? Egyszer azt mondta, csak 18 évesen szerette meg a jazzt, és ma is gyakran kalandozik más műfajokba. Végül miért a jazznél kötött ki?
? Egy barátom apjánál hallottam először, és nagyon misztikusnak, érthetetlennek tűnt. Aztán pont egy elég durva Miles Davis felvételbe szerettem bele, később pedig kiderült, hogy a jazz fantasztikus műfaj, amely hihetetlenül szabad. Azért jazz-zenészként játszhatok másféle zenéket is. Ezzel a fajta tudással, rálátással egészen könnyen be tudok épülni egy rock- vagy popzenekarba, míg egy klasszikus zenész ? aki lehet, hogy technikailag ötször képzettebb ? a legtöbb esetben megbénul, ha elveszik előle a kottát. Talán ezért maradtam a jazznél végül, mert szerintem ez a műfajok királya. Megjegyzem, régen a klasszikus zenészek is improvizáltak, aztán sajnos ez lassan abbamaradt.
? Az improvizációt néha ?túlzásba is viszi?, Fábián Julival közös duójuk nem is próbál.
? Rólam azt mondják, jól rá tudok hangolódni arra, akit kísérek, ebben az esetben ez visszafelé is működik ? Julival századmásodpercek alatt döntünk ugyanúgy. Rájöttünk, pont ebben rejlik a duónk titka, ha sejtenénk előre, mit fog csinálni a másik, elveszne ez a spontán erő. Vele ezért nem próbálunk, a többi formációmmal viszont nagyon is sokat. Könnyekig meg tud hatni egy produkció, amelyen azt látom, hogy a legapróbb részletig átgondolt, mindent kitaláltak benne. Én is erre próbálok törekedni, ebbe nem fér bele az, hogy valaki nem készül fel egy próbára. Így az utóbbi időben ?kigyomlálódtak? mellőlem azok, akik nem így gondolkodnak.
? A végiggondoltság a Sárik Péter Trió legutóbbi, Pieces című lemezén is látszik, vagyis zenésztársai, Berdisz Tamás és Frey György is osztják ezt az alaposságot?
? Hosszú évek óta dolgozunk együtt, ez csak úgy lehetséges, hogy megvan az összhang. Már olyanok vagyunk, mint egy család. Összecsiszolódtunk, tudjuk, hogy számíthatunk egymásra. A lemez előkészítésekor úgy gondoltuk, hogy aki a mai CD-piaci viszonyok között megveszi az albumunkat, annak a zenén kívül mást is kell kapnia. Ezért készült a Pieces mellé egy kis könyv, amelyben rengeteg a felfedezni való részlet. A fotók alatti feliratok például a kép hangulatához illeszkedő ji csing képletek, a rajzok pedig két profi, hozzánk hasonlóan maximalista grafikus munkái.
? Zenét is ilyen alapossággal, átgondoltsággal ír?
? A dalok csak úgy jönnek. Persze általában tudom, mit szeretnék csinálni, éppen mi az aktuális feladat, de az élet is pontosan tudja, hogy merre akar terelni, és végül valahol kiegyezünk. A legjobb példa erre a következő lemezünk. Tavaly havonta jelentkező klubot indítottunk a Budapest Jazz Klubban, és hogy folyamatosan legyen friss, nagy közönséget vonzó repertoár, kitaláltam a Jazzkívánságműsort: a közönség kívánságdalait a következő estre átírjuk-áthangszereljük a saját stílusunkban. A műsorok után sokan jöttek oda azzal: lehetetlen, hogy ezek a dalok soha többé ne hangozzanak el. Elgondolkodtam, tényleg nem vagyunk normálisak, ha nem kezdünk valamit ezzel a repertoárral, hiszen nagyon sok munka egy-egy ilyen feldolgozás. Például most fejeztem be Bartóktól az Allegro Barbarót, meg Mozarttól a Lacrimosát: ezek kapitális művek, vagyis egy tökéletes darabhoz kell hozzányúlnunk, azt maivá formálnunk. Egyszóval minden afelé terelt minket, hogy a következő lemezünk ezekből a dalokból álljon össze, hiszen már négy teljes műsornyi átiratunk van. Még úgy is, hogy nem mindegyik kérést teljesítjük, hiszen vannak modern zenék, amelyekben legfeljebb egy harmónia van, dallam meg semmi, azokkal nem lehet mit kezdeni. A lemez ősszel jelenik meg, október 5-én lesz a lemezbemutató koncert a MüPában.
? Ami azért jóval nagyobb, mint egy kis jazzklub, máshogyan is készülnek rá?
? Egy-két már elkészült dalt áthangszerelünk, mivel a tervek szerint egy vonósnégyes is lesz velünk a színpadon. Szeretnénk nagyon jól megcsinálni, már csak azért is, mert rájöttünk, hogy sok fiatal talán tőlünk hallja először az Allegro Barbarót vagy az Örömódát, és vannak idősebbek, akik még nem ismerik a Mission Impossible-t vagy a Metallica egyetlen dalát sem. Kiderült, ami működött több száz éve, az ma is élvezhető, és ami nagy sláger volt nemrég, az az idősebbeknek is tetszik, vagyis mégiscsak létezik valamiféle sláger-faktor.
? Eszerint írja a dalokat, amelyekkel sorra nyeri a díjakat amerikai és angol dalszerző-versenyeken?
? Nem írtam kifejezetten a versenyekre dalt, mindig a meglévőkből küldtem el egyet-egyet. Általában amikor jön egy ötlet, azt rögzítem, lehámozom róla a sallangokat a magig, aztán abból születik meg a végleges dal. De recept nincs hozzá.
? Ezek a díjak lendítettek valamit az itthoni karrierjén, meghozták az ismertséget?
? A szakma tudott róluk, egyébként nem nagyon volt visszhangjuk. De ennél sokkal jelentősebb eredményekről sem értesülnek az emberek: évről évre fiatal magyar jazz-zenészek nyerik a Montreaux-i jazz versenyt, többen kaptak már lehetőséget arra, hogy az Egyesült Államokban tanuljanak például Herbie Hancock tanítványaként, és végig sem tudom mondani a sort. Róluk sem hallhatunk túl sokat, pedig ebben óriási országimázs-lehetőség lenne, egészen addig, ameddig el nem mennek ezek a tehetségek külföldre. Ott van például két hihetetlenül fiatal, alig tizenöt éves zenész, akikkel nemrég a MüPában játszottunk: Hodek Dávid dobos és Andreas Várady gitáros, szlovákiai magyarok. Andreas családja négy éve Írországba költözött, a fiú azóta szinte már világsztár: a Guitar Player címlapján szerepelt, a világ minden táján koncertezik. Dávid otthon maradt, és 2009-ben végül is kitől kapta meg az év tehetsége-díjat? Az osztrákoktól.
? Egyébként is szívesen foglalkozik gyerekekkel, hiszen jazz-meselemezt készítettek, meseimprovizációs programokat is tartanak. A műfajtól sokszor a felnőttek is ódzkodnak, mennyire fogékonyak rá a gyerekek? Honnan jött az ötlet, hogy feléjük forduljanak?
? Egyszerűen adta magát, hiszen úgy tudom, nem volt korábban a kicsiknek szóló jazz-program, és nem titkoltan gondolunk a jövőre is. A jazz-meselemez tulajdonképpen hangoskönyv: Bátky András meséje Nyughatatlan Micóról, aki barátjával, a rézcsőrű madárral bejárja a világot. Bíró Eszterrel adja elő András, mi pedig hangulati aláfestő zenét adunk, illetve van hét dal, amely illeszkedik a történetbe. Kaptunk olyan visszajelzést, hogy a zenére olyan egészen kicsi gyerek is odafigyelt, aki a mesét még nem annyira értette. A gyerekek ? köszönik szépen ? szeretik a jazzt, inkább a felnőttekben lehet averzió a műfaj iránt, főleg, ha egyáltalán nem ismerik. Reméljük, hamarosan megjelenik az anyag, de ehhez még támogatókat kell találnunk. A meseimprovizációs program lényege pedig, hogy négy-öt gyerek játszik velünk egyszerre a színpadon, ők meseszerepeket választanak maguknak, mi pedig zenét és történetet improvizálunk. A gyerekek teljes lelkesedéssel és átéléssel lesznek Pókemberek, királyfik, villamosvezetők, tündérek: fantasztikus látni, hogyan lényegülnek át, és nagyon jó részt venni ebben.
? A ?szimpla? koncerteken is bevonják a közönséget, hiszen ők adnak címet a daloknak. Miért is?
? Valóban, amikor az új dalokat először játsszuk el, megkérjük a közönséget, adjanak címeket, mivel legtöbbször semmi értelmes nem jut eszünkbe. Nagyon sok jó ötlet érkezik, azok közül szoktunk választani. Tavaly Villányban játszottunk, egy tinédzser srác hozott egy cetlit, azzal, hogy neki ez jutott eszébe: ?ez a dal olyan nekem, mint amikor egy patak kijön a medréből, folyóvá duzzad, és mielőtt beleömlik a tengerbe, még visszanéz egy kicsit, hogy meglássa, honnan is indult.? Na, ettől padlót fogtam. Ha ezt valaki ötvenévesen írja le, rendben, de ilyen fiatalon? Szóval sok sikertelen próbálkozás után feladtuk, hogy címeket gyártsunk. Az már költészet, hogy két szóba beletedd azt az üzenetet, ami benne van a dalban. Ha nekünk nem megy, a közönségünk boldogan segít.
