Reggeli Tokióban, ebéd Rómában
A tizenöt éves David Rice (Hayden Christensen) a tinédzserek mindennapi életét éli, leginkább apja zsarnokoskodásával és az első szerelem nehézségeivel küszködik. A nem éppen felemelő állapot egészen addig tart, míg egy nap Davidet baleset éri, amely kis híján a halálát okozza, a fiú pedig úgy kerül ki a veszélyes helyzetből, hogy az akarata erejével egy biztonságos helyre teleportálja magát. Rájön, hogy ha erősen koncentrál, akkor bárhova el tud jutni egy szempillantás alatt - képességét kezdetben még csak erős érzelmi állapotban tudja használni, és csak olyan helyre tudja magát repíteni, amit jól ismer, de ahogy kitanulja az "ugrálást", egyből rákap az ízére.
A balfék kamasz felcseperedve aranyéletet él: bankrablásból tartja fenn magát, képessége révén pedig beutazza a világot - Tokióban reggelizik, Rómában ebédel, Egyiptomban költi el vacsoráját, és ha akar, húsz naplementét néz végig egy este. A gond - és a filmbeli feszültség - akkor kezdődik, amikor nyomára bukkan egy különleges nyomozócsoport vezetője (Samuel L. Jackson, hidrogénszőke hajjal) aki direkt az efféle vándorok elfogására specializálódott. Kiderül, hogy a két csoport már évszázadok óta szemben áll egymással: harcuknak érdekes ízt ad, hogy elvileg azok a jók, akik a jelen helyzetben gonosznak tűnnek, hisz a nyomozók csak azért vadásznak a vándorokra, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy előbb-utóbb mindenki rosszra használja fel különleges képességét.
Visszafogott akciók, egyszerű karakterek
A film eredetileg a Jumper, vagyis Ugr(ál)ó címet viseli, egy azonos című regényből készült. Bosszankodhatnánk persze egy sort a furcsa félrefordításon, de semmi értelme nem lenne, hiszen nem az elnevezés adja a film lényegét. Másfél óra önfeledt szórakozást kapunk, látványos akciójelenetekkel, helyenként humoros párbeszédekkel, némi romantikával - egyszóval minden együtt van ahhoz, hogy kiszakadjunk kicsit a hétköznapokból. A film ezt vállalja, ennél többet nem is akar adni, vagyis nem kezd el például a tér-idő mibenlétéről filozofálni, és arra a problémára is csak futólag utal, hogy a főhőshöz hasonló utazó hol lehet igazán otthon a világban. Aki tehát gondolkodni akar, annak nem éppen megfelelő időtöltés a Hipervándor, de a pusztán kikapcsolódásra vágyóknak remek szórakozást nyújthat.
Ennek megfelelően ne várjunk Oscar-díjas alakításokat.
Davidet Hayden Christensen játssza, aki az új generációs Star Wars-filmek Anakin Skywalkereként futott be - a Hipervándorban néha hihetetlenül bárgyú arcot képes vágni, és az érzelmes jelenetek is gondot okoznak neki. (Nála sokkal meggyőzőbb az álmos tekintetű Max Thieriot, aki a kamasz Davidet játssza, de sajnos neki csak a felvezető szerepe jutott.) Samuel L. Jackson hozza a figurát, a legjellegzetesebb karaktert azonban inkább Jamie Bell adja, akit a Billy Elliot címszereplőjeként ismerhettünk meg annak idején - most egy Davidhez hasonló vándort alakít, akivel hősünk kényszerű szövetségre lép. Érdekes lehet még a rendező, Doug Liman személye, aki ez előtt olyan akciófilmeket készített, mint A Bourne-rejtély vagy a Mr. és Mrs. Smith.
A film akciói látványosak, de nem túl véresek, a történet pedig egyszerű, mindenki számára érthető. A főhőssel való azonosulás persze elsősorban a kamaszoknak fog menni, már csak a szerelmi szál miatt is, de efelé visz a kezdeti (még a vándorlás képességének felfedezését megelőző) élethelyzet is. A film alapján videójáték is készült, ami szintén fokozhatja a korosztály érdeklődését.
