz a kép.

Nem akarok senkit megsérteni, de ebben az esetben értem Jago indulatát. Rodrigo nem látja értelmét az életének, mert Desdemona másé lett. Jago az öngyilkosságtól óvja a fiút, amikor az idézett sort mondja. Éppen abban az élethelyzetben kezdtem próbálni a szerepet, amikor én is padlón voltam, mert úgy éreztem, cserbenhagytak. Ezért aztán olyan volt, mintha nekem is tanácsokat adna Jago, amikor ennek a szegény Rodrigónak azt mondja: ?Ha életünk mérlegén a józan ész serpenyője nem egyensúlyozná a szenvedély serpenyőjét, természetünk aljassága a legőrültebb végletekbe ragadna: de hát eszünk is van, lehűtni húsunk háborgását; amit te szerelemnek hiszel, én azt vágyak sarjadékának veszem.?

Azt sem lehet könnyű kimondania Othellóról, hogy berber csődör!
Tisztáznom kell magamban, hogy vajon miért is mondja azt Jago. Erős, kirekesztő, fölbujtó mondatok ezek. Magánemberként természetesen zavar, ha valakit sértegetnek, de ez egy színdarab. Érdekes rendezői koncepció, hogy Jago sem tisztán velencei, neki is csak félig-meddig sikerült integrálódnia ebbe a társadalomba. A rendezők szeretik kihasználni a helyzetet, hogy félig roma vagyok.

Shakespeare nem írja, hogy Jago milyen származású, és önről sem tudnánk, ha nem mondaná?

Nekem sem jutott volna eszembe, hogy majd egy Shakespeare-darabban kannázni meg szájbőgőzni fogok. Kiss Csaba ötlete volt, hogy Jago legyen cigány. Ez indokolhatja a mellőzését, az ebből következő sértettségét, de akár Othello iránt érzett empátiáját is. Ezzel a megoldással egyfajta kulcsot adott a kezembe a rendező, hiszen a fájdalom akár az identitás problematikájával is magyarázható.

Egy másik rendezésben férfiszerelemmel magyarázták Jago sértettségét.

Szó sincs itt férfiszerelemről. Jago nős, bár nem sokat foglalkozik a feleségével. Szerintem egy régi szerelem miatt gyötrődik, egykori szép cigánylány jegyeséről énekel. Jago jó katona, és ezt tudnia kellett volna Othellónak is. Hogy mégis félretolja, és nem ő lesz a hadnagy, hanem csak zászlós, ennek számtalan oka lehet. Például Othello saját presztízse, vagy akár Jago alkalmatlansága.

Végül is mi vezet a tragédiához, az értelmetlen halálhoz?
A bizalomhiány. Repedések keletkeznek az embereket összetartó kapcsolatokban. De nyilván jelentős szerepe van ebben a tragédiában a sértettségnek, a gyanakvásnak, a féltékenységnek is.

A Meggyeskertben Jását alakítja. Ebben végre beszélhet!
Most kipróbálhatom, milyen az, amikor csak szöveggel adom át mindazt, amiről a jelenet szól. Benne kell lennie ebben a szövegmondásban a rejtőzködésnek. Nem is olyan egyszerű ez.

A teljes interjú a Nemzeti Magazinban olvasható.

Fotók: Eöri Szabó Zsolt