655a2679ca05cf5e79257fa1.jpg

A játékfilmrendezők és az operatőrök is díjat adnak Szegeden

Harminchét alkotás szerepel az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba állító szegedi nemzetközi filmfesztivál kedden kezdődő versenyprogramjában.

Szabó Éva fesztiváligazgató a fesztivál programját bemutató sajtótájékoztatón azt mondta, a nézők kilenc nagyjátékfilmet, hat dokumentumfilmet és 22 rövidfilmet láthatnak majd Magyarország egyik legszebb, több mint százéves, hagyományos filmszínházában, a szegedi Belvárosi moziban. Ezeket az előzsűri csaknem kétszáz nevezésből választotta ki. 

A programban szerepel mások mellett Reisz Gábor Magyarázat mindenre, Hevér Dániel Valami madarakBreier Ádám Lefkovicsék gyászolnak, Moldovai Katalin Elfogy a levegő, Hajdu Szabolcs Kálmán-nap és Tóth Barnabás Mesterjátszma című filmje is.

Az előzsűri olyan színvonalasnak ítélte a fesztiválra nevezett vizsgafilmeket, hogy ezeket külön diákfilmes szekcióban mutatják be. Ennek díjáról a magyar és külföldi hallgatókból álló diákzsűri dönt.

A versenyfilmeket Szabó Gábor elnök irányította szakmai zsűri értékeli, a fődíjas mellett kiválasztják a legjobb nagyjáték-, dokumentum-, illetve rövidfilmet. Emellett kiosztják a kritikuszsűri díját, és első alkalommal a fesztivál történetében a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete is külön elismerést ítél oda.

Versenyen kívül hazai alkotók által jegyzett, nemzetközi fesztiválokon szereplő filmeket is műsorra tűznek, melyeket a Magyar Operatőrök Hete szekción belül tekinthetnek meg az érdeklődők. E szekció legjobbja számára a Magyar Operatőrök Társasága ajánlott föl díjat.

A közönség emellett válogatást láthat a Friss Hús legjobb filmjeiből, az Aprófeszt szekcióban délelőttönként az Art Mozi Egyesület és a Nemzeti Filmintézet válogatását vetítik, csütörtök délelőtt pedig műsorra tűznek egy Zsigmond Vilmossal készült portréfilmet is.

Az operatőröknek szakmai workshopokat szerveznek, beszélgetéseket rendeznek az alkotókkal. A fesztiválon Lénárt András egyetemi oktatóval nemrég megjelent Mozgóképes múlt – Közelítések a film és a történelem kapcsolatához című könyve kapcsán Szabó Gábor folytat diskurzust a történelem és a film kapcsolatáról Kovács Gellért filmkritikus moderálása mellett, míg Női szemmel címen Mesterházy Lili filmkritikus női alkotókkal találkozik a színpadon.

A szegedi lakcímkártyával vagy diákigazolvánnyal rendelkezőknek minden versenyprogramban szereplő filmes blokk egységesen 700 forintba kerül. Részletes program itt.

Ez is érdekelheti

Kritikaíró pályázatot hirdet a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Olyan középiskolás diákok és egyetemista hallgatók jelentkezését várják, akik a film mellett érdeklődnek a szövegalkotás, a kritikaírás iránt.

A Január 2. című filmmel rajtol a 8. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Október 8–12-ig újra a szegedi Belvárosi Moziba költözik az operatőrök munkáját kiemelő nyolcadik Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, melyet idén a szakmai zsűriben is helyet foglaló Szilágyi Zsófia Január 2. című filmjének közönségtalálkozóval egybekötött vetítése nyit. Első nagyjátékfilmje, az Egy nap többek között megjárta a lengyel Camerimage-t, de elnyerte a cannes-i filmfesztivál kritikusi nagydíját is.

Kialakult a 8. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramja

Cannes-t, Camerimage-t és TIFF-et megjárt versenyzők, az utóbbi két év kiemelkedő magyar filmjei az operatőrök éves seregszemléjén.