Idén 30. alkalommal indul országjáró turnéjára a Magyar Nemzeti Cirkusz utazó társulata. Ifj. Richter József cirkuszigazgató és artistái a premier előtt jótékonysági főpróbát tartanak az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány javára Budapesten, majd 17 hazai városban szerepelnek műsorukkal.

attilagunduz_20231020_2007__AG64008.jpg
Ifj. Richter József a Magyar Nemzeti Cirkusz műsorában. Fotó: Gunduz Attila

1995-ben a budapesti Hősök terén tartott premierrel id. Richter József, első és egyetlen Kossuth-díjas cirkuszművész és alapító indította el a Magyar Nemzeti Cirkusz utazó sátorcirkuszát, amelyet az Európai Parlament 2019-ben Big Top Label díjjal jutalmazott.

A Magyar Nemzeti Cirkusz harmincadik, jubileumi premierjét március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított sátorban tartja, ahol március 24-ig látható a műsor. „Az elmúlt harminc szezon alatt, a nemzetközi díjakon túl számunkra a legfontosabb visszajelzés, a rengeteg megbecsülés, amit a hazai közönségtől kaptunk. Az országjáró turnénk indítása már hosszú évek óta ennek a szeretetnek a meghálálásával kezdődik. A jubileumi gálaműsorunk premierjére öt civil szervezettel együttműködve hátrányos helyzetű családokat hívtunk meg, akik elsőként ünneplik fennállásunk kerek évfordulóját a társulat hazai és nemzetközi sztárartistáival. A kosztümös főpróbánk teljes bevételét pedig hagyományosan az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványnak ajánljuk fel” – mondta Ifj. Richter József cirkuszigazgató. (Korábbi interjúnk itt olvasható.) 

A társulat március 22-én 11 órától élménypedagógiai órára invitálja a diákokat Tudomány a porondon címmel. A szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium oktatói által összeállított anyagban az előadás során látható trükkök mögött álló fizikai, matematikai törvényeket, érdekességeket mutatják be a tanulóknak. A jubileumi gálaműsor szelekciójába a Monte-Carlói Cirkuszfesztivál és a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál arany-, ezüst- és bronzdíjas számai kerültek be.

A világ legjobb halálkerék számában előre-, hátra- és csavarszaltót láthat a közönség, a Kubai Állami Cirkusz artistái oroszrúd-produkcióval szerepelnek, de többszörösen díjazott papagájrevü is érkezik a Nemzeti Cirkusz manézsába, míg ifj. Richter József a családi hagyományokhoz híven lovas produkciókat, zsokészámot, valamint fríz és arab telivérek szabadidomítását mutatja be a porondon. A hamisítatlan cirkuszi hangulatért a Nemzeti Cirkusz zenekara felel.

Az ifj. Richter József, Hortobágyi Károly-díjas, immár hétszeres aranydíjas cirkuszigazgató vezette hetvenfős társulat műsorát az év hátralévő részében 17 vidéki városban mintegy kétszáz alkalommal tekintheti meg a közönség.