Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Kecskeméten ismét megnyílik a Szín-Tár
Öt magyarországi és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmény hallgatói mutatkoznak be március 17. és 24. között a 16. Szín-Tár – Színművészeti Egyetemek Találkozóján, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház szervezésében.
Győz a színház a szabadkai Desiré kortárs fesztiválon
Nagy József táncművész és koreográfus párizsi társulata, az Atelier 3+1 Telihold című előadásával kezdődik kedd este Szabadkán a 16. Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztivál, amely november 19. és 24. között kilenc előadással várja a közönséget.
Szeged szeizmográf érzékenységű színházi fesztiválja
A Thealter olyan fesztivál, ahol hisznek abban, hogy a színház élő dolog, és feladata, hogy a társadalomra, a világra azonnal reflektáljon.
A hűség sosem volt kérdés az erdélyi színjátszás nagy mesterének
Marosvásárhelyhez kötődő, öt évtizedet átívelő színészi és pedagógusi pályáján megannyi jelentős alakítást nyújtott, és színésznemzedékek indulását segítette.
Árvízszínház és családi rémálom Szegeden
Július 27. és augusztus 2. között rendezik meg a 34. Thealter színházi fesztivált a Tisza-parti városban. A hétnapos rendezvényen lesz többek között Szegedre szabott árvízszínház, VR-szemüveges múltidézés, klasszikus meséből kibomló kortárs bábszínház, nézőmozgató vitaszínház és könyvbemutató is.
Mohácsi Jánost a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem díszdoktorává avatják
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen április 9-én, az Egyetem Napjának keretében avatják a rendezőt az intézmény díszdoktorává.
Elhunyt Tompa Klára
48 éves korában elhunyt Tompa Klára színésznő – tudatta a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közössége.