Hamarosan indul a IV. Vendégváró Fesztivál

Egyéb

A magyar kultúra napján tartott nyitóelőadás után a KútszéliStílus.hu portál szerzői beszélgetnek a művészekkel, a Bethlen Galériában pedig január 22-től a Váróterem Projekt vizuális anyagait láthatja a közönség. A fesztivál fővédnöke Dr. Vető Marietta, Erzsébetváros alpolgármestere.

 

A kolozsvári társulat 2016 januárjában ünnepli fennállásának hatodik évfordulóját. Az alapító tagok rögtön a Babes-Bolyai Tudományegyetem elvégzése után vágtak bele ebbe a közös munkába, mondhatni vakmerően. Az idők folyamán további frissen végzett színészek, illetve más színházi szakemberek kerültek a csapatba. Repertoárjukban a felnőtteket megcélzó produkciók mellett elsősorban gyermekeknek szóló bábelőadásokat is készítenek. A fiatalokból álló csapat nyitott a kísérletezésre, legyen szó akár improvizáción alapuló munkáról vagy már meglévő szöveg fel- vagy átdolgozásról, társadalmi érzékenységű témák színreviteléről.

 

Program:

január 22. (péntek) 19.00 - Advertego

A VTP propaganda előadása

Rendező: Botos Bálint

 

január 23. (szombat) 19.00 - Zéró

Egy névtelen művész festékszóróval írt sírfelirata, egy akárkié.

Rendező: Botos Bálint

 

január 24. (vasárnap) 10.00 - paraFabulák

Tárgyanimációs előadás Heltai Gáspár nyomán

Rendező: Rumi László

 

Részletes program:

http://www.bethlenszinhaz.hu/naptar/4-vendegvaro-fesztival/
http://vendegvarofesztival.blogspot.hu/p/program.html