Az elindulás óta nagy utat bejáró programsorozatról Harmath Artemisszel, a PKÜ-IGYIC szakmai igazgatójával beszélgettünk.
Az IGYIC indulásával egyidős a Vadlazac program. Milyen szándék, illetve elvárás hívta létre?
Az IGYIC-ben az egyik legerősebb elköteleződésünk és egyben kihívásunk az, hogy a jó kortárs irodalmat, azon belül is a minőségi gyerekkönyveket eljuttassuk az olvasókhoz. A másik fontos feladatunk, amely szintén egy hiányra adott válasz, hogy összekössük a gyerekirodalmi tér különböző szereplőit, hogy egymás tapasztalataiból tudjanak épülni. Szeretnénk élővé tenni az anyagot, amivel foglalkozunk, amit közvetítünk, mert például, ha a főiskolai hallgatókhoz élményszerűen, színesen, frissen visszük el a gyerekirodalmat, tehát úgy, hogy nekik maguknak legyen közük hozzá, akkor bízhatunk benne, hogy ők ezt hasonlóan lelkes módon fogják továbbadni.
A gyerekirodalom szereplői, az alkotók és a befogadók részéről is megfogalmazódott ez az igény?
Igen. Én sokat mozgok pedagóguskörökben, az oktatás minden szintjébe belekóstoltam hosszabb-rövidebb időre, az alapfoktól a felsőoktatásig, és látom, hogy a különböző iskolai programokon és egyéb gyerekrendezvényeken, de sokszor még a könyvtárakban is egészen esetleges, hogy a programok középpontjába milyen szövegeket állítanak. Tudom, mennyire nehéz a tájékozódás egy olyan piacon, amelyik ontja magából, mégpedig sok esetben válogatás nélkül a legkülönbözőbb minőségű kiadványokat. A gyerekkultúra rangja Magyarországon még mindig sokkal alacsonyabb, mint a felnőtt kultúráé.
Milyen típusú programokat képzeltek el, és mennyire sikerült az eredeti szándékokat megvalósítani, volt-e olyan eltérés, amely egyértelműen a Vadlazac program javára vált?
Minőségében sikerült, mennyiségében szerettünk volna többet megtervezni és kivitelezni. Amiben módosítottunk, az az, hogy rugalmasabbak lettünk, jobban igazodunk a fogadó intézmények igényeihez, illetve elvállaltunk és elvállalunk olyan szerevezői feladatokat is, amelyeket eredetileg nem állt szándékunkban, csak azért, hogy biztosan megvalósulhassanak. Ilyenkor nem állítanak meg az esetleges adminisztrációs vagy jogi akadályok, hanem megküzdünk velük.
Az egyik képzésből mára akkreditált 30 órás továbbképzés lett, egy másik program akkreditációja éppen folyamatban van. Miért fontos, hogy a hivatalos képzési listán is szerepeljen a Vadlazac?
Egy államilag akkreditált képzésnek nyilván nagyobb a presztízse, de nem ez a legfontosabb, sokkal inkább az, hogy hiszünk a minőségbiztosításnak ebben a fajta keretrendszerében, hiszen a regisztrálás folyamata minket is aprólékos újragondolásra késztetett. Természetesen az is fontos, hogy a képzésünk fenntartható legyen.
Az első időszakban próbaképpen, tesztjelleggel hirdettek programokat, mostanra azonban már elsősorban meghívásoknak tesznek eleget. Ekkora a népszerűsége a programnak? Melyek a legnépszerűbbek a különböző témák közül?
Igen, volt egy ilyen „fényreklám” a szemünk előtt, hogy „Topolyától Párizsig”, és ez tulajdonképen megvalósult. Organikusan terjed a hírünk, tehát akik meghívtak minket, jelezték másoknak, hogy olyasmire találtak, amire nagy szükségük volt. Előre, és ami még fontosabb, utólag is értékesnek találják a programjainkat. Elsősorban a komplexitásukat értékelik, hogy több oldalról körüljárunk egy-egy témát. Azt pedig talán mondanom sem kell, hogy a felsőoktatásban sok esetben megtalálható – akár formai, akár tartalmi – merevség ellen hatunk, vagy mondhatom úgy is, hogy amit mi csinálunk, az friss levegőt enged be a főiskolai pedagógusképzés falai közé. Ugyan én az elmélet híve vagyok, ha irodalomtudományról beszélünk, de azt érzékeltem, hogy sok szempontból merev a főiskolai képzés, és pont az élet, a gyerekekkel való találkozás tapasztalata hiányzik az oktatásból. Pedig a kortárs gyerekirodalom és annak hatása szó szerint tapasztalható dolog. Nem szabad kihagyni, hogy itt érzelmekről és élményekről, jelenléti emberi kapcsolódásokról is szó van.
Kortárs gyerekirodalomról beszélünk, de a klasszikus magyar gyerekirodalom is hatalmas kincs. Hogyan férnek meg ezek egymás mellett?
Nagyon egyszerűen, hiszen a kortárs szervesen kapcsolódik a hagyományokhoz. A mai szerzők közül rengetegen betéve tudják a klasszikus magyar gyerekirodalmat, szövegeikben gazdag az irodalmi utalásrendszer. Mondok egy példát: nemrég Nyitrán voltunk, az ottani egyetemen, és óvodapedagógus és tanító szakos hallgatóknak beszéltünk a mese jelentőségéről, de nemcsak beszéltünk, hanem az egyik előadónk, Körömi Gábor rögtön bele is „dobta” a résztvevőket egy mesébe. A hallgatók végigjátszották az órát, ezután egy bábszínész, Józsa Éva mutatta be a báb jelentőségét az emberiség, különösen a gyerekek életében, és azt, hogy mi mindenre lehet használni. A kettő között én egy könyvajánlót tartottam, és összekapcsolva a népmeséket a kortárs mesegyűjteményekkel, olyan kiadványokat említettem, mint Zalka Csenge Virág könyvei, amelyekben a szerző kortárs nyelven újramond többet is a népmeséinkből; vagy Zalán Tibor Királylányok nagykönyve című, negyven meséből álló mesekönyve, amely az európai mesekincs elemeire épít. Programunk egyik mozgatórugója, hogy látjuk, tapasztaljuk: kortárs szövegeken keresztül lehet bevonni a gyerekeket egyrészt az olvasás örömébe, másrészt a különböző világok megismerésébe.
A klasszikus szövegek több szűrőn mentek keresztül, mire kimondható róluk, hogy klasszikusak, értékesek, míg a kortárs friss, még nincs, ha úgy tetszik, kipróbálva. Mi az IGYIC szűrőrendszerének működési elve?
Van olyan perspektíva, amely nem lehet a miénk, például a jövő perspektívája, hisz nem tudhatjuk, hogy mi fog mondjuk száz év múlva megmaradni. Legfeljebb sejtjük. De mi nemcsak irodalomesztétikai szempontból nézhetünk egy szöveget, hanem pedagógiai, fejlődés-lélektani nézőpontból is. A korosztályjelölés például nemcsak a szülők orientálása miatt fontos, hanem hogy tudjuk, mi az, ami működhet az életkorok tekintetében. Igaz ez még akkor is, ha tudjuk, hogy a gyerekek sokfélék, tehát nem merevek ezek a keretek. Az asszociációs készség kialakulása, az elvont fogalmak ismerete, a logikai sorrendek felismerése bizonyos korokban következik be, de ugyanez igaz a képek és a szövegek arányának változására is. Segíteni szeretnénk a művek befogadását, a célközönség megtalálását. De nem mindegy, hogyan tesszük.
A mai korra az értékek relativizálódása, az autoriter szereplők megkérdőjelezése jellemző. Ma már valóban nem jellemző katedráról kijelenteni dolgokat; megnőtt a beszélgetés jelentősége, ahol a szempontok feltárása épp olyan fontos, mint az, amit a szempontok alapján vizsgálunk. Hogy mi az értékes, úgy próbáljuk átadni, hogy azt is elmondjuk, minek az alapján nevezzük értékesnek. Ez egyfajta megközelítésmód-tanítás is, azaz tudományos kulcsokat adunk át népszerű stílusban. A legutóbbi példa, amikor Párizsba vittük a programunkat: a menetrend szerint egy interaktív foglakozást egy előadás követett volna, ahol beszélünk a gyereklíra elméleti kérdéseiről, arról, miként áll össze egy vers zeneileg és így tovább, azaz, hogy mi teremti meg a „varázslatot”. A helyzet úgy hozta, hogy előadás helyett asztali beszélgetés lett sok-sok kérdéssel, egymást megszólítva.
Topolya, Nyitra is szóba került, de még Párizs is. A résztvevők szerepeit tekintve is sokféle a program. Hol mire van elsősorban érdeklődés?
A nem felsőoktatási intézményekben a család szórakoztatása volt egy többletigény, amelynek eleget tudtunk tenni, mert megoldottuk, hogy közös rész is legyen, de olyan idő is, ahol a szülőkkel külön dolgozunk, míg a gyerekeknek más elfoglaltságuk van. A felsőoktatásban élők pedig ezt a már említett frissülést igénylik, benne az újabb művek megismerésével. Áttekintjük ilyenkor a legújabb kiadványokat, adunk egyfajta rálátást a különböző aktuális irányokra, keretekre, beszélünk az aktuális divatokról, az új szerzőkről. De mindenben közös, hogy komplex módon foglalkozunk a kérdésekkel, mutatunk saját videókat, zenés feldolgozásokkal ismertetjük meg a résztvevőket, amelyek szintén a mi szervezésünkben készültek, tehát minden csatornát, médiumot felhasználunk, amelynek segítségével a résztvevők továbbgondolhatják, amit hallottak.
A Vadlazac célja, ahogy az IGYIC-é is, a minőségi kortárs irodalom terjesztése, a kortárs irodalom megközelítésének, elérésének segítése, de egyéb missziót is teljesít. Gondolok itt arra, hogy a programok során különböző csoportokat (pedagógusok, könyvtárosok, irodalomszakmai szereplők) köt össze. Miért fontos ez az IGYIC-nek?
Rengeteg jó program létezik, mi elsősorban azzal próbálkozunk, hogy ezeket új formába öntsük, azzal például, hogy kit kivel kapcsolunk össze. Ezt a meghívott előadók nagyon élvezik. Van egy 12–16-os listánk, amelyből kiválasztjuk az előadó párosainkat az egyes helyszínekre. Ezt a választást a célközönség kiléte is befolyásolja. Amikor elkezdtük a programot, a koncepcióhoz hívtunk előadókat. Olyan személyiségekkel szerettünk volna dolgozni, akik értik, hogy mit csinálnak, ugyanakkor a gyakorlati részekben is aktívak, tehát a gyerekekhez nem csak elméletben értenek, azaz élő módon tudják átadni a tudásukat. Minden alkalommal megbeszéljük, hogy milyen szövegek szerepeljenek a programban, az előadók részben szabad kezet kapnak, de ajánlunk is. Egy-egy alkalomra több mindennel készülünk, ezért tudunk a helyszínhez is igazodni. Az sem utolsó szempont, hogy az előadóink sok esetben a saját gyerekeiken tesztelik a pedagógiai módszereiket.
Mennyire elégedett most, és mik a tovább tervek?
Elégedett vagyok. A visszajelzések okot adnak erre, de mi magunk is eredményesnek érezzük az eddigi munkát. Úgy érezzük, hogy sikerült elérni a céljainkat, összekötöttünk különböző szereplőket, és nagyon együttműködő környezetben tudtunk információs csomagokat átadni A jövőben még több helyre szeretnénk elvinni a Vadlazacot, új célcsoportunkat az óvodák jelentik. Rengeteg remek, ovisoknak szóló kortárs kiadvány van, ezekre szeretnénk hangsúlyt helyezni, és megvalósítani sok-sok programot. Akár úgy, hogy meghívják az akkreditált képzésünket, akár úgy, hogy mi vagyunk a szervezők. Mindennek az alapja a folyamatosan frissülő könyvlistánk.
Egy fontos dologról még nem kérdeztem: miért Vadlazac a programsorozat neve?
Intuitív névadás volt, a „vad” melléknév kicsit provokatív, azt üzeni, hogy a járt utak helyett találjunk másikat, vagyis, hogy érdemes egy témát máshonnan is megvilágítani, így tanulni egymástól. És persze a „lazac”-ban a „laza” is benne van: az egyetemi környezetben lazábban, fesztelenebbül, gyakorlat- és élményközelibben tanítunk, laikus környezetben pedig kicsit tudományosabban, informatívabban.
Nagygéci Kovács József
Fotók: Bach Máté / PKÜ-IGYIC
