A MÁV közleményében azt írta, a tanév alatt ősszel és tavasszal is indult egy-egy négy hónapos tanfolyam, amelyen a vasutasszakma alapjaival és a környék nevezetességeivel ismerkedhettek meg a gyerekek, majd a sikeres vizsgákat követően szolgálatba állhattak.
A Gyermekvasút egyre növekvő népszerűségét jól mutatja, hogy „napjainkban rekordszámú gyermekvasutas tagja a közösségnek” – közölték.
Bói Loránd, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára beszédében kiemelte, hogy a Gyermekvasút „egyszerre szerethető és profi”, emellett ugyanazoknak a szigorú szakmai és biztonsági feltételeknek felel meg, mint a „felnőttvasút”.
Az ifjú vasutasokat Hegyi Zsolt vezérigazgató fogadta gyermekvasutassá a MÁV nevében, beszédében elmondta, hogy „a Gyermekvasút egy olyan hely, amin nem fog az idő vasfoga” és több olyan gyermekvasutas is van, aki később a vasutat választja hivatásául.
A budapesti Gyermekvasút közel 12 kilométeres hosszával 2015-ben bekerült a Guinness Rekordok könyvébe, mint a világon a leghosszabb olyan vasútvonal, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot 10–14 éves korú gyermekek látják el. Nyáron munkanapokon óránként, hétvégén 40–50 percenként indulnak a vonatok. A menetrendben előre meghirdetett napokon nosztalgiajáratok is forgalomba állnak.
A Gyermekvasút megújult múzeuma pünkösd óta várja a látogatókat Hűvösvölgy állomáson, a nyáron mindennap nyitva tart. A kisvasút megnyitásának 75. évfordulóját színes családi programokkal ünneplik majd augusztus 20-án Hűvösvölgyben.