Szent Korona
A Szent Korona a föld alatt, bunkerben és hordóban
A magyar Szent Korona, az államiság és a függetlenség szimbóluma az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején, majd később is drámai viszontagságokon ment keresztül.
Mázlisták a soproni iskolások
A soproni Múzeumnegyed 2024-ben elnyerte Az év múzeuma díjat. Nem véletlenül.
Az Aranybulla a magyar jogfejlődés egyik legfontosabb állomása volt
Az Országgyűlés 2022. november 22-én fogadta el a 2022. évi XLVI. törvényt, amely az 1222-ben kiadott Aranybulla emlékét és a magyar nemzet szellemi öröksége részeként annak jelentőségét törvényben örökítette meg, és április 24-ét az Aranybulla napjává nyilvánította. A jogszabály az Aranybullát az európai és a magyar alkotmányos jogfejlődés kiemelkedő dokumentumaként méltatja.
A Szent Korona zománcozott képei jelentették a legnagyobb kihívást egy cseh ékszerésznek
Kiállították a magyar Szent Korona másolatát az észak-csehországi Turnovban. A magyar államiság jelképét az érdeklődők csütörtöktől április 20-ig tekinthetik meg a városi múzeumban.
A Szent Koronát ünneplik Kőszegen és Velemben
A rendezvénysorozaton az érdeklődők többek között tárlatvezetésen, filmvetítésen, történelmi témájú előadáson, valamint szoboravatáson vehetnek részt a két Vas vármegyei településen.
Január 6-án történt
1966-ban ezen a napon mutatták be a Szegénylegényeket. Jancsó Miklós legismertebb alkotása a magyar film fontos mérföldköve, a modernizmus nemzetközileg ismert és elismert alapműve. A rendező itt dolgozta ki és használta először a híres jancsói filmnyelvet, amit későbbi pályafutása során tovább finomított. A Szegénylegények történelmi parabola, amely a hatalom és az egyén komplex viszonyát modellezi, és a szabadságot eltipró rendszerek kortól függetlenül érvényes, pontos látleletét adja.
Szeptember 8-án történt
1853-ban, épp 170 éve találták meg az elásott Szent Koronát és a koronázási ékszereket rejtő ládát, amelyet a szabadságharc utolsó miniszterelnöke, Szemere Bertalan 1849 augusztusában ásott el Orsovánál. 1850-ben ezen a napon született Blaha Lujza, és egy éve hunyt el II. Erzsébet brit királynő.
Eladó az érmelléki kúria, ahol egykor a Szent Koronát őrizhették
A sürgős felújíításra szoruló Bónis-kúria a Székelyhídhoz tartozó Érköbölkúton található, 145 ezer euró az ára – olvasható a Maszol.ro portálon.
A Szent István-teremből vitték a Szent Koronát az utolsó királykoronázásra
A Budavári Palota Szent István-terméből indult útjára a Szent Korona a Mátyás-templomba az utolsó magyar királykoronázáskor 1916 decemberében – idézte fel az augusztus 20-án eredeti pompájában újranyíló terem múltjából Rostás Péter, a Kiscelli Múzeum igazgatója.