Győr az egyik legsokszínűbb színházi város, fogalmazott a moderátor, Seres Gerda, aki – mivel korábban érkeztek arról hírek, hogy a város a megnövekedett kiadások miatt kulturális intézményeket zár be – aktuális helyzetjelentést kért. Bakos-Kiss Gábor beszámolt arról, hogy a Győri Nemzeti Színház repertoárjának egy része ideiglenesen néhány sarokkal arrébb, a Vaskakas Bábszínházba költözik át. (Érdekesség, hogy a mai bábszínház adott otthont a Kisfaludy Színháznak, míg 1978-ban átadták az akkor Közép-Európa egyik legmodernebbjének számító, mára viszont elavult kialakítású, energiahatékonynak nehezen nevezhető Nemzeti épületét.)
A legfontosabb az volt, hogy a győri nézők ne maradjanak előadás nélkül,
fogalmazott Kocsis Rozi. A Vaskakas a Nemzetihez képest jóval kisebb – vázolta az arányokat a bábszínház igazgatója –, az alacsonyabb fenntartáshoz hozzájárul, hogy beköltözésük előtt újították fel az épületet, szigetelték, szakaszolhatóvá tették a fűtési rendszert, és napelemeket is telepítettek, ami összességében csökkenti a rezsiköltségeket. A következő hetekben, hónapokban a társbérlet alatt – mert a költségeken is osztoznak – a Győri Nemzeti Színház a 450 fős nagyteremben fogja játszani az eredetileg a Kisfaludy-terembe tervezett előadásait, a bábosok pedig a kamaratermi bérleteket játsszák.
Bakos-Kiss Gábor megköszönte a társintézmények rugalmasságát, hozzátéve, hogy nekik köszönhetően játsszák minden bérletüket, és az évadot június első napjaiban a nézőkkel szembeni adósság nélkül be tudják fejezni. A Padlásszínházban is próbálnak és játszanak, a nagytermi előadásokat megtartják, azaz annak ellenére, hogy az épület bizonyos részei nem lesznek nyitva, a munka továbbra is folyik. A hangszereiket a Kisfaludy-terem egyik felében tárolják, a másikban pedig a balettművészek dolgoznak. Elmondta,
kompromisszumokat kellett keresni, de a közönség érdekeit tartották szem előtt.
Így az elsődlegesen a Győri Szimfonikusok által használt Richter-teremben mutatják be a Rigoletto szcenírozott változatát, amit az est második részére egy operettgálával bővítenek ki, a teljes opera pedig a következő évadra kerül át. Az igazgató arról is beszélt, hogy ha a színházból kimozdulnak például egy tantermi előadással, az a kapcsolatfenntartás mellett a kreatív energiák megőrzésében is segít. „Az alkotói láz megmarad”, fogalmazott, ahhoz pedig, hogy a közönség se veszítsen az elköteleződéséből, a színházba vetett bizalma ne sérüljön, az előzetes kommunikációt tekintette kulcsnak.
A Győri Balettnél a műfajból, valamint a hazai és nemzetközi meghívásokból adódóan már a 2024/2025-ös évad tervezésénél tartanak. Velekei László megvilágította a repertoár összeállításának szempontjait, leszögezte, hogy
egy ilyen nehéz időszakban nem a kísérletezés áll a fókuszban,
és beszélt arról is, hogyan különülnek el az utazó, illetve a csak Győrben játszott produkciók. Arról is beszámolt, hogy bár a Covid-időszak alatt saját stúdiót kaptak, azt jelenleg nem tudják fenntartani, ezért a Kisfaludy-teremben tartják a próbákat, a 18 fokos terem miatt csökkentett időtartamban. A téli időszakban a város közönségének nélkülöznie kell az előadásaikat. A Vaskakas színpadméreteivel nem kompatibilis a repertoárjuk, rossz kompromisszumot pedig nem akartak hozni, de a Müpában, a Nemzeti Táncszínházban rendszeresen fellépnek, és külföldi meghívásoknak is eleget tesznek, az élet tehát nem áll meg a Győri Balettnél sem.
A győriek számára fontosak ezek az intézmények, amit az is mutat, hogy erre az évadra visszatértek a nézők. A társulatokban folyó munkát közelről, hosszú ideje követő Farkas Mónika szerint bár eltérnek az ars poeticák, a közönség kinevelésén mindenhol komoly hangsúly van.
A beszélgetés következő tematikus egysége az újragondolt klasszikusok gondolat mentén haladt.
A gyerekszínházban az tekinthető klasszikusnak, amit a szülő ismer, definiálta tömören Kocsis Rozi, aki színész, rendező, író, dramaturg alkotóként is jelentős tapasztalattal rendelkezik. Megvilágította, hogy a gyerekirodalmi és gyerekszínházi klasszikusok, köztük a magyar népmesék, a Grimm testvérek vagy Andersen meséi esetében az aktualizálás azt jelenti, hogy az örök érvényűség nem sérül – tehát az alaphelyzet, -érték és -viszony megmarad –, mindehhez viszont társul egy, a 21. századi gyerekeket megszólító gondolat. A Vaskakas frissen bemutatott Csipkerózsikájában ez az igazság–hazugság és azok következményeinek a kérdésköre, miközben az ismert történet sem sérül.
Velekei László vezetői pályázatának a címében is szerepelt a tradíció és az innováció. Ebben a két fogalomban sűrűsödött az intézmény múltja és jelene, a cél, hogy az örökséghez méltók maradjanak a képzett táncművészekkel, az egész estés nagyszínpadi produkciókkal, amelyek a múlt tiszteletén és továbbvitelén túl a jelenre is reflektálnak. A balettől, pláne a kortárstól még mindig sokan tartanak, de egy klasszikus cím, egy ismert történet kapcsolódási pontot jelent a műfajtól idegenkedő néző számára is, vázolt egyfajta stratégiát a közelítésre Velekei László, aki szerepet váltva, koreográfusként attól is beszélt, milyen hatása van A csodálatos mandarin Mimi címen bemutatott változatának vagy a GisL címen játszott, egy felvonásba sűrített, Lajkó Félix zenéjére újragondolt Giselle-történetnek.
Kocsis Rozi az adaptáció és az eredeti viszonyát boncolgatta, és Shakespeare-t hozta példaként arra, hogyan lehet ismert klasszikusokat alapanyagként felhasználni és a kortárs közönségre aktualizálni. Hozzátette, egy műalkotás úgy is hű tud maradni az eredetihez, hogy a szerző szándékától függetlenedik, mert az alkotóban másféle asszociációkat indít be. Bakos-Kiss Gábor ebben a folyamatban szintén a szerzői szándékot tartotta fontosnak, és ennek kapcsán a Győri Nemzeti Színház repertoárjáról két idei bemutatót említett: míg A képzelt beteg elbírta az aktualizálást, az Énekes madár esetében azt a történet nem indukálta.
A repertoár kialakítása és a nézői komfortzóna felé vezettek a következő kérdések. Bakos-Kiss Gábor szerint egy színház adottságai meghatározzák a repertoárt. „Mintha a nagyszínpad folyamatosan hívná a klasszikusokat”, fogalmazott, míg a stúdiószínpad, a Kisfaludy-terem adja magát, hogy az ősbemutatók, a kortárs, a kísérleti előadások helye legyen. A többtagozatúság kapcsán arról az belső érdekszövetségről és nézőorientációról beszélt, ami a bérletek összeállítását is jellemzi, azokban ugyanis a prózai és a szórakoztató zenés produkciók mellett a balett és az opera is – ráadásul a jövő évadban különlegességként egy kortárs mű – megjelenik.
Farkas Mónika szerint
attól függ, hogy a néző kimozdul-e a komfortzónából, hogy mire van trenírozva. A Győri Balett és a Vaskakas Bábszínház már jó ideje elkezdte a határok feszegetését, a Nemzetiben ez mostanság kezdődött.
A kényes, tabudöntögető témák kapcsán Velekei László leszögezte, van létjogosultsága azoknak az előadásoknak, amelyek társadalmi üzenettel bírnak, mert fontos a szembenézés és az érzékenyítés, ennek kapcsán a családon belüli erőszakról szóló, 2015 óta repertáron levő Ne bánts! című produkciót említette. Annak ellenére, hogy voltak, akik kockázatosnak tartották a bemutatót, az mégis megtalálta a közönségét, ráadásul épp a szokatlanság kelti fel a fiatalok érdeklődését a műfaj iránt, és vonzza be őket más előadásaikra is.
Kocsis Rozi a több évtizedes tapasztalatára építve jelenthette ki, hogy a szülőkkel és a pedagógusokkal, azaz
a felnőttekkel ellentétben a gyerekekben nincsenek elvárások.
Hangsúlyozta a gyerekszínházi alkotók felkészültségének fontosságát, azt, hogy szenzitíven és felkészülten kell átadni a történeteket, mert egy gyereknézőt nem lehet magára hagyni. Bár lehet és kell is őt szembesíteni azzal, ami körülveszi, továbbá bátorítani arra, hogy kérdéseket tegyen fel, de a mese végén a gonosznak jól láthatóan meg kell semmisülnie. Úgy vélte, a gyerekeknek az öncélú erőszakon és a pornográfián kívül bármit meg lehet mutatni a színpadon, ám leszögezte: nem mindegy, ezt hogyan teszik. Nem kóklerkedünk, tette hozzá, utalva arra, hogy a gyerekeknek alkotók – optimális esetben természetesen, mert számos ellenpélda is akad – amellett, hogy felkészült művészek, gyermeklélektani tudással rendelkeznek, külső segítséget, pszichológusok tanácsát is figyelembe veszik az előadások létrehozásánál.
A beszélgetésből, amelynek a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy-terme adott otthont, egyértelműen kiderült, hogy a három győri intézmény, sőt negyedikként a többször emlegetett Győri Szimfonikus Zenekar is
összhangban és egymást segítve működik együtt, nem konkurenciaként tekint egymásra.
A teljes koprodukciós előadás még várat magára, de a Győrben megrendezett 10. országos színházi évadnyitó összművészeti gálája jelezte, hogy talán erre sem kell sokat várni.
Fotók: Németh Mihály
