Harmincnéggyel 1154-re emelkedett a világörökségi listán szereplő helyszínek száma az UNESCO illetékes bizottságának a kínai Fucsouban tartott, szombaton befejeződött ülésén, amelyen utolsóként a dunai limes németországi, ausztriai és szlovákiai szakaszát ismerték el világörökségként.

A tanácskozáson 29 kulturális és 5 természeti helyszínt vettek fel a listára. Bekerült a rangos felsorolásba a vendéglátó Fucsien tartomány ősi kereskedővárosa, Csüancsou, és ezzel 56-ra emelkedett a kínai világörökségi helyszínek száma. Egy helyszín – Liverpool történelmi tengeri kereskedelmi városrésze – elvesztette világörökségi státuszát az arculatában és látképében visszafordíthatatlan károkat okozó beruházások miatt. A fucsoui ülésen 200 helyszínmegőrzési jelentést tekintettek át, és modellértékűként ismertek el három objektumot, a kínai nagy falat és két elefántcsontparti nemzeti parkot.

Elfogadták a fucsoui nyilatkozatot, amely egyebek közt segítséget kér a fejlődő országoknak, különösen Afrikának és a kicsiny szigetállamoknak. A kínai hivatalos közlés szerint az ülésen az UNESCO globális stratégiáját követve elsőbbséget adtak Afrikának azzal, hogy két afrikai helyszínt is felvettek a világörökségi listára.

A Kongói Demokratikus Köztársaság erőfeszítéseit elismerve levették a veszélyben lévő világörökségi helyszínek listájáról a Salonga Nemzeti Parkot. Egyelőre nem került fel a veszélyben lévő helyszínek listájára sem Budapest, sem Velence, sem az ausztráliai Nagy-korallzátony. A világörökségi bizottság következő, 45. ülését az oroszországi Kazanyban tartják 2022. június 19-30-án.

Nyitókép: Csüancsou kereskedőváros egy része. Forrás: Wikipédia