Telihold-Luna plina_Foto_Laurent Philippe.jpg

Győz a színház a szabadkai Desiré kortárs fesztiválon

Nagy József táncművész és koreográfus párizsi társulata, az Atelier 3+1 Telihold című előadásával kezdődik kedd este Szabadkán a 16. Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztivál, amely november 19. és 24. között kilenc előadással várja a közönséget.

A szabadkai színházi rendezvényre, amely idén a Theatre is victory, vagyis A színház győzelem alcímet viseli, Szerbiából, Magyarországról, Franciaországból, Bosznia-Hercegovinából, Romániából és Horvátországból érkeznek színészek, rendezők és társulatok. A magyar nyelvű előadások között a nézők megtekinthetik a budapesti Stúdió K Színház Prudencia Hart különös kivetkezése című produkcióját, Kovács D. Dániel rendezését, amely elnyerte a Színikritikusok díját a legjobb független színházi előadás kategóriában.

Látható lesz a budapesti FÜGE Produkció MILF című előadása is, amelyben Gergye Krisztián koreográfus az anyák női mivoltát vizsgálja. Emellett bemutatják a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fiatal színészekből álló társulásának Aritmia című előadását Muhi Zsófia rendezésében.

Az előadások mellett közönségtalálkozókon és kötetlen beszélgetéseken vehetnek részt a nézők, a Desiré Akadémia keretében megismerkedhetnek az alkotókkal, illetve azokkal a gondolatokkal, amelyek mentén az előadások születtek.

Fiataloknak, főként középiskolásoknak workshopot szerveznek arról, hogyan lehet írni és beszélni egy előadásról vagy a színházról, hogyan kell vagy lehet nézni egy előadást.

A Desiré Central Station fesztivált először 2009-ben rendezték meg, nevét a szervező színház névadója, Kosztolányi Dezső becenevéről kapta.

Ez is érdekelheti

Átadták a Színikritikusok díját: első alkalommal volt hármas holtverseny

A Színházi Kritikusok Céhe idén 45. alkalommal adta át a Színikritikusok díját, amellyel a 2023/2024-es évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismeri el. A szeptember 17-i gálát a Trafóban tartották, amelyen a Loupe Színházi Társulás közreműködött.

Thomas Mann-műben tér vissza a színpadra Kulka János

A 2023/2024-es évadban a Füge Produkció tíz bemutatót és négy kiállításmegnyitót tartott. A következő évad hasonlóan gazdagnak ígérkezik, benne Csuja László Halál Velencében című Thomas Mann-rendezésével, amelyben Kulka János szerepel, és Halász Rita Mély levegő című regényéből készült előadással, amelyben Pálos Hanna látható.

Falusi budi, kilátással a templomtoronyra

A Jajjistenem című előadásban Bukta Imre festőművész figurái kelnek életre: az árokból hazatalicskázott falubeliektől a földeken dolgozókig.