Gőzmozdonyoktól a szupervonatokig

A 19. századi angol gőzmozdonyoktól a 21. századi japán szupervonatokig vezet a Darlington–Tokyo Express című időszaki kiállítás. A Vasúttörténeti Park és a Közlekedési Múzeum új időszaki kiállítása virtuális utazás térben és időben, amelyben 13 állomáson keresztül ismerhetjük meg a kétszáz éves vasúti közlekedés világtörténetét, sőt saját emlékeinkkel is gazdagíthatjuk a kiállítást. A tárlat július 13-tól látogatható a Vasúttörténeti Parkban.

A boszniai államvasút mozdonya és szerelvénye egy 1896-ban készült képen. Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei
A boszniai államvasút mozdonya és szerelvénye egy 1896-ban készült képen. Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

Idén, szeptember 27-én lesz kétszáz éve, hogy megnyílt az első nyilvános, gőzüzemű személyszállító vasútvonal Nagy-Britanniában Stockton és Darlington között. A vonal George Stephenson Locomotion No. 1 nevű gőzmozdonyával debütált. Ez volt az első olyan gőzmozdony, amely nyilvános vasútvonalon szállított árut és utasokat. Bár a sebessége nem haladta meg a 24 kilométer per órát, kiemelkedő technológiai újítást, előrelépést jelentett. 

„Száz vasútat, ezeret! / Csináljatok, csináljatok! / Hadd fussák be a világot, / Mint a testet az erek” – fogalmazott előremutatóan Petőfi Sándor 1847-ben, amikor első alkalommal utazott vonaton, és talán nem is gondolta, hogy szavai milyen hamar beigazolódnak.

A vasút kétszáz éves töretlen fennállását ünnepli az új időszaki kiállítással az idén 25 éves Magyar Vasúttörténeti Park, valamint a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum. A tárlat, amely a Vasúttörténeti Park Orient csarnok főépületének harmadik emeletén lesz látogatható július 13-ától, rendhagyó módon, térben és időben egyszerre haladva követi végig a vasút elmúlt két évszázadának lenyűgöző történetét élménygazdag és gondolatébresztő módon, magyar és angol nyelven. 

A kiállítótérbe lépve 1825-ben, Darlingtonban találjuk magunkat, itt kezdődik az utazás, majd 13 vasútikocsi-installáción végighaladva egyszerre fedezhetjük fel a vasút társadalomtörténeti hatásait, valamint technológiai fejlődését – műtárgyak, festmények, fotók, archív dokumentumok, videók, animációk és interaktív elemek segítségével. Ez azt jelenti, hogy egyidejűleg gyönyörködhetünk a nemzetközi vasúttörténet képi és tárgyi világában, miközben megismerhetjük, hogy a vasút fejlődése milyen hatást gyakorolt a hétköznapi életre, és mindez hogyan tükröződik vissza a korabeli irodalomban, zenében, művészetekben. A tárlat ezenfelül kevésbé közismert vasúti jelenségekről, elképesztő rekordokról, utazási szokásokról és mérnöki újításokról is mesél. 

A relikviák számát most mi magunk is gazdagíthatjuk, ugyanis a tárlat egy külön szekciója lehetőséget ad arra, hogy a látogatók is hozzátegyék saját vasúti élményüket, visszaemlékezéseiket, ezzel is hangsúlyozva, hogy a vasút története nemcsak a mozdonyokról és a mérföldkövekről szól, hanem kezdetektől fogva mindannyiunkat összeköt. A Darlington–Tokyo Express kiállítás egyedisége ugyanis rendkívüli kapcsolatteremtő erejében is rejlik. A világszerte elismert bicentenárium lehetőséget adott nem csak a hazai, de a nemzetközi szakmai kapcsolatok szorosabbra fűzésére is, így a tárlaton, több határon túli emlék mellett, az első Siemens motor hasonmását is megtekinthetjük a Deutsche Bahn jóvoltából.

A tárlattal kapcsolatos információk itt érhetőek el. A kiállítás fő támogatója a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány.

 

Ez is érdekelheti

Ötletes magyarok, avagy a T-Modelltől a Rubik-kockáig

70 éve, 1955. december 4-én hunyt el Galamb József magyar mérnök, a Ford T-modell megalkotója, aki óriási hatással volt a világ autógyártására és magára a mobilizációra.

Az őszi szünetben mindennap közlekedik a Gyermekvasút

Az őszi szünetben mindennap közlekedik a budapesti Gyermekvasút, a menetrendi kínálatot többféle nosztalgiavonat is színesíti – közölte október 22-én a Magyar Államvasutak Zrt. A menetrend és a vasútvonal környékének látnivalói a Gyermekvasút honlapján elérhetők.

Szobrot állítottak Sztálinnak Moszkvában

A Taganszkaja metróállomáson átadott domborművet egyesek történelmi tiszteletadásként üdvözlik, mások szerint azonban hibás döntés valaki olyannak emlékművet állítani, aki annyi szenvedést okozott.

Fiatal zenészek taxiszolgálata

A május 15-i akció célja, hogy szokatlan környezetben népszerűsítse a zenélést.