Tokióban jött a világra 1933-ban a magát Amateraszu napistennőtől eredeztető, két és fél évezrede folyamatosan uralkodó császári családban, az akkor még élő istenként tisztelt Hirohito császár elsőszülött fiaként. Az évezredes hagyományoknak megfelelően hároméves korában elválasztották szüleitől, ettől kezdve császárnak megfelelő neveltetésben részesítették. A japán arisztokrácia számára fenntartott iskolába járt; a második világháború alatt evakuálták osztálytársaival együtt. A háborús vereség Japán és a császári család életét is gyökeresen megváltoztatta: 1945-ben Hirohito (amerikai nyomásra) lemondott „isteni eredetéről”, és uralkodói jogait teljes egészében a parlamentre ruházta.
Akihito 1952. november 10-én lett hivatalosan trónörökös, 1953-ban már ő képviselte apját II. Erzsébet brit királynő koronázásán. A Gakusuin Egyetem politikai és gazdasági fakultásán különleges hallgatóként folytatott tanulmányait 1956-ban fejezte be. Szerette a zenét és a költészetet, írt verseket, szenvedélyes teniszjátékos és lovas volt. Érdekelték a természettudományok, különösen az ichtiológiában (halismeret) merült el; tíz gébféle halfajt fedezett fel, az egyiket róla nevezték el.
Teniszezés közben ismerte meg a nála egy évvel fiatalabb Sóda Micsikót, egy nagyiparos lányát, akit 1959. április 10-én feleségül vett. Ezzel először került be közrendű a császári dinasztiába. A Japánban „az évszázad esküvőjeként” emlegetett nász a monarchia modernizálódását és demokratizálódását jelképezte. A házaspár számos hagyománnyal szakított: nem váltak meg gyermekeiktől, két fiukat (Naruhito és Akisino) és lányukat (Szajako) otthon nevelték. Akihito tartotta a kapcsolatot régi iskolatársaival, Micsiko pedig még konyhát is berendezett lakásukban, holott addig az arisztokrata japán hölgyeket még a tűzhely és az edények közelébe sem engedték.
Akihito apja betegsége miatt 1988-tól már ideiglenesen ellátta az államfői teendőket. Hirohito 1989. január 7-i halála után került a trónra, 1990. november 12-én koronázták meg. A Krizantém trón 125. tennója már nem istenként, csupán emberként vette át a hatalmat, trónra lépésével elkezdődött a heiszei, a „békét teremtő” uralkodói éra. Akihito azon fáradozott, hogy begyógyítsa az apja nevében Ázsiában folytatott japán hódító háborúk okozta sebeket, illetve segítsen közelebb vinni a monarchiát az egyszerű állampolgárokhoz. A 2011. március 11-i tragikus földrengés után az idős uralkodópár hét hétig járta a túlélők menhelyeit, a császár pedig szokatlan módon televíziós beszédben fordult a nemzethez.
Japánban a császárnak nincs politikai szerepe, de az állam jelképének tekintik, ezért számos protokolláris kötelezettsége van, többek között látogatásokat tesz bel- és külföldön. Utóbbinak alig több mint öt évtizedes múltja van a császárság történetében, elsőként 1971-ben Hirohito császár járt külföldön, Európában.
Akihito 1992 őszén, Kínában tett látogatása során első ízben foglalt állást az 1931-ben Kína ellen indított japán háború korszakáról. Beszédében – szokatlan módon – eltért a japán külügyminisztérium által jóváhagyott változattól: a hivatalos, „a két ország kapcsolatának hosszú történelmében volt egy sajnálatos időszak is” mondatot személyes hangú módosítással egészítette ki: Japán „súlyos fájdalmakat okozott a kínai népnek. Őszintén sajnálom.”
Egy évvel később, 1993-ban második japán császárként lépett Európa földjére; útja során Olaszországot, Belgiumot és Németországot kereste fel. Ő volt az első japán császár, aki 2002 júliusában Magyarországra látogatott. Uralkodása utolsó éveiben már ritkán vállalkozott külföldi utakra, de 2012-ben részt vett a II. Erzsébet brit királynő trónra lépésének 60. évfordulóján rendezett ünnepségeken. 2017 elején a japán uralkodók közül elsőként látogatott Vietnamba.
Akihito egészsége a 2000-es évek elején megrendült: 2003 januárjában prosztatarákkal műtötték, 2008 decemberében gyomorvérzése volt, 2012 februárjában sikeres szívkoszorúér-áthidaló (bypass) műtétet hajtottak rajta végre. Egészsége és magas kora miatt egyre inkább nyomasztották az uralkodással járó kötelezettségek, fontolgatni kezdte lemondását. (Hasonlóra két évszázada nem volt példa, legutóbb 1817-ben Kókaku császár mondott le a fia javára.) A második világháború után elfogadott alkotmány ezt nem tette lehetővé, így a parlament 2017 nyarán kifejezetten Akihito személyére szabva alkotott törvényt, hogy a jövendő uralkodók ne követhessék könnyen példáját.
A leköszönő császár 2019. március 12-én kezdte meg a lemondáshoz vezető, 11 állomásból álló ceremoniális utat. Március 26-án lerótta tiszteletét Japán mitikus alapítója és az első császár, Dzsinmu előtt; április 18-án ellátogatott az iszei nagyszentélybe, a sintó vallás egyik legfontosabb szent helyére; április 23-án pedig apja, a leghosszabb ideig uralkodó császár, Hirohito tokiói mauzóleumát kereste fel. Az út utolsó állomásán, április 30-án idősebb fia, Naruhito javára lemondott a trónról. Ezzel véget ért a heiszei kora, és kezdetét vette a 126. japán császár nevével fémjelzett reiva (gyönyörű harmónia) korszaka.
A visszavonult császári pár igen ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt. Először 2020-ban jelentek meg, amikor elhagyták a császári palotát, és beköltöztek az ideiglenes emeritus császári rezidenciába, legutóbb, 2023 nyarán pedig meglátogatták a teniszpályát, ahol egykor megismerkedtek. Akihito 2021-ben, a 88. életéve betöltésével a történelem legmagasabb kort megért japán uralkodója lett.
Nyitóképen Akihito, Japán császára 2018-ban. Fotó: Toshifumi Kitamura / Pool / AFP
