Falfirka-alakok tülekednek egy utcán, járművek és falak között, kerek piros ablakon bámul ki néhány köddé váló arc, rézlemezből kivágott űrhajós ugrándozik a Hold felületén. Ujházi világa derűs és melankolikus, gúnyos és szeretetteli egyszerre. A gyermekrajzok naivitása az archaikus barlangrajzok világmodelljében értelmeződik, a síkok és nézetek váltogatása egyetlen képen belül az egyiptomi művészet bölcsességével szemléli a mai jelenségeket.
Minden festménye mesél, néha párhuzamosan több történet is kibontható a képmezőn szétáradó, izgága alakok viszonyaiból. A képkeretre is ráforduló, mindent átszövő cselekményesség azonban csak egy réteg a sok közül, mellette ott a színek viszonya, a felületen elrejtett betűk, kalligráfiák, szövegek értelme, a klasszikus avantgárd elemeinek felbukkanása az impresszionizmustól a dadáig. Komoly műtörténeti utalásokkal játszik bújócskát a festő, miközben a témák sohasem mozdulnak ki a hétköznapi környezetből.
Ez a szándékolt lebutítás, a szellemes iróniával és a kultúrtörténeti utalásokkal együtt, különleges világot formál Ujházi minden művében. Olyat, amiben múlt és jelen válaszfalak nélkül talál egymásra, egymáshoz nem illő történetek és helyszínek közvetlenül összekapcsolódnak, az utca jeleneteibe belefolyik az űr, a faluéba a város, a firkába a magasművészet.
Egyedülálló jelenség Ujházi a kortárs képzőművészetben ezzel a makacs humorral, amit bármilyen technikával képes megjeleníteni. A vásznak, a préselt falemezre festett táblaképek ugyanazokból az elemekből épülnek föl, mint a már évtizedek óta készített dobozmunkák, bricollage-ok vagy a hulladékszobrok. A Várfok Galériában ezek is ott vannak: egy dobozmunkában a Hold szerepét egy falusi budi kerek fedele alakítja, a vashulladékból épített kecske vaskos gerince ellenére törékeny, mozgékony lény. Mindegyikben egy torz, értelmetlen, részleteiben mégis szerethető valóság fogalmazódik meg, ami Ujházi tolmácsolásában átírja a műveken túli, romlékony anyagból teremtett lét törvényeit is.
