Ezen a tárlaton meglepő válaszokat kapunk arra, hogy mit nevezhetünk grafikának
Grafikából kiállítást csinálni elsőre egyszerűnek tűnik. Aztán, ha közelebb megyünk, gyorsan kiderül: nincs egyértelmű definíció, a műfaj határai bizonytalanok, lehetőségei folyamatosan változnak és tágulnak. A HAB Kónya Ábel által kurált Közös többszörös című kiállítása éppen ezt a sokrétegűséget bontja ki – ráadásul nem kis ívben, hanem 516 évet átfogva.
A tárlat a sokszorosított grafika európai történetét követi végig a régi mesterektől a kortárs alkotókig. Már önmagában ez az időbeli távlat is izgalmas, de igazán attól válik élővé, ahogyan a kiállítás megmutatja: a grafika nem lezárt, múltba tartozó fejezet, hanem olyan műfaj, amely a nyomtatás technológiai változásaival szoros együttélésben, folyamatos kölcsönhatásban formálódott – és formálódik ma is.
Érzékelteti, hogy mennyi kísérletezőkedvet, energiát, kíváncsiságot igényel a művész részéről ez a műfaj, hogy a grafika esetében mennyire elengedhetetlen a tervezés, a precizitás, a kor technológiai fejlettségére való rákapcsolódás.
A tárlat anyaga három jelentős gyűjteményre épül. A Szépművészeti Múzeum révén olyan klasszikus mesterek munkáival találkozhatunk, mint Goya vagy Piranesi, míg a Krakkói Nemzetközi Grafikai Triennálé gyűjteménye a lengyel grafikai hagyomány meghatározó alakjait és fiatalabb generációit mutatja be. A harmadik forrás a Herman Ottó Múzeum és a Miskolci Galéria gyűjteménye, amely az 1961-ben indult Miskolci Grafikai Triennálén keresztül egy máig élő, meghatározó szakmai közeget tesz láthatóvá.
A falakon többek között Maurer Dóra, Kondor Béla vagy Keserü Ilona művei jelennek meg, miközben a lengyel grafika ikonikus és fiatalabb alkotói is hangsúlyosan szerepelnek. A válogatás azonban nem csak nevekben erős: a kiállítás egyik tétje, hogy leszámoljon azokkal a berögződésekkel, amelyek a grafikát kis méretű, monokróm, kevéssé látványos műfajként írják le.
Stefanovits Péter Örökítési gyakorlat I. című litográfiája, Paweł Krzywdziak monumentális installációja vagy Lech Polcyn digitális nyomata mind azt mutatják, hogy a grafika messze túlnőtt a „kabinetméreten”. Szabados Árpád, Borgó, Rácmolnár Sándor vagy Zbigniew Lutomski munkái pedig azt is bizonyítják, hogy a grafika igenis lehet kifejezetten színes és vizuálisan intenzív.
A kiállítás egyik legfontosabb kérdése: mit nevezünk ma grafikának? A válasz korántsem egyértelmű. A műfaj egyszerre jelenthet klasszikus nyomatokat, rajzot, illusztrációt, tipográfiát, de akár a digitális képkultúra teljes spektrumát is. A képszerkesztő szoftverek, a vizuális programok vagy éppen a mesterséges intelligencia által generált képek tovább tágítják ezt a mezőt. Kónya Ábel válogatása folyamatos rácsodálkozásra késztet: mi minden fér még bele abba, amit grafikának nevezünk?
A Közös többszörös nem próbál egyetlen definíciót adni. Inkább megmutatja a lehetőségeket. A látogatók végigkövethetik, hogyan jutott el a műfaj a nyomódúcokra és sorozatokra épülő gondolkodástól a fizikai dúc elhagyásáig, sőt az egyedi, mégis a sokszorosítás logikáját hordozó művekig.
És van még valami, ami miatt ez a kiállítás igazán működik: egyszerűen jó benne lenni. Már az első pillanatban felülírja mindazt, amit a grafikáról gondolunk. Nem visszafogott, nem monokróm, nem csendes – hanem élénk, színes és dinamikus. A falakon erőteljes tónusok – rózsaszínek, lilák, sárgák – futnak végig, amelyek nemcsak dekoratív hátteret adnak, hanem aktívan formálják a tér hangulatát.
Ez különösen azért hat meglepően, mert a grafikai tárlatokhoz általában egészen más élményt társítunk: kisebb, keretezett munkákat, egymás mellé rendezve, sokszor visszafogott fekete-fehér világban. Ehhez képest itt egy nyitottabb, levegősebb, helyenként kifejezetten grandiózus installációs gondolkodással találkozunk, ahol a grafika kilép a megszokott keretei közül.
Innen nézve a Közös többszörös nemcsak a grafika történetéről szól, hanem arról is, hogyan lehet ma újragondolni egy olyan műfajt, amelyről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy már pontosan ismerjük. A kiállítás egyik nagy erénye, hogy bár kérdései elméletiek, mégsem válik didaktikussá: nem magyaráz, hanem megmutat. Konkrét műveken keresztül teszi láthatóvá a grafikai gondolkodás tágulását. Így a látogató nemcsak megérti, hanem látja is, mennyire sokféle dolog tartozik a grafika fogalma alá.
A Közös többszörös tehát nem egyszerűen egy műfaji áttekintés, hanem egy vizuális gondolkodástörténet – amely a 15. századtól egészen a jelenig ível, és amelynek még mindig nincs vége.
Fotó: Sorok Péter/Kultúra.hu
