A generációelméletek az utóbbi évtizedekben egyre népszerűbbek. Nincs olyan terület, ahol ne merülne fel nap mint nap a különböző betűkkel (Z, Y, X) kódolt korosztályok meghatározása. Hol tudományos módszerekre alapozva, hol csupán sztereotípiák alapján próbáljuk megérteni, miért viselkedik másként egy-egy korosztály, mint a többi, miben tér el értékrendjük és fogyasztási attitűdjük, melyek azok a közös jellemzők, amelyek segíthetnek a megértésükben, szocializációjukban, elérésükben, fejlesztésükben. Gyakran hiába keressük azokat a sajátos eseményeket, élményeket, folyamatokat, amelyek alakítják, összekötik őket, hiszen legtöbbször illúziónak, merev kategorizálásnak bizonyulnak a megállapításaink.
A Modem gyűjteményi kiállítása erre a trendre reflektál: a generációkutatók szempontrendszerét sajátos módon hívja segítségül, hogy a 18 éve gyarapodó gyűjteményét új perspektívából vizsgálja meg. Süli-Zakar Szabolcs kurátor és Török Krisztián Gábor társkurátor rendhagyó elemzésbe kezdett, ezúttal a gyűjtemény műtárgyainak alkotóit koruk alapján tekintették át. Így a tárlat egyes egységei a művészek születési évei szerint formálódtak, nem pedig az általuk képviselt vagy az alkotásaikhoz társítható esztétikai, művészetelméleti vagy művészettörténeti kategóriák szerint.
A Hanyas vagy? című időszaki kiállításon bemutatott csaknem ötven alkotó műve így különleges kísérletként is felfogható. Mennyiben állnak a különböző alkotások párbeszédben a generációelméleti „sablonokkal”? Lehet-e ebből a szempontból következtetni egy-egy korosztály jellegzetes látásmódjára, stílusára, témaválasztásaira? Beszélhetünk-e többről, mint az egy-egy korszak eseményeinek, jellegzetes témáinak, divatos elméleteinek minden kortársat befolyásoló hatásáról? Kiderülnek-e újabb összefüggések egy-egy generációról? Alkalmas-e a képzőművészet arra, hogy egy-egy tudományág – jelen esetben leginkább a szociológia – toposzait kritikai módszerrel megvizsgálja? Képes-e arra egy kortárs művészeti gyűjtemény, hogy tükröt tartson a látogatók számára?
A Modem kurátorai a tárlat rendezése során arra törekedtek, hogy egyszerre fókuszáljanak a művészet alkotói és befogadói aspektusaira és rámutassanak a művészet és közgyűjtemények társadalmi fontosságára. Megvizsgálták, mennyire determinálják a generációs jellemzők és az ezekhez kapcsolódó, eltérő földrajzi és szocializációs körülmények a művészek alkotásmódját, témáit, de arra is kíváncsiak voltak, mennyire határozza meg a látogatót a művek befogadásának szempontjából születésének ideje, gyerekkorának inspiráló környezete. Milyen elvárásaik vannak a különböző generációknak a galériákkal, múzeumokkal szemben, valamint mit kaphatnak az ilyen és ehhez hasonló intézményektől? Sőt – kérdés elé állítva saját szerepüket is – szakértők és a lakosság aktív bevonásával keresték a választ arra, hogy vajon mi lenne a feladata a gyűjteményeknek, múzeumoknak a különféle generációk nézőpontjából.
A kiállítás címe Szilágyi György (1928–2010), a Rádió Kabarészínház egyik alapítójának azonos elnevezésű, ikonikussá vált történelmi monológjára utal. A mű eredetileg 1976-ban hangzott el először nyilvánosan a Kossuth Rádióban, amelyben a „huszonnyolcas” születésűek által megélt tapasztalatok kerülnek fókuszba. A monológ felvillantja az elmúlt fél évszázad meghatározó eseményeit, közismert szereplőit, hangulatát, sőt olyan állásfoglalásnak is tekinthető, mely minden generáció számára más-más módon aktualizálható, s ami az adott generációk lehetséges megélését, megértését feltételezi, kutatja. Ebből inspirálódva a kiállítás a most divatos, a közbeszédben mindennapos generációelméleti kifejezések mentén szerveződött. A kiállítótérbe érkezők nemcsak ismerős fogalmakat találnak, hanem úgy érzik, könnyebben boldogulnak, mintha csak művészeti stílusok, iskolák mentén kellene megismerniük a gyűjteményt. Másrészt a látogató a saját generációjával is azonosulhat, szubjektív módon szemlélheti a korosztályába tartozó alkotókat.
A kurátorok ettől függetlenül nem elégedtek meg azzal, hogy a közismert – sokszor horoszkópszerű – kategóriák mentén haladjanak. Bevezetőjükben arra is figyelmet fordítottak, hogy bővítsék a generációelméletekkel kapcsolatos ismereteket. Ez azért is érdekes, mert a Szilágyi György monológja kapcsán már előkerült 1928-as év ebben a kontextusban is megjelenik: a generációk elméletét Mannheim Károly szociológus, pedagógus, filozófus, a tudásszociológia egyik elindítója A nemzedéki probléma – Ifjúságszociológia című 1928-as művében fogalmazta meg először. Elgondolása szerint a generációk olyan társadalmi csoportok, amelyek hasonló élményeken és tapasztalatokon osztoznak, különösen a fiatalkori éveikben. Ezek az élmények hatással vannak az egyének gondolkodásmódjára, értékrendjére és világnézetére, formálják a generáció jellemzőit, sőt befolyásolják az egyén társadalmi identitását és szerepét, valamint az ideológiai és politikai magatartásformák kialakulását is. Vagyis az emberekre jelentős hatást gyakorol fiatalkoruk társadalmi-történelmi környezete, történései. A közös tapasztalatok alapján társadalmi csoportok, úgynevezett kohorszok jönnek létre, amelyek a maguk részéről befolyásolják a jövő nemzedékeit alakító eseményeket.
A kiállítás bevezető szövege természetesen nem ragad le a sokat kritizált Mannheim-elmélet mellett, hanem összegzi az elmúlt időszak nemzetközi és hazai kutatási eredményeit. Ez azért is lényeges, mert a különböző iskolák más-más módon osztályozzák a generációkat. E magyarázat nélkül önkényesnek tűnne, mi alapján határozzák meg a kurátorok a különböző kategóriákat. Alapítóknak nevezik az 1900 és 1925 között született generációt, amelyet a veteránok (1926 és 1945 között születettek) követnek. Az előbbieket Reigl Judit, illetve Vera Molnar képviseli, az őket megelőző, elveszett generációt jelképező Aba-Novák Vilmos mellett. A veteránok sora is hasonlóan kecsegtető: Birkás Ákos, Keserü Ilona, Lakner László, Nádler István, Tót Endre, Tölg-Molnár Zoltán képei mentén gondolkodhatunk látásmódjukról. A baby boomereket, akik 1946 és 1964 között születtek és jellemzően a második világháború után fellendülő gazdasági időszakban nőttek fel, Bukta Imre, Csontó Lajos, Eperjesi Ágnes, Fehér László, feLugossy László, Gábor Imre, Gerber Pál, Kicsiny Balázs, Lovas Ilona, Pinczehelyi Sándor, Várnai Gyula alkotásai emelik be a tárlatba.
Az X generációt (1965 és 1980 között születettek) gyakran tekintik a technológiai forradalom korai résztvevőinek, míg az Y generációt (1981 és 1995 között születettek) az internet és a digitális technológiák elterjedési korszakának gyerekeiként tartják számon. Érdekes ennek tudatában felfedezni az X-esek (Asztalos Zsolt, Benczúr Emese, Csörgő Attila, Esterházy Marcell, Gyenis Tibor, Nagy Kriszta x-T, Pettendi Szabó Péter, Richter Sára, Katharina Roters, Société Réaliste, Szolnoki József) és az Y-osok (Balázs Nikolett, Bede Kincső, Dobokay Máté, Tim Freiwald, Gallai Judit Ágnes, Molnár Judit Lilla, Nemes Márton, Renata Pintérova, Schuller Judit Flóra, Váczi Lilla) alkotásait. A Z generációt (1996 és 2012 között születettek), melynek tagjai már a digitális technológiák teljesen integrált világában nőttek fel, csak egyetlen művész fémjelzi még a múzeum gyűjteményében, Koltay Dorottya Szonja.
A jelentős műveket a szerzők születési évszáma alapján hálózatba állító kiállítás bizonyos tekintetben önmagáért beszél. Szavak nélkül érzékelhetővé válnak a személyes kötelékek, kortársi kapcsolatok, jellemző stílusok és technikák. A kiállítás kurátorai azonban nem szorítkoztak arra, hogy a műalkotások elrendezésével és értelmező szövegekkel segítsék a képzőművészeti alkotások és a generációs elméletek összefüggéseinek felfedezését. A tárlat különböző szekcióihoz olyan színeket rendeltek, amelyeket egy-egy generáció szempontjából meghatározó időszak tárgykultúráját, designját, eseményeit, divatját fürkésző vizuális kutatások során térképeztek fel.
Forrás: Magyar Múzeumok
Fotók: Vigh Levente
