Bronz szobrok visszaszolgáltatása a Thaiföldi Nemzeti Múzeumnak AFP.jpg

Hamis igazolásokkal kapta a múzeum a műkincseket, most visszakerültek jogos tulajdonosaikhoz

Két ezeréves bronzszobrot szolgáltatott vissza a Thaiföldi Nemzeti Múzeumnak kedden a New York-i Metropolitan múzeum, amelynek gyűjteményébe egy néhai brit származású műkincskereskedőn keresztül kerültek a Thaiföldről illegálisan eltulajdonított műtárgyak.

Az Álló Siva vagy Aranyfiú és a Térdelő nő című bronzszobrot ünnepélyes keretek között adták át a Thaiföldi Nemzeti Múzeumban. A thaiföldi kulturális miniszter köszönetet mondott a thai nemzeti kincsek visszaszolgáltatásáért.

A ceremónián jelen volt John Guy, a Metropolitan ázsiai és délkelet-ázsiai gyűjteményének kurátora, aki a korszak „páratlan remekműveinek" nevezte a két szobrot. A kurátor felidézte, hogy a Metropolitan múzeum tavaly indította el kulturális javakkal kapcsolatos kezdeményezését, amelyben elkötelezte magát a műkincsek felelős gyűjtése és a világ kulturális örökségének közös gondozása mellett.

A Metropolitan múzeum 2023 decemberében jelentette be, hogy Thaiföldnek és Kambodzsának is visszaszolgáltatja azokat a gyűjteményébe került műkincseit, amelyekhez a néhai Douglas Latchford műkincskereskedő révén jutottak, akiről kiderült, hogy Délkelet-Ázsiából illegálisan szerzett be műkincseket, és hamis eredetigazolásokat állított ki.

Latchford ellen 2019-ben az Egyesült Államokban vádat emeltek illegális műkincs-kereskedelem miatt. A kambodzsai és indiai műkincsek szakértőjének tekintett férfi, aki tagadta a vádakat, kiadatása előtt, 2020 augusztusában hunyt el Bangkokban, ahol évtizedekig élt.    

Ez is érdekelheti

Míg mindenki Franciaországra figyelt, addig spanyol templomokból is elloptak műtárgyakat

Amikor Európában a bűnüldöző szervek épp általános figyelmeztetést adtak ki arra vonatkozóan, hogy a műkincseket veszély fenyegeti, Spanyolországban több templomi kegytárgynak is lába kélt.

Rettegnek az európai múzeumok a rablásoktól, de a betörési hullám nemigen fog megállni

A múlt heti franciaországi festményrablás miatt újra fókuszba került az európai múzeumok alulbiztosítottsága. Szakértők szerint a bűncselekmények egyre gyakoribbak és egyre erőszakosabbak, ugyanakkor a múlt héten ellopottakhoz hasonló művekre csak balekok csapnak le: a fő célpontok tekintetében egészen más trend bontakozik ki.

Megpróbáltak ellopni négy Renoir-festményt, kettőt elejtettek menekülés közben

Cagnes-sur-Mer városában történt a bűneset, az elkövetők a drótkerítést átvágva, az őrség műszakváltását kihasználva hatoltak be a múzeum területére. A rendőrség tájékoztatása szerint „jól felszerelt, informált és szervezett” bűnözőkkel van dolguk. Megnevezték a két eltűnt festményt, két művet a múzeum kertjében elhagytak a bűnözők.

Előkerültek az ellopott Matisse-művek

A brazil rendőrség csütörtökön bejelentette, hogy visszaszerezte Henri Matisse francia festő nyolc alkotását, amelyeket 2025 decemberében loptak el egy São Pauló-i könyvtárból.