– Nem találtam benne hibát, ezért nem írtam róla - mondta Komoróczy Géza író, hebraista pár évvel a Fogság megjelenése után Spiró Györgynek, aki ezt a legnagyobb méltatásként tartja számon. – 20 évvel voltam fiatalabb, és nagyon örültem neki – felelte az író a regény megjelenésének körülményeit firtató kérdésre. – Jókor jött ki, tavasszal, a könyvhét előtt, és addigra kezdett beérni. Szerencséje, hogy Nádas Péter könyve ősszel jelent meg, így „beestem egy lyukba”, mert az emberek, ha túl sok hasonló kötet jelenik meg egyszerre, nemigen tudnak odafigyelni – fűzte hozzá. – Elég régen nem olvastam, én remélem, hogy ugyanolyan, mint volt – fogalmazott a felvetésre. – Az az emlékem róla, hogy egy picit hosszabb az első rész, mint az szerencsés lenne, de a másodiktól már rendben van a ritmusa.
- A nyolcvanas években írtam egy regényt, egy lengyel szektáról szóló álmessiás-történetet. Nem volt annyira sikeres. Gondoltam, hogy inkább meg kéne nézni az eredetit. Azt hittem, meg lehet írni egy kisregényben, hogy mi történik Jézussal és az ő híveivel – mesélte a Fogságot megelőző keresgélésről. – Én otthon nem részesültem se vallásos, se ateista nevelésben, de miután számos barátomnak, neves professzoroknak köszönhetően utánaolvastam, azt hittem, már eleget tudok, és elkezdtem írni – tette hozzá. – Kiderült azonban, hogy nem tudom előidézni magamból azt a fajta hitet, vallásosságot, ami nekik volt.
Az író aztán arra jött rá, hogy bár a hitet nem tudja megírni, de azt az óriási negatívumhalmazt, amilyen akkoriban a Római Birodalom volt, azt közelről ismeri, hiszen olyan, mint a mi világunk, a mi világunkat pedig hitelesen tudja ábrázolni. – Minden pici részletnek óriási irodalmi jelentősége van, hiszen a nyugati világban a görög‒római kultúra az egyetlen mítosz, amire még lehet hivatkozni. – Bármennyire hitetlen a világunk, ez mégiscsak egy közös nyelv.
A beszélgetést vezető Valuska László kérdésére hozzátette: véletlenül derült ki, hogy a családjában van egy „csodarabbi” rokon, sőt, a vallás náluk otthon fel sem merült. –
Amikor általános iskolába kerültem, anyám azt mondta: „György – ilyen kedvesen becézett –, tudd meg, hogy mi zsidók vagyunk. Ez azt jelenti, hogy ugyanolyan magyarok vagyunk, mint a többi, de ha lezsidóznak, üssél!” Így nem voltak komplexusaim – fűzte hozzá.
Majd az újabb felvetésre elmondta: egyáltalán nincs vallásos élménye. – Nekem semmi kifogásom nincs a vallás ellen, én még ateista sem vagyok igazán, mert nincs szükségem rá. Karátson Gáborral barátok voltunk, és a beszélgetéseinkben előbb-utóbb eljutottunk addig a kérdésig, hogy isten vagy anyag. De rájöttünk, hogy ez lényegtelen, mert bár ebben nem, de „alatta” mindenben egyetértünk.
– A vallás rendkívül helyénvaló dolog, amikor segít élni. Vannak olyan helyzetek, amikor csak a hit segít – a német koncentrációs táborokban vagy a gulágon. Amikor a vallás életellenes, akkor nem helyénvaló. Ráadásul nagyon sokszor kizsákmányol, öl, butít és nyomorba taszajt, ami nem helyes – fogalmazott. Úgy vélte: az emberek alapvetően vallásos természetűek, akkor is, ha nem azok. Az író szerint az egyetlen igazi humán tudomány az összehasonlító vallástudomány lenne, ha komolyan művelnék, érdemes lenne összevetni a különböző hiedelemvilágokat. – Nincs olyan nép, amelyet az ókortól kezdve ne vallásos népként írjanak le. Ez nem azt jelenti, hogy helyeslem, hogy mindenféle diktátor-pápák uralkodjanak.
A Fogsághoz kapcsolódó kutatás csaknem tíz évig tartott, a regény megírása pedig további két évbe telt. – Az ember rengeteg rossz forrást elolvas, míg rátalál a jókra. Török László ókortörténész azonban kezébe adta a legjobb köteteket, és ezzel legalább másfél évvel megkurtította a kutatást. A könyv szerkezetéről elmondta: a formát a zenéből ismeri, így a kötet négy tétele olyan, akár egy szimfónia, és még egy kóda is jön hozzá. – Ezt nem én találtam ki, a történetből és a szükséges helyszínekből, a négy városból adódott. – Vizuális pali vagyok, és csak azt tudom megírni, amit képekben már látok.
– A párommal bementünk New Yorkban egy gyanús mexikói-kínai étterembe. Míg ettünk, bejött négy darab postás. Nem kellett nekik étlap, rendeltek, jól elvoltak, és mondtam a páromnak, hogy megvan a regény közege, ők lesznek azok. Így adódott a hétköznapi emberek felőli megközelítés, azonban Spiró szerint a hétköznapi életet nehéz imitálni.
A Római Birodalom rendkívül sikeres birodalom volt, és az író megjegyezte: a birodalmi gondolkodást Róma sokkal jobban csinálta, mint később bármelyik birodalom, például Amerika. – Meghódítottak egy népet, de meghagyták a papságát és a törvénykezését, nem zsákmányolták ki a provinciákat, és ettől sok száz éven keresztül működőképes maradt ez a berendezkedés.
Amikor a regényről a kritikákban azt írták: a realizmus diadala, Spiró sértve érezte magát. – Ez azt jelenti, hogy az író hülye, de az anyaga valahol mégis felülírja ezt, mintha a kettő egymástól független lenne. A regény mai nyelvezetére vonatkozó kérdésre elmondta: – Én ezt a regényt nem tudom megírni latinul, mert legfeljebb a Vatikánban tudják elolvasni, azon a nyelven kell megírni, amin az olvasó megérti. A realista jelzőhöz pedig hozzátette: a nőknek akkoriban borzalmas sorsuk volt, adták-vették őket. – Ezt így nem lehet ábrázolni egy 20. századi regényben, mert kibírhatatlan lenne, tehát itt van egy kis csalás, de azért ez is meg van benne pendítve.
- Egy imaginális térbe helyeztem a regényt. Ettől a realizmus már nem áll fönn, ez az élet imitációja, de nem az élet maga. Egy költői tér, amelybe önkényesen emelem be a történelmi elemeket. Valószínűleg tíz évvel korábban vagy később mást emeltem volna be ebből a világból. Úgy vélte:
nincs olyan, hogy realista író, de a történetmesélésnek vannak bizonyos bevett formái. – Rendkívül konzervatív író vagyok, mert úgy tekintek az irodalmi formákra, hogy azok nem véletlenül jöttek létre úgy ahogy, a tradíciót komolyan lehet venni, mert hatékony.
Arról is beszélt, hogy míg a novella az ihlettel függ össze, a regény meló, nehéz testi munka, ugyanakkor jó egy műben sokáig benne lenni, és aztán nagyon jó élve kikeveredni belőle. – Azért megrogyasztott ez a 12 év, ami alatt nem csak ezt írtam persze, de nagyon kimerítő egy ilyen foglalatosság. Olyan, mint a maratonfutás, nem mindenkinek ajánlom. Néha úgy éreztem: pingpongoznék, ahhoz van tehetségem, de közben súlyt emelek.
Fotók: Csákvári Zsigmond / Petőfi Kulturális Ügynökség
