Több mint négy év börtönt kaptak a Hadrianus falánál álló fa kivágói
Négy év és három hónap szabadságvesztésre ítélte kedden az észak-angliai Newcastle koronabírósága azt a két férfit, akik 2023 szeptemberében kivágták a világ egyik leghíresebb platánfáját. Tettüket az ítélethirdetéskor ittassággal magyarázták.
A 15 méter magas, kétszáz éves fa – amelynek becsült eszmei értéke 622 ezer font (csaknem háromszázmillió forint) volt – közvetlenül a Hadrianus császár által a 2. században építtetett, a jelenlegi Észak-Angliát az Ír-tengertől az Északi-tengerig teljes szélességében átszelő védőfal mellett állt, és népszerű turistalátványosság volt a festői helyszín miatt.
A fát az egész világon ismerték, mivel feltűnt a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című, Kevin Costner, Morgan Freeman és Alan Rickman főszereplésével 1991-ben forgatott film több kulcsjelenetében, 2016-ban pedig az év angliai fájának is megválasztották.
A platánt azonban 2023. szeptember 27-én kivágták. A világszerte hatalmas felháborodást okozó ügyben két férfi, a 39 éves Daniel Graham és a 32 éves Adam Carruthers ellen emeltek vádat szándékos rongálás bűncselekményének gyanújával. Az esetet súlyosbítja, hogy a kidőlő fától megsérült az egykori római császár által építtetett fal is, amely kiemelt műemlékvédelem alatt áll.
Az esküdtszék májusban egyhangúlag bűnösnek mondta ki a két vádlottat nagy értékben elkövetett szándékos rongálás bűncselekményében.
A bűncselekmény elkövetését mindkét vádlott tagadta, egészen az ítélethirdetés napjáig, amikor a férfiak elismerték a bűncselekményt, amelyet ittasságukkal próbáltak magyarázni. „Az egész nem volt egyéb, mint részegesen elkövetett ostobaság, amelyet életük végéig bánni fognak” – mondta ügyvédjük. A védelem korábbi érvei szerint a fa kivágásának nem voltak szemtanúi és semmiféle közvetlen nyomozati bizonyíték nincs arra, hogy a két férfi a bűncselekmény idején a helyszínen járt.
A vád képviselője szerint ugyanakkor mindkettőjük mobiltelefonjának lokációs adatai azt mutatták, hogy Graham és Carruthers a helyszínen tartózkodott a fa kivágásának idején. Ráadásul Graham telefonján volt egy két perc 41 másodperces videófelvétel is, amelyen egy fa kivágása látszik, bár az éjszakai sötétség miatt a helyszín nehezen azonosítható.
Az ügyész szerint a két férfi nem is csinált titkot az ügyből: mindketten több, nemegyszer gúnyolódó üzenetet is megosztottak a közösségi médiában a fa kivágása keltette hatalmas nemzetközi visszhangról.