Hámori Ildikó a Bors néni új címszereplője

Színpad

28 év és a Kolibri színpadán játszott több mint 500 előadás után elbúcsúzott a Bors néni legendás címszerepétől Molnár Piroska. Helyét Hámori Ildikó vette át, aki február 26-án debütált új főszerepében.

Nemes Nagy Ágnes kötetének – amelyet pöttöm, gömbölyded házvezetőnője, Bors Józsefné ihletett – első színházi változatát 1980-ban mutatták be az Egyetemi Színpadon Novák János rendezésében, Dajka Margit főszereplésével. Az előadásból tévéfelvétel, rádiójáték, a dalokból hanglemez is készült. Új bemutatóra először 1994 novemberében, Nyíregyházán került sor, ezt követte még abban az évben karácsony előtt a Kolibriben az a Novák János-féle produkció, amelyet azóta is játszik a színház.

„Bors néni végigkísérte a színház növekedésének történetét, és mára szinte összeforrt a Kolibri nevével” – idézi fel Novák János rendező, színházigazgató, aki arra a legbüszkébb, hogy a darabon immár a sokadik nemzedék nő fel, szülők és nagyszülők sokszor együtt éneklik a dalokat a színészekkel. „A költészet, a mese, a humor és a közönséggel való interaktív játék egyformán hangsúlyos a darabban” – mutat rá Novák János, mi lehet a Bors néni hosszú sikerének titka.


63ff2c122ae65f384f51a58c.jpg
Novák János ás Hámori Ildikó. Fotó: Horváth Judit

A gyerekek aktív részvételére épülő előadás az évek során úgy vált kultuszdarabbá, hogy közben megőrizte frissességét. Olyan, mintha valóban akkor és ott születne meg a játék, amelyben Bors néni 80. születésnapjának megünneplésére készülnek a gyerekek és a társak: Megyes Melinda mint Lackó, Ruszina Szabolcs mint Titilla, Mult István mint Vízimolnár, valamint a Játékmester, Novák János.

Molnár Piroska kortalan, mosolygós, titokzatos Bors nénije, aki 1994 óta varázsolja el a Kolibri Színház nézőit, mostantól Hámori Ildikó hasonlóan nagyszerű alakításában él tovább.

Nyitókép: Hámori Ildikó Bors néniként. Fotó: Horváth Judit