A közelmúltban a barokk gesztikáról tartottál lebilincselő előadást a Magyar Zene Házában. Miféle tudás ez, és hogyan tettél rá szert?
Lipcsében, a Felix Mendelssohn Bartholdy Zenei és Színházi Főiskolán szereztem a diplomámat a régizenei mesterképzésen, a tanulmányaim része volt a barokk gesztika ismerete. Az énekesek és a színészek mindig is használtak/használnak előadás közben kézmozdulatokat. Ezeknek a barokkban kialakult rendje hasznos kulcsot ad egy-egy figura jellemének ábrázolásához. Vannak, akik például azt kutatják, hogy az egyházzenében, mondjuk egy oratórium előadásában a barokk gesztika anno hogyan jelent meg, ez engem is egyre inkább foglalkoztat. A gesztusok gyökere ősi, és nagyon mélyre nyúlik vissza.
Nyáron Eszterházán, ősszel a budai Várban Joseph Haydn Aki hűtlen, pórul jár című vígoperájában a kedves és szépen éneklő Sandrinát alakítottad.
Haydn muzsikája kevés gesztussal is jól beszél. 1773-ban keletkezett a mű, a 18. század vége nincs még túl messze a barokk periódustól. Az akkori énekesek még a barokk hangképzési tradíció alapján tanulhattak. Nem élesek a határok, az egyik stílus természetesen fejlődött a másikba. Az előadás koncertszerű volt, annak megfelelő öltözékben, nem jelmezben játszottunk.
Számodra mikor kezdődik a régizene?
Mi Lipcsében a középkortól, tehát Hildegard von Bingentől kezdtük felfedezni az irodalmat és a hagyományt. Ennek az egészen korai zenének a feltárása és bemutatása szerintem még gyerekcipőben jár Magyarországon. Éppen ezért szerveztem itthon baráti segítséggel 2023 májusában egy Hildegard von Bingen kurzust. Elhívtam a lipcsei tanáromat, hogy tartson egy háromnapos képzést erről a zenéről.
Kicsit naivan, nagy érzelmi motivációval mentem Lipcsébe, mert szerettem volna abban a városban élni, ahol egykor Johann Sebastian Bach lakott. Csakhogy ott föltárult előttem a Bach előtti korszakok zenéje is, visszamenve egészen Bingenig, számomra tehát vele kezdődik a régizene. Filozófus és forradalmár volt az egyházon belül. Ha csak a gregoriánhoz viszonyítjuk a zenéjét, itt kétoktávos hangterjedelmek vannak – hatalmas újítás! Költőiek a szövegei, szép magyar fordítások vannak belőlük. Nagy álmom, hogy az Ordo virtutum című egyházi színjátékot előadjuk, ami az első fennmaradt oratóriumnak tekinthető. Jó, inkább misztériumdráma, de ezt előadni Magyarországon szenzáció lenne. A májusi mesterkurzus a terveim első állomása volt. 2024 nyarára Bakonybélbe, a Szent Mauriciusz Monostorba szervezzük a következőt, persze anyagi támogatásra még szükségünk lesz.
A Lipcsébe, majd Nancy Argentához Kanadába vezető utad nem rózsaszirmokkal volt behintve. Kamaszkorotokban a testvéreddel egy leányotthonban laktatok, mert a szüleitek elváltak, nehéz körülmények közé kerültetek. Nem részletezném...
Nincs ezzel semmi problémám, ha erről is beszélnem kell. De azt szeretném, hogy az eredményeim alapján figyeljenek rám. Kisgyerekként szerettem különféle elváltoztatott hangokon beszélni, csak úgy viccből, és ezzel szórakoztattam a környezetemet. Tízéves koromban bekerültem a Magyar Rádió Gyermekkórusába, csodás élmény volt a Zeneakadémián vagy külföldön kiállni és szólót énekelni. Azt éreztem, hogy imádok színpadon lenni, mert ott szabad vagyok, ellentétben azzal, hogy otthon mennyire rossz volt a helyzet. De azt is éreztem, hogy nem akarom az apám gyermekkori álmát megvalósítani. Énekes akart lenni, ám abban az időben, amikor fiatal volt, ez nem volt olyan egyszerű.
Szerettem rajzolni, festeni, erősen kacsingattam arrafelé is. Felvettek a Városmajori Gimnáziumba és ott az Angelica Leánykarba. Karnagyának, Gráf Zsuzsának köszönhetem, hogy az éneklés elkezdett komolyan foglalkoztatni, mivel rengeteg szólófeladatot bízott rám. Terápiaként hatott rám az éneklés, a zene. Fuvoláztam nyolc évig, és az is sokat adott. 14–15 évesen még magas gyerekhangom volt, amikor Gráf Zsuzsa javaslatára először megkerestem Schultz Katalint. Azt mondta, gyere vissza mutálás után. Meg voltam sértődve, olyan jól énekelek, hát miért nem vesz föl? Aztán megértettem. Fél évig nem énekeltem, a mutálás után pedig kialakulhatott a női hangom. Már tudtam, hogy én csak ezzel akarok foglalkozni. A Kaffka Margit Gyermekotthonban éltem 14 éves koromtól, ott igen ritka volt, hogy valakinek bármiféle tervei lennének továbbtanulásra, egyetemre. A gimiben egyébként kitűnően tanultam. A nevelőim mondogatták, legyél inkább orvos vagy ügyvéd, amiből jól meg tudod szedni magad. De nekem a zene iránti vágy olyan mélyről jött, és igen, kapaszkodó is volt.
Hogy jutottál be a Zeneakadémiára?
Előbb elmentem még a Bartók Konzervatóriumba szolfézs szakra, OKJ-s képzésre. Már tizenhét éves voltam, amikor elkezdtem professzionálisan tanulni az éneklést, nem voltam olyan szinten, hogy fölvettek volna az egyetemre. Közben jártam Schultz Katihoz, majd Győrbe mentem, Németh Judit és Markovics Erika tanított azon a családias kis tanszéken. Én Erika növendéke lettem, és nagyon jól éreztem magam. Három év után gondoltam rá, hogy szeretném megpróbálni a Zeneakadémiát. A felvételire Muszorgszkij-dalokat vittem. Imádom! Ha egy kedvenc operát kellene megneveznem, biztosan a Borisz Godunovot mondanám. Virtuóz barokk áriákkal is készültem a vizsgára, mert rájöttem, hogy jól fut a hangom, nekem ez megy.
Sorsszerűen alakult a dolog.
Marton Éva vezette a tanszéket. Csodálom és tisztelem. Hallani sem akart arról, hogy engem fölvegyenek – amit meg is értek, mert az ő mércéje szerint az akkori képességeim nem voltak elegendőek hozzá. De Nádor Magda valamit meglátott bennem, valamit meghallott a hangomban, azt mondta: ő engem fel akar venni. Kaptam egy esélyt. Abból a háttérből, amiből érkeztem, óriási dolog volt. Épp a napokban gondolkodtam azon, hogy a hátrány mennyire dolgozható le. Mert az biztos, hogy az adottságokon túl számítanak a körülmények is. Szerencsém volt a Gyermekkórussal, az Angelica Leánykarral, azokkal az emberekkel, akik támogattak az utamon, másfelől olyan nehézségeim voltak, amikkel a legtöbb embernek nem kell megküzdenie, és ami rengeteg időt, energiát emésztett föl. Lassabban tudtam csak haladni. Ezért volt nagy dolog, hogy Nádor Magda felvett.
Csak később derült ki, hogy a megpróbáltatásaitok mennyire hasonlók.
Huszonöt éves koromban megszűnt az ellátásom az intézetben, ahol addig éltem. Az utolsó években már úgynevezett lakásotthonba kerültem, ahol három-négy lánnyal laktam együtt, egy nevelő pedig heti pár órában ránk nézett. Volt tehát egy védőháló, de nem tudtak felkészíteni arra, milyen lesz, amikor ez már nincs. Úgyhogy traumaként ért, amikor a Zeneakadémia kollégiumába kerültem. Az első félévben minden nap sírtam, de tudtam, hogy a diplomát meg kell szereznem. Rengeteget gyakoroltam, napi 6–7 órát. Kellett is. Emellett önmagamat kezdtem fejleszteni: sportoltam, hajnalban takarítani jártam, utána mentem a Zeneakadémiára. Minden nap úsztam két kilométert, este ott voltam valamilyen koncerten, öt órát aludtam, hajnalban kelés és így tovább. Nagyon-nagyon elszánt voltam, és Magda sokat segített. Rendkívüli kvalitású énekes volt. A magas minőséget olyan ember nem tudja közvetíteni, akinek nincsenek tapasztalatai a világszínpadokon. Ma is jó kapcsolatban vagyunk. Hálás vagyok neki, mert ő készített föl olyan szintre, hogy Lipcsében hatvan emberből egyedüliként vettek föl a régizene tanszék ének szakára.
Kié volt az ötlet?
Az enyém. Mivel az élet rákényszerített, mindig nagyon önálló voltam. Nem tagadom, kicsit vadabb korszakomban nehéz lehetett velem dolgozni. Schultz Kati ma is emlegeti, hogy rávágtam az ajtót. Példátlanul sok feszültség munkált bennem. De a régizene érdekelt, és felmértem, hogy Magyarországon nem tudok többet megtanulni. Lipcsébe és Brémába is jelentkeztem. Mindkét helyre fölvettek, végül Lipcsénél maradtam, mert ahogy említettem, Bach városának levegőjét akartam szívni. Úgy mentem ki, hogy németül csak alapszinten tudtam, és az első héten már csembalóhangolás és -karbantartás kurzuson kellett résztvennem, ami német nyelven, napi 8 órában elég durva volt. A forráselemző órákon nemcsak énekes, hanem hangszeres anyagot is vettünk. Nem lettem csembalóművész, de kontinuo órákat is kaptam. A szolfézsismereteim hasznosnak bizonyultak, a régizenéhez ugyanis elengedhetetlen a zeneelméleti tudás.
A lipcsei tartózkodáshoz honnan kerítettél forrást?
Még zeneakadémistaként fordultam az akkori utógondozóm tanácsára a Csányi Alapítványhoz. Először egy kisebb összeget kaptam, majd a tanulmányaim végéig támogattak, köszönöm nekik. Már hét éve vezetek egy kis kamarazenekart, ami hátrányos helyzetű gyerekekből áll, hogy valamit visszaadjak abból, amit az alapítvány értem tett.
A takarítással összegyűjtött pénzed elúszott, mert elmentél Kanadába, a nagyszerű Nancy Argentához.
Megérte. A kurzus felkészülés volt egy Così fan tutte-előadásra, amiben Despinát játszottam. Fontos dolgokat tanultam nemcsak az éneklésről, hanem az énekességről. Megpályáztam egy ösztöndíjat a Magyar Művészeti Akadémiánál, pont most járt le a három év. Csodálatos mentort is kaptam a munkához, Kolonits Klárát. Bármilyen kérdésem volt, fordulhattam hozzá. A felvételeimet meghallgatta, mindig küldött feedbacket. Egy fiatalabb énekesnek szüksége van rá, hogy a tapasztaltabb pályatárs technikailag, de még életvezetési tanácsokkal is segítsen. Én ezeket megfogadtam; ha valamiben vitatkoztam Klárival, később beláttam, hogy igaza volt. Több önálló projektet is létrehoztam, a barokk gesztika magyarországi megismertetése az egyik célom. Elkezdtem egyszemélyes színházként gesztikás előadásokat csinálni, aminek folyományaként külső felkérések is érkeztek: Gödöllőn, Tokajban a Zempléni Fesztiválon, majd a Magyar Zene Házában. Remélem, összejön, hogy Debrecenben, az egyetemen tarthatok egy kis barokk énekkurzust.
Álomszép ruhákban léptél színpadra, honnan valók?
A lipcsei barokk gesztika tanárom, aki táncos és énekes is, tervez és varr barokk ruhákat. Tőle kértem kölcsön a projektjeimhez öltözeteket. Az egyik Héró és Leánder történetét dolgozta fel. Händel kantátájához a nagyszabású női kosztüm mellé pazar, autentikus francia férfi ruhát küldött Louis-Nicolas Clérambault Léandre et Héro című művének előadásához. Vásároltam is tőle. A gödöllői produkcióhoz Zeke Edit tervezett jelmezt, ezt a ruhát már rám szabták, ez is sokat jelent. A barokk színházban, az éneklésben az érzelmi kifejezés gazdag skáláját lehet alátámasztani és megerősíteni a gesztikával.
Milyen feladat vár a közeljövőben?
Most leginkább Händel zenéjében érzem magam a legjobban. 2024-ben a Budapest Bach Consorttal Händel primadonna áriáiból állítottunk össze egy nagyon szép műsort a zenekar vezetőjével, Szokos Augustinnal. Németországban, Mainzban az Alexander’s Feast szoprán szólistája leszek tavasszal. Nyáron visszatérek Gödöllőre, ahol ismét barokk gesztikával énekelek két Händel-kantátában. Január végén Weber A bűvös vadász című alkotásában Annuska szerepét énekeltem volna, de sajnos ez az előadás, most úgy tűnik, elmarad. Remélem, hogy bepótoljuk, mert nagyon vártam ezt az új kihívást, a szólam már abszolút „operai” hangadást igényel.
Abban hiszek, hogy egy énekesnek olyan eszköztárral kell rendelkeznie, hogy többféle módon használja a hangját. Technikailag alapvető dolgoknak kell a helyükön lenniük a levegővezetéstől a rezonanciák tudatos használatán keresztül a szöveg artikulálásáig. A dikció rendkívüli feladat. A Haydn-opera novemberi lemezfelvételén Lax Éva segített az olasz szöveg tökéletesítésében. Nekem elég jól mennek a nyelvek, mivel édesanyám ukrán, így kétnyelvű gyerek voltam, de mindig mindenen dolgozni kell. Sok célom van. Én se vagyok öreg, de segíteném a fiatalokat, hogy a régizene igényes előadásmódja tökéletesedjen itthon. Hogy hangilag kiteljesedjek, ami roppant hosszú folyamat, hiszen a hang feladatok által érik, fejlődik. Szeretnék még tanulni, azon is gondolkodtam, hogy doktori képzés keretén belül képezzem magam tovább.
