A tervezők már ekkoriban fontosnak tartották tisztázni: a gyerekruhák nem a felnőttöltözékek kicsinyített másai. Szerkezetükben és szabásukban is a gyerekek alakjának és mozgásigényének felelnek meg. A divattervezők bátran használtak fel új anyagokat, színeket, és a fiatalok ruhatárában a szülőkéhez hasonlóan megjelentek a divatos T-szabású ingek, garbónyakú pulóverek, Szahara nadrágok, khaki öltönyök, ami pedig a színeket illeti, modernnek számított a tengerészkék, a fehér, a sárga vagy akár a zöld.
Az 1970-es években a legstrapabíróbb anyagú öltözékek, a farmerek sem maradhattak el a gyermekek ruhatárából, leginkább trapézforma végződéssel. A bevásárlóturizmus ekkorra szinte általános jelenséggé vált, a sokak által vágyott nyugati emblematikus ruhadarab, a farmer a fiatalok ruhásszekrényébe is beköltözött.
A múzeum őrzésében lévő, gyermekekre szánt szettek nagy része a Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár vagy a Szolnoki Háziipari Szövetkezet címkéjével ellátott darabok. Az 1960-as évtizedben a kötőipar világszerte nagyarányú fejlődést élt meg, és ez Magyarországon is éreztette hatását – kényelmes, rugalmasabb viseletet nyújtva a gyerekeknek. A Budapesti Finomkötöttárugyár is mindvégig elsősorban női, férfi- és gyermek-felsőruházati kötöttáruk készítésével foglalkozott, beleértve a csecsemőruházatot is, és ezek gyártását – műszaki, minőségi és esztétikai szempontból – igen magas színvonalra emelte.
A nagymamabutikból is nagyon sokan öltözködtek: a Burda és egyéb, az otthoni szabás-varrást népszerűsítő lapok szabásmintáit követve sok szülő, de főképp a több idővel rendelkező nagyszülő varrta meg méretre a gyermekre szabott, elkoptatandó öltözékeket.
Forrás és fotók: Iparművészeti Múzeum
