Charles Dennis Buchinsky 1921. november 3-án született Ehrenfeldben, Pennsylvaniában, tizenegyedikként egy 15 gyermekes családba. Szülei litvánok voltak, felmenői lipek tatárok ? az ősök ázsiai jellemvonása Bronson arcán is visszaköszöntek. Már gyerekként kénytelen volt munkákat vállalni, majd a második világháborúban is harcolt. A háború után kezdett el a színjátszással foglalkozni: 1950-ben költözött Hollywoodba, hogy karrierjére koncentrálhasson.

A következő évtizedben mind a vásznon, mind a televízióban kisebb-nagyobb szerepeket kapott, például az Alkonyzónában vagy az Alfred Hitchcock bemutatja című sorozatokban, illetve az eredeti Panoptikum ? Viaszbabák háza című horrorfilmben. Ebben az időszakban változtatta meg ügynöke tanácsára nevét is.

1960-ban kapta első jelentősebb szerepét A hét mesterlövészben. John Sturges rendező az 1963-as A nagy szökésben szerepet adott Bronsonnak, aki ezekkel az alakításokkal végleg beleírta magát a filmtörténetbe. Később A piszkos tizenkettővel erősítette státuszát, valamint a Volt egyszer egy vadnyugat "Harmónikájaként" is emlékezeteset alakított. Egyik leghíresebb szerepét 52 évesen kapta, az 1974-es Bosszúvágyban, Michael Winner rendezésében. Az önbíráskodó Paul Kersey szerepét aztán még négy folytatásban alakította; 1994-es ötödik rész egyben utolsó főszerepe volt a nagy vásznon.

Az 1998 óta nem dolgozó, élete végén már Alzheimer-kórban szenvedő Bronson 2003. augusztus 31-én halt meg, 81 éves korában, tüdőgyulladás következtében.

Forrás: Wikipédia