1936 után először indul színházi évad a Bethlen tér 3. szám alatti kisszínházban. 2012 januárjától működik befogadó színházként a Bethlen Téri Színház, programjának kiemelkedő színvonaláról és változatosságáról négy szervezet gondoskodik: az Apró Színház a gyerekelőadásokat, a FÜGE (Függetlenül Egymásért Egyesület) korszerű színházi előadásokat, az ESZME (Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete) a legjobb bábelőadásokat hozza, míg a 15 éve az épületben otthonra találó Közép-Európa Táncszínház felel a kortárs táncprogramokért, saját előadásain kívül a terület legkiemelkedőbb előadásait és alkotóit hozva az épületbe.
 
Az évad rendhagyó módon egy családi nyílt nappal indul. A reggel 10 órás bábelőadást követően 11 órától ingyenes programok várják a gyermekeket és szüleiket ? ha az idő is kedvez, akkor nemcsak a 30-as évek hangulatát idéző színház termeiben, hanem a színház kertjében és a Bethlen téri játszótéren is. A résztvevők olyan játékokkal találkozhatnak, amelyek nem csak szórakoztatóak, de készségfejlesztőek is, többek között mondókákkal, közösségi játékokkal, ügyességi gyerekjátékokkal és kézműves foglalkozásokkal. Lesz mesemondó sarok, a színházteremben a Közép-Európa Táncszínház táncosai a kortárstánc alapjaival ismertetik meg a legkisebbeket, míg a Bihari János Táncegyüttes táncpedagógusa a néptáncot kedvelőket aprók táncára várja. ?Milyen a te színházad?? témára rajzversenyt is hirdetnek, az alkotások a Bethlen Galériában kerülnek kiállításra.
A 2012/13-as évadban a Bethlen téren lesz látható a Közép-Európa Táncszínház két bemutatója, Vlad?ka Malá Levitáció és a bolgár Jivko Jeliazkov Mono Crossing szólódarabja Hargitai Mariannal. A FÜGE a Belső gyermek című előadást és a Pulzus Társulás előadásában a Valika világa című produkciókat hozza, az Apró Színház tavasszal itt mutatja be Bumba című előadását, addig pedig kedd délelőttönként óvodás és általános iskolás csoportoknak, vasárnap pedig családoknak játssza többek között az Arany Lille előadást és a Mocsármesét. Az ESZME vasárnapi bábszínházi előadásain a Tintaló Társulás, Fabók Mancsi Bábszínháza, a Bábakalács Bábszínház, a Ziránó Színház és a Hepp Trupp Társulás mutatkozik be, az előadásokat követően a kakaó és kalács mellé pedig a bábszínházhoz és az adott előadás tematikájához kapcsolódó kézműves és kézügyességi foglalkozás is jár.
 
(Forrás: szinhaz.hu)