Több irányból ismertem és követtem Egyedi Peti munkásságát: évekkel ezelőtt láttam az Óriás élén, az Isten háta mögöttben, tudtam, hogy fellép a Rájátszásban, aztán 2019-ben volt szerencsém élőben szólóprojektje, a Mmamt koncertjéhez is az Ördögkatlanon. Kevés dolgohoz hasonlítható élmény volt, a zene és a szöveg olyan különleges egyvelege, ami odaragasztja az embert a színpad elé, és ami hagy maga után egy kis űrt, miután lement az utolsó dal is. Miután oda-vissza ismertem már az első lemezt, nagy örömömre idén február végén megjelent a második is, az Mmamt II. Erről beszélgettünk.

Az albumpremierhez írt posztod egy része így szól: „…az első lemezem mára legfontosabb tulajdonsága az lett, hogy jelzi, mennyi minden történt az elmúlt két évben.” A mindannyiunkat érintőkön kívül mik voltak ezek a nagy változások?

Nincsenek nagy változások, egyszerűen csak változások vannak. Talán a legfontosabb, hogy apa lettem, ami hatással van rám. Eleinte nem volt annyira egyértelmű, de most már teljesen ennek tulajdonítom, hogy ez az előzőnél egy sokkal tudatosabb és határozottabb lemez lett. A felelősséggel tartozás és az, hogy van valaki az életedben, aki fontosabb nálad, átalakítja a gondolkodásodat meg a szellemiségedet is.

Persze az első lemeznek nem volt könnyű dolga, mert egy 10 évnyi időszakot ölelt át, abból szemezgetett, és így visszahallgatva sokkal eklektikusabb is. A vírushelyzetet ugyanúgy megsínylem és érdekel, ami történik, de alkotói szempontból nem volt rám olyan nagy hatással. Előtte is itthonról dolgoztuk, a gyerekkel foglalkoztunk. Ennek az időszaknak inkább az a fájó pontja, hogy nincsenek meg azok a terek és találkozások egymással, a kultúrával, mint korábban.

Nagyon sokszínű lemez lett, pedig egy olyan évben született, amire ez a jelző aligha illeszthető. Hogy lett ennyi szín és történet a dalokban?

Köszönöm, ezt bóknak veszem. Annyi van, hogy ez volt a fejemben, szóval ez jött ki. A szellemi szabadság, az elménk szabadsága nem feltétlenül függ össze a fizikai szabadsággal, erre számos példát láthattunk már eddig is. Meg egyébként is, az alkotás számomra egy bezárkózott folyamat, magányos, külső ingerektől mentes. Örülök, ha mások ezt sokszínűnek látják.

„Magától jelentkezett be, hogy foglalkozzak vele”, írod az új anyagról a már említett posztban. Egy napon csak úgy kitisztult, hogy van benned egy új lemez?

Elmondok most valamit, amiről eddig még nem kérdeztek. Velem úgy van ez, hogy ha befejezek egy munkát, utána van bennem egy kiüresedés. Kissé tanácstalan, jó értelemben vett megkönnyebbülés, tisztulás is ez, de ezzel együtt üresség. A koncerteken ugyanígy van, ha lejövök a színpadról, legalább fél órát ténfergek, nem találom a helyem. Az alkotómunkával is ez van, befejezed, jobb esetben elégedett vagy és megkönnyebbülsz, de fogalmad sincs, mikor jön majd az inger, hogy bármi újat akarj létrehozni, és az ürességgel járó tudat sajátossága az, hogy ilyenkor benne van a pakliban, hogy soha. De nem akarok túlozni, mert persze bízom benne, hogy van még bennem jó pár dal és lemez.

Jó sok idő eltelt az első lemez óta, én meg persze gitároztam sokat, dudorásztam a lányomnak, közben megfogalmazódtak a fejemben gondolatok, ezek összefüggő lecsapódása meg a konkrét ötletek februárban jelentkeztek. Ez az az állapot, amikor azt érzed, hogy elkezdtél lepárolni magadban valamit. Gyorsan elkezdtem demózni, aminek az lett az eredménye, hogy 3-4 dal rögtön összeállt. Sajátos gravitációval jelentkező valami lett ez az alap, ami utána hozta magával a többit. 

A szöveg vagy a zene van előbb? Mi inspirál mit?

Most már sokkal inkább úgy alakulnak ki ezek a dalok, hogy nagyjából egyszerre születik meg a zenével a szöveg. Általában a zene a kiindulópont, de amikor annak még közel sincs meg a végleges formája, én akkor már énekelek és szöveget is próbálok csiholni hozzá. Persze a szövegíráson – csakúgy, mint a zenén – lehet még „kotlani”, de én nagyon szeretem, amikor ez spontán, együtt jön – talán ezeket a dalokat szeretem leginkább. Persze amin többet kell dolgozni, az sem lesz feltétlenül izzadságszagú.

Ezen a lemezen egy ilyen érdekes történet volt, ami megfordította az eddig megszokott munkamódszereimet. A Mindenáron, ami a lemez záródala és az életem egyik fontos dala lett, eredetileg egyáltalán nem ez a dal volt. Szerettem volna egy Kodály-kórusművet feldolgozni és arra írtam a szöveget, de nem kaptam meg az engedélyt Kodály örökösétől. Gyerekkorom meghatározó kórusműve volt a Stabat Mater, sokat énekeltem a gimnáziumban, és ez is valahogy előjött 2020 elején, mikor elkezdtem dolgozni a lemezen. Megírtam rá ezt a szöveget, felénekeltem sok szólamban, ez lett eredetileg a Mindenáron, de sajnos nem kaptam meg az engedélyt, hogy felkerülhessen a lemezre. Az, hogy ezt el kellett engednem, fontos löketet adott a lemez második felére. Túltettem magam rajta és megírtam az „újabb” Mindenáront, amire – kicsit csúnya szóval élve – átmentettem a szöveget és most azt érzem, jó, hogy így alakult. Fontos dal lett nekem annak ellenére, hogy nem ez volt a terv.

Mennyire hallasz a fejedben a dalok írásánál egy hangszerelést? Már megvan valami előre, vagy inkább hosszabb kísérletezés jellemző?

Vannak egyszerűbb esetek, amikor nagyságrendileg egyből hallom, pont a Mindenáron volt az egyik, de a Rozsda is ilyen, de adta magát a Lánydal és a Kulcs is. Akadnak olyan tételek ezek mellett, amik inkább kísérletezősek, azokon molyoltam, de ott sem túl hosszasan. Ezek azok a dalok, amikben sok lehetőség volt, és ezek közül jutottam végül arra, ami aztán a lemezre került. Ilyen volt az Okos, hülye, a Nélküled, veled vagy a Csikorog.

A szövegeidben sok kép van, vizuálisan nagyon erős, amit elmesélnek a dalok, gondolok itt például a Tudok-e címűre. Hogyan születik egy ilyen szöveg, érzel egy erős hangulatot, amit megfogalmazol, vagy esetleg konkrétan látsz valamit, ami elindítja a folyamatot?

Sokat beszélnek róla a dalszerzők, mi is az ihlet meg az ihletettség, nálam is vannak ilyen különös állapotok. Persze nem úgy kell ezt elképzelni, mint egy indián sámánt, aki bevesz egy csomó mindent és meglátja a képeket, amikre vágyott, de néha van olyan állapot, amikor ezek a szövegek hirtelen elindulnak, aztán egyik sor szüli a másikat. Ezek azok a pillanatok, amikor ki tudod engedni magadból azt, ami belül már megvolt, csak formába kell öntened. Leginkább zsigerből kiírt sorok vannak ezen a lemezen, a Tudok-e szövege főleg ilyen.

Az első lemez hangulata után szinte meglepően felemelő dal a másodikról a személyes kedvencem, A róka, ami kicsit úgy kezdődik, mint egy mese. Hogy született?

Ez egy különleges dal, kilóg a többi közül, mert a zenei témája már vagy 10 éve megszületett. A szöveget sosem fejeztem be, mindig kicsit túl direkt, túl személyes, túl nyálas volt, amit írtam. Tavaly újra elővettem a zenét, bíbelődtem a hangszereléssel és ezzel egy időben jöttem rá, hogy nem E/1-ben kell szöveget írnom, hanem meg kell szólaltatnom valakit ebben a dalban. Kellett egy főszereplő, aki helyettem beszél: ő lett a róka. Ez nagyon felszabadító volt és működött is, a zeneiségben már benne volt ez a meseszerűség, amit te is említesz, végig láttam magam előtt ezt a figurát. Fontos az is, hogy sosem zártam be és magyaráztam el, hogy kivel ül ott a holdfényben ez a róka a parton, hogy kivel beszélget. Az emelkedettség pedig azt próbálja megmutatni, hogy milyen az, ha felkelek és mindenki él.

Mik azok a zenei, képi, esetleg dalszövegbeli hatások, amiket megemlítenél mint inspiráció?

Leginkább az izgalmas, előremutató zenei gondolkodás tud inspirálni. Azt gondolom, hogy az ember nem keresi, hanem találja az inspirációt. A Radioheadet nagyon tisztelem, ők elég fixen előremutató és megalkuvás nélküli dolgokat csinálnak, az eredetiségük számomra példaértékű. Nekem is fontos, hogy az alkotás során kielégíthessem a zenei kíváncsiságot, ami bennem van, az előremutatás, a valahova tartás számomra alapérték. Nagyon szeretem Sufjan Stevens, Justin Vernon vagy Greg Dulli munkásságát, alapinspiráció régóta Elliott Smith, de a régebbiek közül ugyanúgy az Peter Gabriel, vagy akár Elton John is. És persze vissza lehetne menni a Beatlesig vagy a Kalákáig.

Kiket hallgatsz mostanában?

Nincs olyan meghatározó lemez, amit sokat hallgattam volna az elmúlt két évben. Meg így visszagondolva, a figyelmes zenehallgatás már elég nagy ritkaság az életemben. Szóval azon kívül, amit a lányommal hallgatok (abszolút hangulatfüggő), nincs is nagyon időm meg energiám zenét hallgatni. Arra persze kíváncsi vagyok, merre megyünk, mit csinálnak a fiatalok, hogyan alakul a magyar könnyűzene, úgyhogy a hazai megjelenéseket igyekszem meghallgatni, fesztiválszervezőként egyébként is illik képben lennem.

Én kissé értetlenül állok előtte, a Mmamt ilyen dalokkal, szövegekkel és zenészekkel miért nem jutott még „messzebbre”, gondolok itt mondjuk a rádiós lejátszásokra. Te hogy látod ezt?

A rádiós lejátszások már nem relevánsok, nincs csatornája ezeknek a zenéknek. Az okosok azt mondják, minden a fiatalok kezében van, az tud nagy sikereket elérni, aki őket meg tudja nyerni. A Mmamt-ot vagy még nem találták meg, vagy nem elég menő, vagy az én személyem nem fiatal kompatibilis, nem tudom. Mindenesetre remélem, hogy ez a lemez több emberhez eljuttatja majd a zenémet.

Nagyjából egy éve jött ki egy klip az első lemez Meztelen című dalára. Tervezel videót az új dalok valamelyikéhez?

A rókára mindenképpen szeretnék, mert azt érzem, kapudal lehet az egész produkció számára. A Meztelen rendezőjével, Reisz Gáborral már beszélgettünk, ő hál’istennek nagyon szereti, amit csinálok és ötletei is vannak. Sajnos semmilyen pályázaton nem nyertem támogatást, ami kicsit nehezíti a dolgot, így nem tudtunk például a megjelenésre előállni egy klippel, de mindenképpen szeretnénk tavasszal valamit csinálni.

És most éppen mit tervezel, legközelebb mikor hallunk rólad, rólatok?

Szeretném megörökíteni, ahogy a hatfős felállás játssza a lemez dalait és ezt közzétenni képpel, hanggal. Nem streamkoncertet akarok, nem pótléknak szánom ezt, csak egy dokumentumnak, ami bemutatja, hogyan adjuk elő ezeket a dalokat. Új hangulatokat, új dimenziókat ad hozzá a lemezverzióhoz az élőben játszás, év elején össze is próbáltuk már a dalokat, remélhetőleg ebben a hónapban tudjuk rögzíteni ezt az anyagot, most ez a következő cél. Nem koncertet vagy koncertélményt akarunk pótolni, hanem egész egyszerűen megmutatni, hogyan muzsikálunk együtt. Fantasztikus ez a zenekar, úgyhogy szerintem elég jól.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu