DMOHA20200222049.jpg

Táncházfesztivál a Budapest Parkban

Harmadik alkalommal rendezik meg a FolkPark Táncházfesztivált. Augusztus 15-én a Budapest Parkban várják a népzene és a néptánc kedvelőit, ahol 22 órától hajnali 2-ig három tánctéren húzzák a talpalávalót.

Az eseményen fellép a Tázló együttes, Szalonna és Bandája és a Zagyva Banda. A FolkPark Táncházfesztivált három tánctéren rendezik meg táncházzal, a táncházat kísérő zenekarokkal, lépésmesterekkel és folkkocsmával is várják az érdeklődőket.

Az év egyik legnagyobb szabad ég alatt megtartott táncházas mulatságán zenél majd a Tázló együttes is. Az öttagú budapesti formáció moldvai csángó népzenét játszik. A moldvai zene energikus és magával ragadó táncritmusai és lírai dalai a régmúlt hangulatát idézik. Rendszeresen koncerteznek és táncházakat tartanak itthon és külföldön.

Ugyancsak fellép a fesztiválon Szalonna és Bandája, amelynek vezéregyénisége a hegedűs Pál István Szalonna, aki az utóbbi évek egyik legtöbbet foglalkoztatott népzenésze, és párhuzamosan több együttesnek is tagja. Szalonna és Bandája Magyar Örökség díjjal kitüntetett zenekar, amely hivatásként választotta a Kárpát-medence kultúrájának megőrzését és átörökítését. A tagok a Magyar Állami Népi Együttesben is muzsikálnak.

A harmadik színpadra lépő zenekar ezen az estén a 2002-ben alakult Zagyva Banda lesz. Repertoárjukban a Kárpát-medence magyarságának és más nemzetiségeinek – köztük a románság, szlovákság és a cigányság – népdalai és táncmuzsikái szerepelnek. Gyakran koncerteznek a külhoni magyarság vendégeként, 2015 óta az észak-amerikai diaszpórában végeznek kulturális missziót.

Az esemény az NKA Halmos Béla Program támogatásával valósul meg.

III. FolkPark Táncházfesztivál a Budapest Parkban, augusztus 15-én, csütörtökön 22.00 órától. További információk, valamint jegyvásárlás itt.

Ez is érdekelheti

Az UNESCO a szellemi kulturális örökség reprezentatív elemei közé emelte a magyar vonós zenekari hagyományt

Az UNESCO a szellemi kulturális örökség reprezentatív elemeinek nemzetközi jegyzékébe emelte tavaly decemberben a magyar vonós zenekari hagyományt, az erről szóló díszoklevelet szerda este adták át Balatonfüreden, az Ördög bújt a vonóba című népzenei gálakoncerten.

Szalonna és Voith Ági kiváló művészek lettek, Lajkó Félix Érdemes Művész kitüntetésben részesült

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár állami elismeréseket adott át március 15-e alkalmából a Pesti Vigadóban csütörtökön.