„Mindenki jól van / Mindenki fél / Mindenki jobban van / Mindenkinél / Mindenki jól van / Mindenki fertőz / Mindenki bújtat / Nincs hova rejtőzz!”– ritkán lehetne aktuálisabb ez a dalszöveg, mint 2020 tavaszán, holott Müller Péter több mint 40 éve vetette papírra. Sziámi volt már a dalszerzésen-előadáson túl fesztiválalapító (Sziget, Bartók Plusz Operafesztivál) szerkesztő-riporter, magyar-francia szakos tanár, filmrendező, bohóc, cirkusz- és varietérendező, aki alapvetően költőnek vallja magát, most pedig, anélkül, hogy ez lenne a szándéka, követői szerint „próféta”-státuszba lépett.
Az országos veszélyhelyzet kihirdetése óta rengetegen megosztották régebbi dalaidat, mint próféciákat. Hogyan tud ma is aktuális lenni egy 40 éves dalszöveg? Hasonlóan érzed magad, mint amikor megírtad őket?
Temérdek olyan régi dal van, amit nem sokat játszottunk vagy nem ért el akkora sikert, de most újszerűen hat. Egy komplett koncertanyagra való számot gyűjtöttem össze, ami olyan, mintha a jelenlegi vírushelyzetre reagálnának – A Katasztrófa című daltól kezdte a Mi már leszoktunk rólá-ig.
A Vigyetek el!-t, amiből idézel, 40 éve írtam, és bár a járvány a metaforarendszere, teljesen más a konnotációja. Budapest-szerte megjelentek a patkánymentes Budáról szóló plakátok, alatta a felirat: ha patkányt észlel, jelentse. Ez már eleve egy ellentmondás, hiszen hogyan láthatnánk patkányt, ha nincs. Emellett olvastam egy tanulmányt, miszerint a patkány hiperintelligens állat, vészhelyzetben képes megölni magát.
De csak ritkán tudom, hogy egy vers honnan jön pontosan. Ez a költészet természete: „logika, de nem tudomány". Egy ősféreg keményen dolgozik a világban, ezt nem lehet nem észrevenni. Mindent meg kell tenni ellene, a mai, prózai, pragmatikus nyelvezetben ez így hangzik: mindenki maradjon otthon. Ez még akkor is igaz, ha ezzel elismerjük, hogy átmenetileg a féreg győzött. Egy csatát megnyert. De a háború, a végső győzelem nem lehet az övé.
Amit magunk körül látunk, arra Buddha példázata érvényes. Szerinte kétféle ember van. Ha kigyullad egy ház, az egyik rohan, hordja a vizet, próbálja eloltatni. A másik megáll, szemlélődik, és azon gondolkozik, hogy vajon miért gyulladhatott ki a ház.
Te melyikőjük vagy?
Mindkettő. És szerintem mindenkiben megvan mindkettő. Az emberek általában oda teszik a fő hangsúlyt, hogy kinek van igaza, holott egy tényhalmazzal nézünk szembe. Az ok-okozati vagy épp a tudományos tényeket nem árt tudomásul venni és reagálni rájuk. Ha a fejed felett meginog egy erkély, és látod, hogy le fog esni, érdemes arrébb állni. De ez egy művésznél nem mehet a magasabb sugallatok rovására.
Egyáltalán nem érzem magam elég okosnak ahhoz, hogy hozzászóljak a világ állapotához. Működnek rendszerek és automatizmusok – és ez rendben is van így. Az egy nagyon más állapot, amikor az ember megír egy verset, és más, amikor az egészhez nyilvánosan, közéleti emberként akar hozzászólni. Ez már egy eleve bukott státusz, vesztes helyzet.
Ha általános igazságról nem is beszélhetünk, egyéni érzésekről igen. Benned milyen érzések dolgoznak most?
A beleegyezés. Ez egy nagyon jó magyar szó, ami fontos árnyalatot fejez ki, a látszólag szinonimái viszont már nem jelentenek jó állapotot. A belenyugvás és a beletörődés nekem nem megy, ha valami rossz az alapállapotomnak, ha összetör engem, azzal nem tudok együtt élni. Amikor azt mondom, beleegyezem, azt úgy értem, hogy látok valamit, ami kikerülhetetlen, és olyankor eggyé válok vele, mert csak így lehetséges legyőzni. A munkahipotézis, hogy harcolunk a vírus ellen és racionális intézkedéseket hozunk a megfékezésére, az nagyon rendben van, de az, hogy állandó várakozást és harci állapotot éljek meg, az nincs. Ez feldúlja az egységet.
És a bezártság? Meg a kiszolgáltatottság?
Én nem vagyok se bezárva, se kiszolgáltatva. Sztoikus alkat vagyok. Ahogy Epiktétosz mondta: bizonyos dolgok a hatalmunkban vannak, bizonyosak meg nincsenek. Az előbbiből kell összerakni az életet. Ehhez fontos tudni, hogy Epiktétosz egy sánta rabszolga volt. Vannak belső szintek, amiket, ha jól élsz meg, tök mindegy, hány négyzetméteren vagy.
Nem érzem úgy, hogy a jelenlegi helyzet megfoszt valamitől. Persze, készenléti állapotban vagyok, de nem lettem kiszolgáltatott.
A sorsban gondolkodom, a sors pedig egy társasjáték, és nincs olyan, hogy kikerülhetetlen végzet.
Az én karanténom egy olyan állapot, amit – ha nem lennének körülöttem más emberek és körülmények – önként is vállalnék. A feleségemmel és a három gyerekemmel vagyok naphosszat a lakásban. Sokat társasozunk, főzünk, beszélgetünk, tanulunk, könyveket fordítunk együtt, eddig csak három fiammal, Mátéval, Péterrel és Brúnóval, de most már a 13 éves Lili is beszállt, Billie Eilish életrajza után most épp Tom Hanksét fordítjuk közösen. Filmeket nézünk, írom a dalokat, és készítem elő a YouTube-csatornám: Napidal Sziámival 365+1. Még ezekre kell figyelni: mozogj eleget és vegyél levegőt. Bennem semmilyen hiányérzet vagy harag nincs a helyzet miatt. Pedig Peti érettségije után a nyáron el akartunk menni Amerikába, jegyeket is vettünk, mikrobuszt is béreltünk, de ha nem mehetünk, attól az még nem a világvége.
Nem törtem össze, nem erőltetek magamra katatón nyugalmat, ahogy mondtam: egyszerűen eggyé válok a helyzettel. Ahogy egy zen-íjász is eggyé válik a céllal.
Egyébként a bölcs természeti népek nem rettegnek a haláltól, értik, hogy a földi életben folytatott játszmánk véges. Ehhez nem kell vallásosnak lenni. Jó, ha az az alapélmény, hogy egyáltalán nem biztos, hogy rosszabb odaát. Nyilván nem szeretném a jelenlegit itt hagyni, amíg kötelező nem lesz, de nem kell ezen sokat gondolkodni, egyszerűen csak meg kell próbálni a földi játszmát a lehető legjobban játszani. Aztán ha menni kell, menni kell.
És ha a haláltól nem félsz, akkor mitől igen?
Egyetlen dologtól félek, de azt is csak nagy ritkán: saját magamtól. Mindig arra törekedtem, hogy jó legyek, és ha ez nem sikerül maradéktalanul, az bánt. Például ez sem igazán jó érzés, hogy az ember itt okoskodik. Csak azért merem elmondani a véleményem, mert sokat éltem, és szeretek élni – és, mert mindent, amit tudok, és elmondok itt, a látó, kikezdhetetlen édesapámtól, az író Müller Pétertől tanultam. Ezt a kettős látást is. Azt hiszem, tudok egyszerre vizet hozni és agyalni azon, hogy miért ég a ház. Lao-Ce szerint az igaz ember dolga, hogy tanulmányozza a hagyományt, és korának nyelvén továbbadja azt. Ezt is apám mondta nekem. Én igaz ember szeretnék lenni, ezzel be is érném.
Az URH időszakáról mondtad egyszer, hogy nem vetted tudomásul, mi zajlik körülötted. Bár ezt az akkori politikai helyzetre értetted, érdekelne, most hogy állsz ezzel. Mi az, amit ignorálsz, és mi az, amit beépítesz a művészetedbe?
Ez nem változott. Ha az lenne a meggyőződésem, hogy aktív közéleti emberként kell működnöm, azt tenném. A „mindenki ért a focihoz”-dolog viszont felesleges és időrabló, maximum szabadidős tevékenységnek jó. Nálam nem így strukturálódik a dolog.
Amit sokszor félreértettek nálam már anno is, az az, hogy nagyon érzékeny vagyok a közérzetre. Nem a közéletre, hanem a közérzetre.
Nem lettem gyáva, nem csorbult a szólásszabadságom, szerencsére, 1994, azaz a net elterjedése óta módom és jogom van leírni és megmutatni a gondolataimat. Épp most kaptunk egyébként kitüntetést a Kontroll-Csoporttal az akkori dalaink merészségéért az Európai Szolidaritás Központtól – de amit mondtam, azokra a dalaimra is érvényes. A félreértést az szüli, hogy az írásaimat gyakran szó szerint értelmezik vagy ráhúzzák az aktuálpolitikai helyzetre. Nemrég például megtámadtak, amiért írtam egy verset a migráció borzalmairól (Kivándorló vagy bevándorló vagy?), holott nem a magyar politika, hanem a globális helyzet és Európa zsigeri reakciója váltott ki.
Az nem érdekel, amit politikának hívnak, az viszont nagyon is, hogy a hely, ahol élek, jól működjön. Szerintem nem nagyon találtak még fel jobbat a demokráciánál, a választott vezetőknek meg az a dolguk, hogy a lehetőségekhez mérten jól működtessék és fejlesszék a rájuk bízott országot. Ha mást látok – teljesen mindegy, hogy jobbról vagy balról jön-e, az nem esik jól. Olyankor néha reakcióként is jöhet egy vers vagy egy dal – utoljára az Államosítani kéne és a meglehetős vihart kavaró Tézisek a kultúráról – utóbbi még jóval a hazai kultúrkampf elszabadulása előtt született, de akkor vált igazán aktuálissá és működővé. Tüntetéseken hangzott el, rengetegen olvasták és üdvözölték, pedig öt évvel korábban jelent meg először a Magyar Műhelyben.
A kérdés, hogy az ember a napi történéseket szedi-e versbe, vagy magasabb mivoltunkra hívja-e fel a figyelmet. Materialistát és természettudóst ismerek, de nem találkoztam még olyan emberrel, aki azt mondta volna, hogy „a világ csak annyi, ami látszik belőle”. Az egyik központi kérdésem, hogy egy világban, ami tele van olyan elemi problémákkal, mint éhség, villanyszámla, háború, miért él meg egy vers vagy egy dal. Mitől működik az emberekben?
Továbbra is igaz, hogy minden nap írsz egy szöveget?
Persze! Idősebb Szakcsi Lakatos Bélával próbáltunk egy koncertünkre, amikor elmesélte, hogy minden nap órákat zongorázik, mert ő zongorista. Ekkor belegondoltam, hogy én meg költő vagyok, és dalokban gondolkodom kisgyerekkorom óta. Sosem volt főnököm, állásom, de kiadtam magamnak a melót: mostantól minden nap írok egy szöveget.
Ezt lehet parancsra csinálni?
Ebben én sem voltam biztos, bár a parancsot magam adtam ki. Szeretek dalszöveget írni akár magamnak, akár másoknak, számomra ez intellektuális és érzéki örömöt ad, ezért úgy képzeltem, nem lesz rossz. Ha mégis, majd abbahagyom. Tavaly novemberben Csíkszereda felé a turnébuszban eszembe jutott egy refrén. Kirschner Péternél volt egy ukulele, kértem, hogy játsszon valami kíséretet, arra ráénekeltem:
„Persze, persze, tudjuk, hogy beteg a világ, de hátha csak nátha, és minden megy tovább”.
Jó hamis volt, de igaz. Ezt vettem elő és írtam belőle elsőnek dalt a bevállalásom után, január 11-én. Koronavírusról még akkor nem igen esett szó itthon. Azóta minden nap írok egy dalt. Az első pár nap nagyon jól ment, aztán elbizonytalanodtam egy kicsit, de végül nem adtam fel. Egy héttel későbbre aztán meditációs örömforrássá vált a napi írás, most a 81. szövegnél-dalszerkezetnél tartok, a legtöbb a zeneszerzők szabad prédája lesz, de van már néhány, ami foglalt a zenekar vagy komponista barátaim számára.
Terveztem hozzá az említett YouTube-csatornát, ahol naponta megmutatom a dalelképzeléseimet, és akinek megtetszik valamelyik, megírhatja rá a hangszerelt zenét. Most, hogy itthon töltöm a mindennapjaimat, ezt is véghez tudom vinni.
Milyen könyvet ajánlanál erre az időszakra?
Az összeset. Mindenkinek más könyvben van az üzenete.
Nálad mi az örökzöld?
Kevés olyan van, amit többször is elolvastam, vagy ha igen, pár év elteltével gyakran más értelmezést kapcsoltam hozzájuk. Inkább azt tudom elmondani, mi az, ami nagyon ütős élmény volt számomra. 18 évesen nősültem meg először, a nászéjszakám a Varázshegy olvasásával telt. Az például egy alapélményem. Már nem pontosan emlékszem az egyes jelenetekre, de vannak benne fontos referenciapontok számomra. Aztán nagyon szerettem az Amerikai barát című filmet a maga idejében, de most újra megnéztem, és azt érzem, kicsit megöregedett. A Mátrixot anno nem szerettem, mostani fejjel viszont nagyon.
Sajnos, nálunk nagyon erős a műfajgyűlölet. Aki a bluest szereti, a musicalt utálja. Én mindenből azt szeretem, ami jó. Nagyon szeretem a lektűr és a mély irodalom határán születő nagy erejű dolgokat, például a Harry Pottert és a jó kávéházi dalokat vagy a mélyebb és zeneileg figyelemre méltó musicaleket, pl. a Porgy és Bess-t, a West Side Story-t vagy a Macskák dalait is.
Most például egy régi antikváriumban vásárolt könyv került a kezeim közé. Egy Nagy Töhötöm nevű, Brazíliában élt, majd hazatelepült ember írta, aki jezsuitaként eljutott a legmagasabb fokozatig, majd a pápa kivételes engedélyével kilépett, és később csatlakozott a szabadkőművesekhez. Ott is eljutott a legmagasabb fokozatokig. Nagyon izgalmas, hogy tényleg ez legyen egy ember életútja. Egyébként az HBO és a Netflix-sorozatok között is láttam néhány remekművet, amit örökzöldnek neveznék. Hirtelen a Briliáns barátnőm és a The Blacklist jut az eszembe.
Komisz és őszinte leszek: olyan könyvet, amit feltétlenül el kell olvasni, azért nem tudok mondani, mert írok. Az én egyéni üzenetem nem az, hogy ezt vagy azt olvasd el, hanem hogy olvasd el, amit írok. Amit leírtam, abban benne van az is, amit elolvastam. Általánosságban azt tudom mondani, hogy nézelődjetek a könyvesboltban, nyissatok ki mindent a szakácskönyvtől kezdve Dosztojevszkijig, és találjátok meg azt, ami nektek szól.
