c8e0487f-9823-4c11-aea1-ffbf97bb6e4a.jpg

Gyermekmentővé alakítják Ferenc pápa egyik pápamobilját

A húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa kívánságára gyermekmentővé alakítják egyik pápamobilját, amellyel gázai gyerekek orvosi ellátását segítik majd – számolt be róla hétfőn a Corriere della Sera olasz napilap.

Az egészségügyi személyzetnek a járműben a vizsgálatokhoz, diagnózishoz és kezeléshez szükséges felszerelés, fertőzéseket szűrő gyorstesztek, fecskendők, tűk, oxigéntartalék, valamint egy hűtőszekrény is rendelkezésére áll majd a vakcinák és gyógyszerek számára.

„Eljuthatunk azokhoz a gyerekekhez, akiket ma nem tudnak ellátni Gázában, mert az egészségügyi rendszer szinte teljesen összeomlott” – mondta el Peter Brunel, a svéd Caritas katolikus segélyszervezet vezetője.

Ferenc pápa 2014-es szentföldi látogatásán használta és nem szállíttatta vissza a Vatikánba a pápamobilt, amelyet a kívánságára mozgó klinikává alakítanak. A pápa halála előtt a jeruzsálemi Caritast bízta meg kívánsága végrehajtásával.

Ez is érdekelheti

Michelangelo vonakodva festette meg, most bezár a Sixtus-kápolna

Újra a Sixtus-kápolnára figyel a világ – május 7-én kezdődik a pápaválasztó konklávé, amelyen döntenek Ferenc pápa utódjáról. A magyar nyelvben az olasz elnevezés fordításából adódóan „Sixtusi kápolnaként” is emlegetett szentélyről gyűjtöttünk össze néhány érdekességet.

Tíz film pápákról, hitről és az egyház féltve őrzött titkairól

A szerénységéről és emberségéről híres Ferenc pápa előtt tisztelegve ajánlunk filmeket a hit misztériumáról, de az is kiderül, hogy mi volt a néhai szentatya kedvenc alkotása.

Ferenc pápa a klímavédelem szószólója is volt

Cselekvésre és párbeszédre buzdított a klímavédelem kapcsán, enciklikájában pedig rámutatott a környezeti és társadalmi válságok közös gyökerére is.

Meghalt Ferenc pápa

Meghalt Ferenc pápa hétfőn reggel – jelentette be a Vatikán.