Történelmi útvonalak térben és időben

Egyéb


ut1n.jpg
forrás:Aquincum

Rejtőző utak

 
A Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításának már a címe sem mindennapi: Végtelen utazás, hirdeti a felirat. De hogyan tudunk egy múzeumban utazni, s miképp lehet ekkora témát bemutatni, amely nemcsak egy időszakot ölel fel, hanem az őskortól igyekszik feltérképezni az emberiség útvonalait?
 
- A kiállítást két részre bontottuk - meséli Fejes Ildikó, a kiállítás felelőse. - Jelenkori utazási lehetőségekre és tematikus kulturális utakra. Mit is jelent ez? A kiállítás létrehozásakor igyekeztünk Magyarország, egyes szomszédok és távolabbi országok eddig feledésbe merült vagy méltatlanul elhanyagolt turisztikai útjait bemutatni. Magyarországról három régiót dolgoztunk fel: a Jászság, Gödöllő és Ajka környékeit, külföldről pedig három görög, két olasz és egy szlovák partnerrel dolgoztunk együtt.
 
Így ismerkedhetünk meg most Ajka és környéke elfelejtett kincseivel, megtudhatjuk, merre tartsunk, ha kíváncsiak vagyunk egy régi bányára vagy ipari utakra. Kiderül például az is, hogy hol termesztettek először gyógynövényeket Magyarországon, és hogy nemcsak Gödöllőn van csodálatos kastély, hanem a környéken akár kastélytúrát is szervezhetünk.
 
Turizmus és kultúra
 
- A kiállítás mellett fontosnak tartottuk - folytatja a szervező - , hogy felhívjuk az emberek figyelmét egyes térségekre. Ez a kiállítás új megközelítése a turizmusnak, s persze a mai útvonalak mellett azt is szeretnénk bemutatni, hogy milyenek voltak régen az utak, hogyan utaztak anno az emberek.
 
Az utak tehát nemcsak térben, hanem időben is változtak. Hogy utazott az ősember? Nem tudhatjuk, de azt igen, hogy merre vonultak egyes népcsoportok, hogyan vándoroltak a nyersanyagok. Az ókori világról már sokkal több emlék maradt az utókorra.  Hiszen tudjuk, hogy a régi rómaiak igazán nagy utakat tettek meg, s útjaik során sokszor megpihentek egy-egy italra, mulatozásra. Most itt a múzeumban is kipróbálhatjuk, milyen lehetett egy régi római ivóban, mit játszottak az unatkozó katonák, s egy kicsit megízlelhetjük az ókori római kocsma hangulatát.
 
Múlt és jelen
 
A kiállításhoz szorosan kapcsolódik egy tudáspróba, azaz a Tudta-e Ön, hogy........?  kérdések. Itt számtalan érdekesebbnél érdekesebb információkat tudhatunk meg a különböző korokról, utakról, emberekről, tárgyakról. A multimédiás teremben filmeket nézhetünk meg, hogy merre is érdemes utazni. A tapogatható tárgyak között pedig olyan ritka kincsek másolatát tarthatjuk a kezünkben, mint egy újkőkori agyag hajómodell vagy egy bronzkori agyag kocsimodell.
 
Utazás gyerekekkel
 
A Nemzeti Múzeum új kiállításához a múzeum régi szokásaihoz híven rengeteg gyerekprogramot, foglalkoztatót is szerveznek. A kiállítás jövő év januárjáig tart, s ez idő alatt többször is bemutatkozási lehetőséget kapnak azok a magyarországi régiók, amelyek a kiállításon szerepelnek. Ezeken a napokon speciális gyerekfoglalkozások, játékok, kézműves foglalkozások várják a kicsiket. Decemberben pedig karácsonyi vásárt is tartanak a múzeumban, szintén a már említett területek népszokásaihoz, hagyományaihoz kapcsolódva.
 
Múzeumok őszi fesztiválja
Erre a kulturális eseményre az ország különböző múzeumaiban nyílnak időszaki kiállítások.
Aki ellátogat erre a programra megismerheti a Pál utcai fiúk című könyv igazi helyszíneit, freskót festhet, megtudhatja milyen is a lovaggá ütési ceremónia, hogy miért eszünk Márton napkor ludat, bebarangolhatja az egri várat, s megismerheti Gergely deák életét. Hogy ne vesszünk el a programkavalkádban, érdemes felkeresnünk a www.muzeomokmindenkinek.hu oldalt,  ahol mindenki kedvére válogathat a kiállítások és a foglalkozások közül.