A színpad a gyerekeké

Egyéb

Minőségi darabok

 
A Magyar Drámapedagógiai Társaság, mint civil szervezet immár tizenhetedik alkalommal szervezi, rendezi és koordinálja a magyar gyermekszínjátszók országos - felmenő rendszerű -fesztiválsorozatát. A márciusban elkezdődő megyei találkozókra évente mintegy 400 csoport nevez be körülbelül hatezer 6-14 év közötti, vagyis általános iskoláskorú  gyerekszínjátszóval.
A május végi gálaműsoron a legjobbak mutathatják be produkciójukat. A műsor mellett a hétvégén szakmai fórumok, beszélgetések is várják a résztvevőket.
 
"A minőség egyre jobb, egyre igényesebb - mondja Kaposi László drámapedagógus, a találkozó fő szervezője. A folyamatos elődöntök során számos igényes munkával találkoztam, ami a felkészítő tanárok munkáját dicsérik."
 
A gyermekszínjátszás mindig a csoportvezető munkájától, nyitottságától, felkészültségétől függ. Rengeteg vidéki csoport, sőt határon túli csoport készül erre a találkozóra. Munkájukon érezhető, hogy már évek óta foglalkoznak a gyerekekkel, s komoly szakmai tudás van az 5- 10 perces előadások mögött.
 
"A gyermekszínjátszásban már évekkel ezelőtt elindult egy szemléletváltozás - folytatja Kaposi László. Azt a fajta régi rendszert igyekeznek megszüntetni, hogy a gyerekeket kis színészpalántaként kezeljék. A gyerekszínjátszásnál nagyon fontos, hogy a gyerek gyerek maradjon, s egy kicsit a lelkét is beleadja az előadásba. Akkor jó egy drámapedagógus, ha képes a gyereket megszólítani, s akár még egy kötött szövegnél is megtalálják a módját, hogy önmaguk lehessenek."
 

drama2.jpg
 

Nem verseny, hanem gálaműsor

 
A hétvégi gálaműsoron 27 csoport mutatja be produkcióját. S itt a gálaműsoron van a hangsúly.
 
"Ez nem verseny - mondja el  Szakall Judit drámapedagógus, a gyermekszínjátszó gála egyik szervezője. Itt már a megyei döntősök szerepelnek. Ezeken a bemutatókon látszik a legjobban, hogy a gyerekek nemcsak erre a fesztiválra készültek, nem egyetlen produkcióban dolgoztak. Folyamatosan, évek óta tanulják a szép beszédet, gyakorolják a drámajátékot."
 
A sikerélmény, a csoportlét, a közösségben való élet, a különböző konfliktushelyzetek kezelése, megtanulása a legfontosabb. Azok a gyerekek, akik éveken át tagjai egy drámajátszó csoportnak, megérzik, megtanulják, hogy milyen fontos a csoport kohéziós ereje.
 
"A drámajátszásnak hosszútávú eredménye a fontos - folytatja Szakall Judit. - A művészet nevelő hatása. Kitűnő irodalmi művek megismerése mellett a gyerekek megtanulják a közösség formáló erejét, bátrabbak lesznek, később határozottan mernek megszólalni akár egy nagyobb közönség előtt. Segít az emberismeretben, erősíti az identitást."
 
A résztvevők 80 százaléka évről évre ugyanaz. Persze érkeznek új csapatok is, de a régi, már jól működő műhelyek mindig ugyanazt a kiváló színvonalat hozzák.
 
"Nagyon nehéz lenne kiemelni egy-egy műhelyt, hogy melyik a legjobb. Kiváló előadásokat hoznak a bagiak, fótiak, felsőszentivániak, sirokiak, de a többieket is szépen felsorolhatnám. Ami viszont nagyon érdekes, hogy a vidéki drámacsapatok jelenléte egyre jelentősebb, sokszor erősebb is, mint a budapestieké. A mostani gálaműsor résztvevőinek a listája is ugyanezt igazolja."
 
A Weöres Sándor gyermekszínjátszó gála május 30-31-én lesz a budapesti Marczibányi Művelődési Házban.
 
A rendezvény díjtalanul látogatható, minden érdeklődőt szeretettel várnak.