második világháború

A háborús irodalom értékét az emlékezet terhe is alakítja

A napló a kizökkent időhöz, a mindennapi létezés valamilyen okból radikálisan megváltozott helyzetéhez kapcsolódik.

A múlt igazságának birtoklása a jelenben is hatalmat ad

A trauma nemzedékek között, családi, de egyéb más, akár virtuális közösségen keresztül öröklődik.

Az Úristennek van humora, de a fekete kenyeret akkor sem feledjük

Az emlékezet helye, holott az eseménysort, amelynek emléket állít, inkább elfelejtenénk. A Málenkij Robot Emlékhelyen jártunk.

Almásy László tüntette el a Szahara fehér foltjait

Százharminc éve, 1895. augusztus 22-én született Almásy László Ede felfedező, Afrika-kutató, aki több expedíciót vezetett és hatalmas területeket térképezett fel a „fekete kontinensen” és akinek élete ihlette Az angol beteg című nagy sikerű filmet.

Sztálin zenei arcképét festette meg a tisztelt és gyűlölt zeneszerző

Ötven éve, 1975. augusztus 9-én halt meg Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics, az egyik legnagyobb szovjet-orosz zeneszerző, akinek hazájában nemcsak a magasztalásból, hanem a szidalmazásból és kirekesztettségből is kijutott.

Ahol egykor Hitlert éltették, hamarosan a kultúrát ünneplik

Operaházat építenek egy befejezetlen náci rendezvényközpont falai között a bajorországi Nürnberg városában.

Holokauszt-emlékhellyé alakítják át a prágai vasútállomást

Megkezdődött a cseh főváros központjától északra álló Bubny vasútállomás nagyszabású átalakítása holokauszt-emlékhellyé.

Oskar Schindler egykori lőszergyára holokausztmúzeum lett

Túlélők múzeuma néven hivatalos holokauszt-emlékhely lett a szudétanémet üzletember Oskar Schindler egykori lőszergyára a kelet-csehországi Brněnecben.

A mauthauseni náci koncentrációs tábor felszabadításának 80. évfordulójára emlékeztek Ausztriában

A mauthauseni náci koncentrációs tábor felszabadításának 80. évfordulójára és a láger áldozataira emlékeztek vasárnap Ausztriában. A rendezvényen részt vett VI. Fülöp spanyol király és hitvese, Letícia, Vjosa Osmani koszovói elnök, valamint Alexander Van der Bellen osztrák államfő és az osztrák kormány tagjainak zöme is.

Botlatóköveket avattak az Operaház főbejáratánál

A holokauszt operaházi áldozatainak emlékére tizenhét botlatókövet avatott fel az Operaház főbejárata előtt prof. dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke és dr. Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

Richard Attenborough és Clint Eastwood a Pannónia mozijaiba költözik

Május nyolcadikán lesz nyolcvan éve, hogy a náci Németország letette a fegyvert; a megadás dátumát Európában a második világháború lezárásának tekintik. A Pannónia Mozihálózat az évforduló alkalmából négyszer három napig, május 8-tól 19-ig 1965 és 1977 között készült klasszikusokat tűz műsorára.

Goebbels propagandája volt a Harmadik Birodalom igazi csodafegyvere

Nyolcvan éve, 1945. május 1-jén követett el öngyilkosságot a szovjet hadsereg által ostromlott Berlinben, a Birodalmi Kancellária kertjében Joseph Goebbels, a náci Harmadik Birodalom propagandájának irányítója.

Hitler nem várta meg, hogy mások ítélkezzenek felette

Nyolcvan éve, 1945. április 30-án követett el öngyilkosságot a szovjet Vörös Hadsereg által ostromlott Berlinben, a birodalmi kancellária közelében fekvő bunkerében Adolf Hitler, a náci Harmadik Birodalom Führere, aki a holokauszt felelőseként és a második világháború kirobbantójaként sok millió ember halálát okozta.

Mussolini kivégzése Hitler öngyilkosságához is nagyban hozzájárulhatott

Nyolcvan éve, 1945. április 28-án végezték ki olasz partizánok a menekülő Benito Mussolini olasz fasiszta diktátort. A Római Birodalom nagyságának helyreállításáról álmodozó duce kivégzésének híre egyes történészek szerint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Adolf Hitler öngyilkosságot kövessen el.

Melocco Miklós műveinek visszatérő témája a világháború és 1956

Április 3-án ünnepli kilencvenedik születésnapját Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrász, a nemzet művésze, a Corvin-lánc kitüntetettje. A magyar figurális szobrászat egyik legfontosabb képviselője többek között Ady Endre, József Attila, Kodály Zoltán, Kós Károly, Széchenyi István, Kossuth Lajos és Deák Ferenc alakját is megmintázta.

Nem félt szembenézni a halállal Apor Vilmos püspök

Nyolcvan éve, 1945. április 2-án szenvedett vértanúhalált Boldog Apor Vilmos győri püspök, aki a szegényeknek, a bajba jutottaknak és üldözötteknek szentelte életét. Győrben, Gyulán és Budapesten szobrot állítottak emlékére, vértanúságának helyszínén emlékkiállítás látható.