A bizakodásra nemcsak a hangversenyek színvonala és hatalmas sikere ad okot, de az a rendkívül dinamikus szemlélet is, amivel Szita Károly polgármester az ügy mellé állt, és valódi fesztivált varázsolt a zenei eseményből. Kokas Katalin ötlete nagyszerű volt, mert hiányt pótolt: Magyarországon nemhogy kamarazenei fesztivál nem volt ez előtt, de már kamarazene is alig van. Budapesten a MÜPA egyeduralma óta annak méretei révén onnan kiszorultak a duók, triók, kvartettek, kisegyüttesek, és máshol sem igen kapnak helyet. Pedig ennél intimebb zenélést nemigen lehet elképzelni. Tavaly még csupán zenével töltötte a látogató az egy hetet. Az idei 9 napon pezseg körülötte az élet és a város. Elkészült - uniós támogatással - az a Szivárvány Zeneház, amiből tavaly a munkálatok késése miatt kiszorult a fesztivál, és ami miatt sok kényelmetlen percet élt meg a lelkes, ám pici helyekre bezsúfolódni kényszerült közönség. Most teljes pompájában virul a Lamping József tervezte, 1928-ban átadott mozgóképszínház, mely a szecesszió minden jegyét híven őrzi, és remek helyszíne a hangversenyeknek. Környezete, az egész belváros rekonstrukciója is befejeződött, elragadó látványt nyújtanak a lépten-nyomon csobogó, megvilágított szökőkutak, szobrok, a virágözön, a parkok, sétálóutcák. A főtéren, az események központjában hatalmas fesztiválsátrat emeltek, kényelmes fotelokkal, terasszal. Aki a környező - és éjjel is nyitva tartó - kávéházakban éhen maradna, itt bőven talál ennivalót. Szemben vele szabadtéri színpadot emeltek, este fél tíztől ingyenes könnyűzenei koncertek, táncház szórakoztatja a közönséget Tóth Verától és Gabitól a Jánosi Együttesen át Malek Andreán át sokakkal. A fesztivál második napján megnyitották az Agóra kultúrpalotát (átadás csak szeptember 2-án lesz), benne a korszerű új kiállítótermet, amiben a Rippl150 című kiállítás a kaposvári festő születésének 150. évfordulóját ünnepli. A fesztivál idején itt éjszakai tárlatvezetéseket is szerveznek, mint ahogy a közelmúltban 2 milliárd forintból megépült, csodálatos strandkomplexum, a Virágfürdő is éjjel 1-ig fogadja ezekben a napokban a testi frissülésre vágyókat. De olyan apró ötletek is mutatják a kreativitást, mint a fesztiválpárna. Ez a Zeneházban bérelhető, olcsóbban, mint a koncertjegy, és ezzel a földre ülhetnek azok, akik a széksorokból kiszorultak. A koncertek előtt, naponta kétszer kedélyes kávéházi találkozókon Kutasy Zsolt ismerteti a műsoron szereplő műveket. A város vezetése tehát meglátta a fantáziát tavaly a Kamarazenei Fesztiválban és idén már városi, általános és sokrétű fesztivált épített rá.
A lakosság már tavaly magáénak érezte a koncerteket, valamennyi telt házzal és hatalmas sikerrel zajlott, mint az idén is. Ez a város nem marad távol saját rendezvényétől, mint némely másik teszi, és ez nagyon lelkesítő.
A fesztivál nyitókoncertje dinamikus felütéssel indította útjára a mintegy húsz hangversenyből álló eseménysort, amelyen 69 művész működik közre, mégpedig zömmel a világ feltörekvő ifjú tehetségeinek soraiból, ami szintén ennek a fesztiválnak a sajátja. Ebből a sorból kivált a nyitókoncert, amelyen Kocsis Zoltán
és a Rácz Zoltán a régi nagy nemzedéket képviselték. Meglepetés Kreisler-művekkel Kocsis Zoltán és Kelemen Barnabás hegedűművész jókedvű, laza és bravúros előadása alapozta meg a jó hangulatot, amelyet Prokofjev Péter és a farkas című szimfonikus meséje követett, Kulka János hangulatkeltő narrációjával. A nemzetközi zenekar tagjait itt lehetetlen felsorolni, de a további koncerteken valamennyiükről esik majd szó. Kocsis Zoltán vezényletével úgy muzsikáltak, mint egy állandó zenekar, teljes összehangoltságban, nagyszerű karaktereket teremtve. a kismadarat, a kacsát, a macskát, a farkast és persze Petyát, az úttörőt és az óvatos nagyapót. A második részben Brahms B-dúr szextettje komolyabb hangulatot teremtett, de a színvonalból nem engedett. Kelemen Barnabás, Homoki Gábor, Kokas Katalin, Amihai Grosz, Nicolas Altstaedt és Kokas Dóra pompás kamarazenélést nyújtottak, árnyalt, bensőséges, finom játékkal. A másnapi matinékoncert ugyanezt a színvonalat folytatta, mintha csak egyazon hangverseny harmadik része lett volna. Ravel Bevezetés és Allegro című darabjában Vígh Andrea hárfajátékát érdemes kiemelni, érzékeny, ám energikus, a hangszer minden képességét bemutató előadása ugyanakkor nagyszeűen belesimult az együttes abszolút muzikális megszólalásába (Alina Pogotskina, Lesták-Bedő Eszter, Amihai Grosz, Kokas Dóra, Reto Bieri, V. Papp Viktória). Debussy g-moll szonáta hegedűre és zongorára Kokas Katalin és Kocsis Zoltán nagyszerű tolmácsolásában következett, majd Dvořák Bagatellek és az e-moll
Dumky-trió zárta a délelőttöt. Az este nagy falattal indult: Schubert C-dúr vonósötöse nem is kimondottan koncertnyitó darab, olyan nagyléptékű és olyan szívszorítóan fájdalmas. Az első kritkai észrevételem itt következik: ehhez a műhöz nem elég az alkalmi társulás, egy-két próba. Technikailag ugyan minden művész kifogástalan (Alina Ibragimova, Kokas Katalin, Maxim Rysanov, Kokas Dóra, Nicolas Altstaedt), de a darab tragikus mélységeit nem járták be. Ahhoz több kell, mint egy-két nap. Az átélés nem volt százszázalékos, bár voltak lenyűgöző pillanatok. A megrendítő első részt aztán bőven oldotta a második tánczenéje. A Jánosi együttes eljátszotta azokat az eredeti néptáncokat, amelyeket Bartók gyűjtött és beépített a Román táncokba és a 2. rapszódiába. Az ötlet is remek, az előadás is az volt. Perényi Eszter fergeteges Román táncokat varázsolt hegedűjével, zongorán Kelemen Barnabás kísért, aki aztán brillírozott a 2. rapszódiában, igazi, virtuóz prímásként elementáris szenvedéllyel szólaltatva meg az eredeti forrástól messzire rugaszkodó, kemény, szilaj Bartók-művet. Zongorán Nagy Péter volt méltó partnere.
Akinek mindez kevés volt két nap alatt, az átsétált a Fő térre, ahol a Jánosi együttes fergeteges táncházat varázsolt a nyári éjszakába. A koncerteket a Bartók Rádió élőben közvetíti és az Európai Rádiók Szövetsége is sugározza 55 országban élőben illetve felvételről. Így ez a fesztivál a millióké, nemcsak a kaposváriaké.
