Gregory Crewdson kétségkívül napjaink legismertebb fotósa, aki az 1980-as évektől rendezői szemmel készít nagy méretű, filmekre emlékeztető, pszichológiai töltetű fotókat, amelyek jelenetei kihalt urbánus közegben vagy szokatlan belső terekben játszódnak. Erősen narratív kompozíciók, élesen megvilágított, teátrális művek, amelyek immerzív módon vonják magukhoz a nézőt. Azért is hatnak olyan erősen, mert a karakterekben magunkra ismerünk, és ösztönösen megpróbáljuk megszőni a történetüket. Azokat a sztorikat, amelyek a felszíni idill mögött húzódnak: mindent, ami kísérteties, borzalmas, félelmetes. Gregory Crewdson képei tulajdonképpen az elfojtott vágyakat és az emberek közötti szakadékokat teszik láthatóvá.
A bécsi Albertina a művész legfontosabb sorozataiból kilencet mutat be, így a kiállítás retrospektív igénnyel lép fel. A rendezés kronologikus, a kezdeti próbálkozásoktól haladunk a Lebegés (1996–1997), a Twilight (1998–2002) és a Beneath the Roses (2003–2008) szériákon át egészen a Cathedral of the Pines (2013–2014), az An Eclipse of Moths (2018–2019) és az Eveningside (2021–2022) című anyagokig, és bár tematikailag egyértelműen el lehet különíteni egymástól a sorozatokat, hangulatukban, atmoszferikusságukban, valamint filmszerű vizualitásuknál fogva párhuzamosak.
A korai munkákon elhagyatott tereket látunk, ember nélküli, kihalt kisvárosi környezetet, ahol szinte tapintható a misztikum és a kísértetiesség. A mindennapi élet fragmentumai válnak láthatóvá, és ha feltűnnek is emberek a kompozíciókon, élettelen, rezignált, reményvesztett alakok, akik nem érzik otthon magukat a saját környezetükben.
A Natural Wonder című sorozatot a természettudományi múzeumok diorámái ihlették: az alkotó maketteket készített, és azokat fotózta. Boszorkányság, a természetben zajló rejtélyes rituálék, olykor kegyetlen szertartások tárulnak itt elénk, amelyek az ember számára láthatatlanul zajlanak. Az elfojtott szorongások és traumák metaforái e képek, szinte akaratlanul is eszünkbe jut Hitchcock Madarak című filmje, amelynek végén szintén ellepi a borzalom az idillinek ható kisvárost.
Nincs feloldás, épp ezért szorongatóak e képek. Ahogy a harmadik sorozat, a Hover darabjai is, amelyeken madártávlatból fotózott jeleneteket látunk, fekete-fehér történeteket, amelyekben a titokzatos feszültség és az eltárgyiasulás egyszerre van jelen. Olyan ez a kisvárosi környezet, mint a vihar előtti csend: látszólag minden nyugodt, mégis azt érezzük, bármelyik pillanatban robbanhat egy bomba, ami az egész harmóniát miszlikbe szaggatja.
A Twilight Crewdson legismertebb sorozata: alkonyatkor játszódó jelenetei a fantasztikumot is beemelik a kompozíciókba, megmagyarázhatatlan elemek hatolnak be a mindennapokba. E fotók készítése során alakult ki a művész motívumkészlete, amelyet izgalmasan variál, ilyenek a nyitott autók, az ablakok és tükrök, és ez az a sorozat, amelynél Crewdson teljesen a mise en scène-re kezdett koncentrálni. Ezeket a fényképeket „egykockás filmekként” emlegeti, amelyek klasszikus festészeti hagyományokat és popkulturális utalásokat is hordoznak magukban. E sorozat egyszerre provokatív, zavarba ejtő, ismerős és szokatlan, s ráébreszt, mennyire könnyű manipulálni a valóságunkat.
A Beneath the Rosesnál szintén érdekes váltás történik: a rémisztő, kísérteties hangulatot melankolikus, pszichologizáló atmoszféra váltja fel, a főszereplők kihalt környezetben jelennek meg, magányosak, elszigeteltek, nem tudnak kapcsolatba lépni egymással, mintha teljesen lezárt entitások volnának. Önvizsgálatra, befelé figyelésre késztetnek e képek, ráébresztve életünk nyomorult oldalára, amelyet magunk elől is igyekszünk eltitkolni. Különösen beszédes az a darab, amelynek előterében egy férfi tévét néz, a háttérben pedig a felesége mosogat. Klasszikus szerepek, mindenki belemerevedik a saját idejébe és terébe, nincs lehetőség a beszélgetésre, a közös pillanatokra.
A Cathedral of the Pines az alkotó egyik legszemélyesebb sorozata, amelyben az ember és a táj kapcsolata jelenik meg. A hatalmas fenyvesek és az apró karakterek izgalmas ellenpontot képeznek, van valami csendes szentség ebben a sorozatban, ahogyan a Sanctuary című szériában is: a fekete-fehér képek melankóliát árasztanak magukból, egyetlen embert sem látunk, csak a magára hagyott természetet.
A Donald Trump elnöksége idején fotózott An Eclipse of Moths erős társadalomkritikát hordoz magában: posztindusztriális környezeteket látunk, éles fénnyel megvilágítva, élénk színekkel komponálva. Kátyús utak, rozoga házak jelzik a társadalom törékenységét és sérülékenységét.
A kiállítás Crewdson legfrissebb sorozatával, az Eveningside darabjaival zárul, amelyeken keresztül a művész az amerikai álomtól távol eső társadalom szociális hanyatlását vizsgálja. A kedvencem közülük a Madeline’s Beauty Salon, amelynek izgalmát a fényjáték, a tükröződések és a betekintés adja. A néző egy üvegablakon keresztül „les” be a szalonba, ahol próbababává merevedett nő nézi magát a tükörben. Nagyon izgalmas, hogy alakja így válik egyszerre nézővé és nézetté, miközben a kint és a bent játéka is remekül megmutatkozik ezen a fotón.
A kiállítás szeptember 8-ig látogatható a bécsi Albertina Múzeumban.
