Hat kevésbé ismert tény A kis hableány megteremtőjéről, Hans Christian Andersenről

Bár Andersen meséivel feljutott az irodalom Parnasszusára, gyermekkora korántsem volt mesébe illő. Az 1805-ben Odensében született író szegény családból származott: apja cipész, anyja mosónő volt. Az iskolához kevesebb köze volt, mint a mindennapi nyomorúsághoz: alig tanult meg írni-olvasni, valószínűleg diszlexiával küzdött. Már gyerekként is kilógott a sorból, és egész életében kívülállónak érezte magát, feltehetően enyhe Asperger-szindróma is befolyásolta a viselkedését. Amikor kisfiúként kezébe került Az Ezeregyéjszaka meséi, a valóság elől a képzelet világába menekült, ott teremtette meg azt a különös, édes-bús univerzumot, amely később az egész világot elvarázsolta.

A rút kiskacsa

Andersen meséiben gyakran saját sorsát mesélte el, nem véletlenül tartják őket félig-meddig önéletrajzinak. A rút kiskacsa például egyértelműen a gyerekkori kitaszítottságát tükrözi: magas, vékony fiú volt, éles, sipító hanggal, az iskolában emiatt gyakran csúfolták. A szegénység és apja korai halála miatt már 11 évesen dolgoznia kellett, hogy segítse családját, tizennégy évesen pedig egyedül ment Koppenhágába szerencsét próbálni. Volt takácsinas, szabótanonc, próbálkozott a tánccal és a kórusénekléssel is, de mindenhonnan kitették inkább előbb, mint utóbb. Egyvalaki hitt benne: a dán Királyi Színház igazgatója, Jonas Collin felismerte meseszövő tehetségét, és VI. Frigyes király segítségével taníttatni kezdte. Andersen bekerült egy bentlakásos iskolába, de ott sem volt neki könnyebb: osztálytársai és tanárai megalázták, mert más volt és mert író akart lenni. Csak jóval később, már híres szerzőként lett „hattyú”, amikor már egész Európa elismeréssel beszélt róla.

A vadhattyúk

Viszont nem a mesék hozták meg számára az első sikert, hanem útleírásai. Már az 1830-as évek elején bejárta Európa számos országát, és élményeit nemcsak átélte, hanem meg is örökítette. 1835-ben megjelent regénye, Az improvizátor például olaszországi utazásai alapján íródott, és ennek köszönhetően ismerte meg a világ a capri Kék-barlangot. Andersen járt Svédországban, Spanyolországban, Portugáliában és Törökországban is – utazásait a dán király támogatta –, és később, már ünnepelt íróként is szenvedélyes világjáró maradt: legalább harmincszor indult útnak. 1841-ben Magyarországon is megfordult, többek között Pest-Budán és Mohácson.

Költőként is aktív volt, érzelmes és szellemesen ironikus verseket írt. Gyermekeknek szóló történetekkel csak harmincévesen, jövedelemszerzés céljából kezdett foglalkozni – kezdetben állítólag még szégyellte is a „komolytalannak” tartott műfajt. A mesék azonban gyors és meglepő sikert hoztak, Andersen pedig felismerte, hogy végre megtalálta a saját hangját. Ettől kezdve egész életét a meseírásnak szentelte: 156 története több mint nyolcvan nyelven jelent meg.

Hüvelyk Panna

Első mesegyűjteménye, a Gyermekeknek mondott mesék három részletben jelent meg 1835 és 1837 között. Az első füzet létrejöttét Just Mathias Thiele néprajzkutató támogatta, a benne szereplő történeteket pedig lánya, Ida számára írta Andersen. A második részben jelent meg a Hüvelyk Panna, amelyet egy valós személy ihletett, míg a harmadik kötet olyan sötétebb hangulatú, mégis halhatatlanná vált meséket tartalmazott, mint A kis hableány és A császár új ruhája.

A valódi Hüvelyk Panna, Henriette Wulff születési rendellenességgel jött a világra: alacsony termetű, púpos lány volt, akit ugyanakkor rendkívül intelligensnek, érzékenynek és társasági embernek tartottak. A Wulff család révén ismerkedett meg Andersennel, aki szinte családtagként élt az admirális házában. Bár Henriette beleszeretett a meseíróba, érzelmei viszonzatlanok maradtak. Andersen testvérként tekintett rá, ugyanakkor mélyen csodálta a lányt, amiért testi fogyatékossága ellenére is teljes életre törekedett. Ennek hatására írta meg Hüvelyk Panna történetét boldog végkifejlettel.

Henriette sorsa azonban tragikus fordulatot vett. Gyenge egészsége miatt Olaszországba költözött, ettől kezdve leveleztek Andersennel. Később, bátyja halála után Amerikába indult, hogy meglátogassa másik testvérét, ám az Austria nevű gőzhajón tűz ütött ki, és Henriette 1858-ban életét vesztette. A hír mélyen megrázta Andersent: naplójában elboruló elméjéről írt, ettől fogva rettegni kezdett a tűztől és a vízbe fulladástól, és mindig tartott magánál egy kötelet, hogy ki tudjon menekülni egy ablakon.

A százszorszép

Andersen számos más fóbiától is szenvedett, például különösen rettegett attól, hogy élve temetik el (tafofóbia). Ezt úgy próbálta kivédeni, hogy minden este lefekvés előtt kihelyezett egy cetlit az ágyához ezzel a felirattal:

De betegesen tartott a kutyáktól is, és nem evett sertéshúst a trichinózis nevű élősködőtől való félelme miatt.

Bár nem volt annyira kegyetlen, mint a Grimm testvérek, történeteiben azért ő sem riadt vissza a tragédiáktól, a szomorú befejezésektől. A kis gyufaárus lány karácsonyeste hal meg a hidegben, míg A rendíthetetlen ólomkatona végül a tűzben olvad el. Mindezek mögött azonban érzékeny, lírai lélek rejlett, erről tanúskodik például A százszorszép című kevésbé ismert, de megható története, amely egy virág gondolatain keresztül mesél elmúlásról, természetről és az élet egyszerű szépségeiről.

A kis hableány

Bár meséi végül világhírűvé tették, magánéletében magányos maradt. Egész életében vágyott arra, hogy szeressék, mégsem házasodott meg soha, és nagy valószínűséggel nem volt szexuális kapcsolata sem senkivel. Többször beleszeretett női és férfi ismerőseibe is, de érzései rendre viszonzatlanok maradtak.

Edvard Collin, egykori patrónusának fia, különösen fontos szerepet játszott az életében: Andersen mély, romantikus érzelmeket táplált iránta, de Collin nem viszonozta ezeket. A kis hableány történetét sokan Andersen Collin iránti reménytelen szerelmeként értelmezik: a sellőlány inkább meghal, mint hogy megölje a szerelmét, akit nem kaphat meg. Végül tetemes örökségét is Collinra hagyta.

Szintén híres volt plátói vonzalma Jenny Lind opera-énekesnő iránt, akinek A császár csalogánya című meséjét ajánlotta. Andersen időnként bordélyházakat is felkeresett, de ezekből rendre úgy távozott, hogy semmi nem történt, csak fizetett a lányoknak, akik iránt sajnálatot érzett.

A kis gyufaárus lány

Andersen egyik legismertebb történetében a szegény kislány a hideg utcán gyufát árul, miközben ábrándjaiban meleg otthont lát. Tragikus hőséhez hasonlóan azonban az író sem találta meg soha az otthon melegségét, életét végigkísérte a szorongás és a kirekesztettség érzése, még akkor is, amikor már világhírű íróként ünnepelték. Nemcsak szerelmi életében volt szerencsétlen, hanem összességében a szociális életében is, hiába utazott rengeteget és fogadták a legelőkelőbb társaságok is. Ezt jól példázza a Charles Dickensszel való barátsága, amely kezdetben ígéretesen indult, ám kínos véget ért. A két író 1847-ben találkozott először egy partin, majd évekig leveleztek, kölcsönösen nagyra tartva egymást.

Tíz évvel később Andersen látogatást tett Dickens kentbeli otthonában, ami eredetileg két hétre szólt volna, ám végül öt hétig maradt kéretlen vendégként. A látogatás alatt Andersen különc viselkedésével borzolta a család idegeit, például azt követelte, hogy valamelyik Dickens fiú borotválja meg őt, mondván, ez dán szokás. Rendszeresen hisztériás rohamai voltak, egy alkalommal például a gyepen zokogott egy rossz kritika miatt. Miután végre távozott, Dickens többé nem válaszolt Andersen leveleire, végleg megszakította a kapcsolatukat.

Hans Christian Andersen 150 éve, 1875. augusztus 4-én hunyt el májrákban, négy hónappal 70. születésnapja után. Utolsó éveiben már egyébként is súlyos beteg volt, 1872-ben egy éjszaka kiesett az ágyából, sérüléseit ezután már nem tudta teljesen kiheverni.  A dán kormány ekkoriban kezdte el hivatalosan elismerni az életművét: életjáradékot biztosított számára, és szobrot állíttatott neki a koppenhágai Királyi Kertben. Andersen szülőhazájában ma már nemzeti kincsnek számít: szobrok, múzeumok, utcák és intézmények őrzik emlékét, míg meséi a világ kultúrtörténetének részévé váltak.

Olyannyira, hogy Andersen születésnapja, április 2. a nemzetközi gyerekkönyvnap (de ezen a napon született Csukás István is – a szerk.), és a nevét viseli a legrangosabb gyermekirodalmi elismerés, a Hans Christian Andersen-díj is. Egykori gúnyolói aligha gondolták volna, hogy a „komolytalan” gyermekirodalom egyik legnagyobb alakját így ünnepli majd az utókor. Öröksége azonban nem csak műveiben él tovább: világhírű meséit filmek, balettek, operák és sorozatok dolgozták fel, életműve más szerzők, köztük A. A. Milne munkásságát is inspirálta.

(A bekezdések Hans Christian Andersen egy-egy meséjének címét viselik.)

A cikkhez használt források itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatók.