Háromnapos rendezvényt tart a Kőszegi Polgári Kaszinó a Magyar Királyi Koronaőrök Egyesületével közösen március 28. és 30. között Kőszegen és Velemben arra emlékezve, hogy nyolcvan éve, 1945. március 28-án Kőszegen lépte át a magyar államhatárt és hagyta el az országot 33 évre a Szent Korona.
Március 28-án az Árpád-házi Szent Margit Óvoda és Iskola növendékei a hagyományőrző és honvéd koronaőrök munkáját ismerhetik meg, majd délután kezdődnek a nagyközönség számára nyilvános programok: először Nagy László hagyományőrző koronaőr tart tárlatvezetést a Jurisics-vár Szent Korona termében a hozzájuk került eredeti, koronaőrséghez kapcsolódó tárgyakról, majd a velemi Korona Galéria mozitermében levetítik Az utolsó hazatérés című filmet. Este Kőszegen Pálffy Géza történész előadását hallhatják az érdeklődők az Árpád-házi Szent Margit Iskola dísztermében az országtáblákról.
Másnap Velemben folytatódnak a programok a Stirling-villában és a Korona Galériában, ahol Glant Tibor történész a Szent Korona Amerikában töltött évtizedeiről tart előadást, ezt követően pedig Jimmy Carter, az Amerikai Egyesült Államok egykori elnökének emléktábláját avatják fel az amerikai nagykövetség delegációjának jelenlétében.
Március 29-én délután az érdeklődők kerekasztal-beszélgetéseket hallhatnak velemiekkel és egykori koronaőrök leszármazottaival, majd a Nyolckor Színház tart koncertet a Stirling-villa szabadtéri színpadán. A nap zárásaként felavatják Pajtás Ernő koronaőr parancsnok szobrát Velemben. Március 30-án a háromnapos rendezvénysorozat egyebek mellett ünnepi szentmisével, a kőszegi koronaőrző-bunkernél tartott szakmai vezetésekkel, a Magyar Királyi Honvéd Szabadcsapat hagyományőrzői által a nyolcvan évvel ezelőtt lezajlott események „újrajátszásával”, valamint koszorúzással zárul.
Szombaton és vasárnap a kőszegi koronaőrző-bunker 10–18 óra között látogatható; a velemi Korona Galéria szintén egész hétvégén nyitva lesz a nagyközönség előtt.