Ha tényleg sikerül egy olyan dalt írnom, ami sok embernél betalál, az a csúcs.

Hogyan kezdtél el először zenélni?

A nagyapámnak volt először VHS kamerája a vajdasági faluban, ahol laktunk, így eléggé túl van dokumentálva a gyerekkorom. Az első zenei élményem is megvan videón: ugrálok egy kanapén, miközben magyar és szerb dalokat felváltva énekelek. Édesapám is zenész volt, általában ő zongorázott, mi pedig sokszor énekeltünk rá. Utána zeneiskolába is jártam, azt nagyon szerettem. Később egyszer felhívott Tausz Gabi barátom azzal, hogy csinált egy rockzenekart és én vagyok benne a basszusgitáros ? bár azon akkor nem is tudtam játszani. Nagyon menőnek éreztem magam tőle, aztán megtanultam gitározni is a dalszerzés miatt. Így indult be a rockzenei karrierem 12-13 éves koromban.

Említetted, hogy édesapád is zenész. Ő terelgetett erre az útra?

Végzettsége szerint újságíró, de sok fellépése volt. Ő csak akkor bíztatott, amikor nagyon elegem volt az állandó gyakorlásból. Annyit mondott, hogy muszáj befejeznem a zeneiskolát, mert később nagyon meg fogom bánni, ha nem teszem. Az ő biztatása nagyon fontos volt, de sohasem erőltetett semmit. Sőt, azt akarta, hogy tanuljak valamilyen rendes iskolában. Ebből lett a bölcsészkar (nevet). Elvégeztem a film- és portugál alapszakot, és mindegyikhez a tanári mesterképzést.

És mikor alakult meg a Lóci játszik?

Először volt egy Grand Hotel Budapest nevű banda, amiben én is játszottam. Tamás Laca haverommal ketten írtuk a számokat, de ő nem mindig akarta felénekelni azokat, amiket én írtam, nekem meg nem ment utóbbi annyira. Körülbelül négy éve jött egy felkérés Fábián Tibitől, a mostani dobosunktól. Ő mesélte, hogy fellépőkre van szükség a Rizsa nevű szórakozóhelyen a Király utcában, pont a Zeneakadémiával szemben. Aztán amikor azt elkezdték felújítani, akkor új közönséget kellett keresniük, ezért ?egyszálgitáros? zenészeket, vagy duókat hívtak meg oda. Elég stand up jellegű volt: nem csak számokat játszottam, hanem sztorizgattam is. Azon voltam, hogy az emberek jól érezzék magukat és eljöjjenek a következő alkalommal is. Mindig igyekeztem közvetlen, felszabadult hangulatot teremteni. Körülbelül két évig csináltam ezt hol egyedül, hol ?sztárvendégekkel?, azaz szintén zenész barátaimmal. Egyikük volt Szeder-Szabó Krisztina, akivel azóta is sokat dolgoztunk együtt. Szerette a dalaimat és én is, ahogyan hozzájuk nyúlt, így ?duósodtunk.?

De ez sem volt elég. Tudatosult bennem, hogy 14 éves korom óta arra vágyok, hogy egy rendes zenekar játssza el az én számaimat. Például fúvósokkal akartam együtt zenélni, őket nagyon királynak tartom. Így alakult meg a Lóci játszik ?grand band?, akikkel most fog kijönni az albumunk. Szerdán lesz a lemezbemutató koncertünk az A38-on, 13 eredeti dallal. Egy kivételével mindegyik rendes, nagyzenekaros, fesztiválképes szám.

Együtt lesz a koncert a VAN filmzenekar fellépésével, amiben szintén benne vagy.

A VAN Valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmnek is zeneszerzője voltam félig-meddig. Reisz Gabi, a rendező keresett meg engem, hogy ahhoz hasonló akusztikus zenét szeretne a filmhez, mint amilyet én a Lóci játszikkal csináltam. Szerencsére elég jól összecsiszolódott az elképzeléseink. Én popos dalszerkezetekben gondolkodtam, ő pedig inkább filmes szempontból nézte. Ő hangulatokat próbált hozzátársítani a dalokhoz, én meg zenei szempontból próbáltam élővé tenni őket. Egyszerre csináltuk a filmet és a zenét, de a számok közül végül egyik sem hangzik el benne, maximum instrumentális verzióban. Gabi úgy érezte ? teljesen jogosan ? hogy musicales lett azáltal, hogy a főszereplő énekel is benne. Nem működött, de ettől függetlenül szerettük. Időközben Áron (Ferenczik Áron, a VAN főszereplője ? a szerk.) kicsekkolt ebből a projektből: rájött, hogy nem akar színpadon szerepelni inkább. Ezért fellépések alatt ő és az éneke ki van vetítve, mi pedig játszunk alá.

A szerdai koncertre az A38 a VAN-t hívta elsősorban, aminek eddig csak két koncertje volt. Mi megfejeltük az egészet egy Lóci játszik lemezbemutatóval és így már elővételben elkelt az összes jegy. Most meg írogatnak az ismerőseim, hogy lemaradtak és nem tudnék-e nekik félretenni jegyet. Lehetetlen, ha mindenki eljönne, aki akar, elsüllyednénk! (nevet)

Tavaly indultál a Ki Mit Tube versenyen is. Hogyan tekintesz rá vissza?

Kiváló lehetőségnek tartottam. Nagyon szabad internetes verseny volt, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Előnye, hogy tényleg azt csinálhat az ember, amit akar, olyan mély a merítés, hogy bárki odakerülhet és felemelkedhet. Hátránya, hogy egyáltalán nincsenek korlátozva a vélemények. Bevallom, megmosolyogtat, mennyire tudnak köpködni a magyar kommentelők. Engem felvérteznek: onnantól számítasz igazán, ha megjelennek az első negatív kommentek. Azt jelenti, hogy már nem csak az ismerőseid figyelnek rád, hanem felfutottál annyira, hogy lehessen utálni is. A szervezők szerintem olyan arcokat kerestek, aki az internetes tartalmakat gyártja, de helyette zenei tehetségkutató lett belőle, mert a zenészekre szavaztak az emberek. Viszont engem frusztrál az, hogy ha kiraksz valamit az internetre, akkor leülsz és várod a hüvelykujjakat. Ez nem az én vonalam. Azért is működött nagyon jól a Lóci játszik az olyan kis helyeken, mint a Rizsa, mert állandóan beszéltem a közönséggel, lehetett ismerkedni. Az internetből hiányzik ez a közvetlenség, nem tudsz úgy hatni az emberekre.

Mihez szeretnél kezdeni a Cseh Tamás Program általi támogatással?

Egyértelműen a világsikert várom tőle (nevet). A fő erénye, hogy a Lóci játszikkal így tudunk csinálni egy lemezt, egy klipet és portfóliót anélkül, hogy rosszabbnál rosszabb helyeken kéne játszanunk kevesebbnél kevesebb gázsiért, mire összespóroljuk az ehhez szükséges pénzt. Azt várom ettől, hogy azok a számok, amelyek amúgy nem tudnának eljutni sok emberhez, így megtalálják a közönségüket. És ez nagyon király. Ha tényleg sikerül egy olyan dalt írnom, ami sok embernél betalál, az a csúcs.

Fotó: Valuska Gábor