A fenntarthatóság mostanában igen divatos kifejezés lett, amivel a legtöbb iparág próbál zöldebb színben feltűnni: van már fenntartható turizmus, utazás, építkezés, divat, talán még repülés is. De vajon értjük is, hogy valójában mit jelent? Gundel Takács Gábor Dr. Gyulai Iván ökológussal, egyetemi docenssel, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány elnökével, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsának tagjával kereste erre a választ a MáraiKult Jövőnk titkai című beszélgetéssorozatán.
Bár Gyulai Ivánt a fenti hosszú titulusokkal mutatták be, a jelenlevő „rajongók” számára inkább a mélymulcsos technológia atyjaként, a gömörszőlősi fenntartható faluprogram alapítójaként, a környezetkímélő mezőgazdaság szószólójaként ismert. Kétségtelen, hogy aki ma Magyarországon elkezd fenntarthatósági kérdésekkel foglalkozni, inkább előbb, mint utóbb belebotlik munkásságába. Szubkulturális hírneve ellenére ezen a beszélgetésen is ugyanaz a szerénység, visszafogottság, száraz humor és bölcsesség jellemezte, ami népszerű videóit is.
A tudásunkkal így inkább elveszünk a világból, mint hogy hozzáadnánk
Így nem meglepő, hogy a beszélgetés a tudás és a bölcsesség kettősségével indított. Gyulai szerint a tudás önmagában még nem probléma – a gond akkor kezdődik, ha a megszerzett ismereteinkhez nem társul bölcsesség, vagyis az a képesség, hogy helyesen alkalmazzuk azt. Az emberiség elképesztő technológiai csodákat hozott létre az elektromos autóktól a mesterséges intelligenciáig, de vajon jó irányba haladunk-e ezek segítségével?
Ráadásul modern világunkban a tudás egyre specializáltabb, az egykori polihisztorokat a szakértők váltották fel, akik mély ismeretekkel rendelkeznek nagyon szűk területeken. Ennek azonban ára van: a részletekbe merülve elveszhet a nagy egész. „A tudásunkkal így inkább elveszünk a világból, mint hogy hozzáadnánk” – állapította meg az ökológus.
Az emberi civilizáció olyan struktúrákat épített maga köré, amelyek lehetővé teszik, hogy függetlenedjünk a természet közvetlen hatásaitól, ezek azonban nem oldják meg a problémákat, csak elodázzák azokat. „Hiba nélkül nincs fejlődés” – jegyezte meg, de hozzátette: nem mindegy, mekkora hibákat követünk el.
Gyulai arra is felhívta a figyelmet, hogy az intézményrendszereink működése alapvetően meghatározza, hogy milyen értékek válnak társadalmilag elfogadottá. Az anyagi jólét hajszolása, amely legtöbb esetben a természeti erőforrások kizsákmányolására épül, torz intézményeket és struktúrákat szül. Az oktatás példáján keresztül jól megfigyelhető ez a folyamat: a természeti értékeket tisztelő tudás háttérbe szorul, míg azokat az ismereteket emeljük piedesztálra, amelyek gyors anyagi haszonnal kecsegtetnek.
A politikus nem foglalkozik semmivel, amíg nincs elég szavazó, aki a változást követelné
A GDP bűvkörében vergődő társadalom képtelen valódi megoldásokat találni. Az egyenlőtlenségek mérséklése és a szegénység felszámolása nem működik, ha közben a gazdagok tovább gazdagodhatnak. „Hogyan emeljük fel a szegényeket anélkül, hogy valaki más lemondana az erőforrásairól?” – tette fel a kérdést az ökológus, aki szerint nem a megtermelt javak elosztásán, hanem a jövedelemteremtés feltételeinek újraosztásán kellene dolgozni. Ez különösen igaz a természeti erőforrásokra, amelyeket jelenleg csak a gazdagabb rétegek érnek el. De a tudás és az információ is erőforrás, és az információs aszimmetria tovább súlyosbítja az egyenlőtlenségeket. Felmerült az a kérdés is, hogy lehetséges lenne-e más mutatók, például az úgynevezett sGDP (sustainable GDP, azaz fenntarthatósági GDP – a szerk.) bevezetése, amely a gazdasági teljesítmény mellett a fenntarthatóságot is mérné.
A beszélgetés kitért arra is, hogy a fenntarthatóság egyik legnagyobb akadálya az az időtáv, amelyben a politika működik. „A politika választási ciklusokban gondolkodik, nem 20–30 éves távlatokban” – mutatott rá Gyulai. A politikusok nem reagálnak időben, és a társadalom nagy része is a mindennapi gondjaival van elfoglalva. Ez a kettős tehetetlenség a politikai rendszer és a társadalom szintjén tovább mélyíti a válságot. „A politikus nem foglalkozik semmivel, amíg nincs elég szavazó, aki a változást követelné. Amikor ez megtörténik, hirtelen az élére áll az ügynek” – jegyezte meg ironikusan.
A népességnövekedés kérdése szintén kulcsfontosságú a fenntarthatóság szempontjából. A világ népessége az 1950-es években még csak 2,5 milliárd fő volt, mára meghaladta a 8,2 milliárdot. Gundel Takács felhívta rá a figyelmet, hogy minden egyes nap 150 ezer ember születik, és ez a szám napról napra újra megismétlődik. Ez a döbbenetes növekedési ütem óriási terhet ró a Föld véges erőforrásaira, amelyeket a jelenlegi gazdasági modellünk már most is kritikusan túlfogyaszt.
A fosszilis energiahordozókra épülő ipari fejlődés az, ami lehetővé tette és teszi az emberi populáció ilyen mértékű exponenciális növekedését, azonban ez a növekedés a természeti rendszerek összeomlásával fenyeget.
– állította Gyulai. Mára viszont egyértelművé vált, hogy a helyi problémák globális szintre tolódnak, a látszólag jelentéktelen szennyezőanyagok világszerte káros hatásokat váltanak ki. Az éghajlatváltozás, a biológiai sokféleség csökkenése és a természeti rendszerek destabilizálódása ennek következményei.
Az ökológus szerint a változás kulcsa a szemléletváltásban rejlik. Ahhoz, hogy a társadalom fenntarthatóbb pályára álljon, az oktatási rendszertől a gazdasági modelleken át a politikai döntéshozatalig minden szinten változtatásokra van szükség. Az ilyen átfogó reformok azonban csak akkor valósulhatnak meg, ha a közvélemény és a politikai akarat is megérik rá.
Gyulai a személyes felelősség fontosságára is felhívta a figyelmet, azonban az egyéni cselekvés önmagában nem elég, de nélkülözhetetlen lépés a közös célok elérése érdekében: „Mindenkinek meg kell tennie a maga részét, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a valódi változás a rendszerszintű átalakulásból ered.”
Szerinte az is probléma, hogy a gazdasági növekedés és a fejlődés fogalmai sokszor összemosódnak, pedig alapvetően eltérő jelentéssel bírnak. Míg a növekedés a mennyiségi gyarapodást jelenti, addig a fejlődés valaminek a jobbá válását, az alkalmazkodóképesség javulását. A valódi fejlődést tehát nem a technológiai ugrások fogják elhozni, hanem az, ha a társadalom és az egyének képesek alkalmazkodni a folyamatosan változó környezethez.
A föld egykor szakrális értéke elveszett
Természetesen szóba került a mezőgazdaság kérdése is. Gyulai szerint a földhasználatot és mezőgazdaságot az elmúlt évtizedekben egyre inkább az erőforrások kizsákmányolása határozza meg. Arra is rámutatott, hogy a föld egykor szakrális értéke elveszett, és mára eszközzé silányult: nem a közösségek jóllétét, hanem elsősorban a profitszerzést szolgálja.
Az intenzív mezőgazdasági gyakorlatok – mint például a műtrágya használata – nemcsak a talajéletet rombolják, hanem egyéb súlyos környezeti károkat is okoznak. Az ökológus példaként hozta a műtrágyákat, amelyek közül a nitrogéntartalmúak mindössze 37–46 százalékban, míg a foszfortartalmúak csupán 3–8 százalékban hasznosulnak a növények számára. A műtrágyák fosszilis alapanyagai és előállítási folyamatai pedig nemcsak nagyon drágák, de rendkívül energiaigényesek is, tovább mélyítve a klímaválságot.
A megoldás ebben az esetben is az ökológiai egyensúly helyreállítása lenne. A természet ugyanis képes lenne önállóan fenntartani a talaj termőképességét, ha az ember hagyná. „Az a cél, hogy visszaállítsuk a rendszert, és a természet újra végezhesse a dolgát” – mondta. Ehhez szükséges, hogy a mezőgazdaság szakítson a fosszilis alapú, rövid távú szemlélettel, és visszatérjen a fenntartható gyakorlatokhoz.
Kitértek a klímacsúcsok hiábavalóságára is. Gyulai szerint azonban a megoldás nem a dollármilliárdokban rejlik. „A pénz, ami létrehozta a problémát, nem képes megoldani azt” – fogalmazott. A fosszilis energiahordozók kivezetésére tett ígéretek rendre elbuknak az olajtermelő országok ellenállásán, miközben a klímaválság hatásai egyre súlyosbodnak. Ennek fényében a kérdés nem az, hogy mit tehetünk, hanem hogy hogyan gondolkodjunk magunkról és a világról.
Bár a helyzet aggasztó, az ökológus még mindig nem veszítette el a reményt, mivel a fenntarthatóbb világ iránti vágy egyre több ember gondolkodásmódját formálja. Véleménye szerint legtöbben a kertjük művelésével, esővízgyűjtéssel vagy komposztálással indulnak el a fenntarthatóság útján. A környezettudatos életmód aztán egyre inkább kinyitja az emberek szemét, akik aztán a világ működését is jobban megértik.
– mondta. Az egyéni és közösségi fejlődés kéz a kézben járhat, ha felismerjük, hogy a kisebb ökológiai lábnyom nemcsak a bolygónak, hanem nekünk magunknak is jót tesz. A fenntartható életmód tehát nem egyszerűen egyéni döntések sorozata, hanem egy globális gondolkodásmódváltás része. Az ökológus bizakodó, hogy ez a változás már megkezdődött – és ennek szemtanújának lenni önmagában is reményt keltő.
A MáraiKult Jövőnk titkai című előadássorozatának eddigi részei januárban kerülnek fel a Spotify-csatornájukra, ahol a Gyulai Ivánnal folyatott beszélgetés is meghallgatható lesz. A sorozat 2025. február 26-án folytatódik, amikor Gundel Takács Gábor beszélgetőtársa Takács-Sánta András humánökológus, egyetemi docens, az ELTE humánökológia mesterszakának oktatója és a Kisközösségi Program, valamint az Új Koma Háló alapítója lesz. A Világeleje – A jó élet keresése az ökológiai válság korában címmel nemrég megjelent új könyvéről mi is írtunk.
