Az új szezonban a Jászai Mari Színház hat felnőtt- és kilenc, gyerekeknek szóló bemutatóval várja a közönséget.

A színház vezetője, Crespo Rodrigo elmondta, az új szezon programjának összeállításakor olyan darabokat válogattak, melyek egyrészt az élményekkel teli, katartikus esték lehetőségét biztosítják a nézőknek, másrészt izgalmas feladatokat nyújtanak a társulat és a rendezők számára.

Az évad repertoárján musical, tragikomédia és színmű éppúgy helyet kapott, mint ahogy bohózat, népszínmű és felnőtteknek szóló rémvarieté is. A járványhelyzet miatt korában elmaradt az Elmebáj (Amit a lakáj látott a kulcslyukon át) és a Részegek című darabok színpadra állítása, ezek pótlására az új évadban kerül sor.

Az új szezonban két fiatal színész csatlakozik a Jászai csapatához. Bartos Ági friss diplomásként itt kezdi a pályáját, Csabai Csongor ötödéves, kaposvári egyetemi hallgató pedig a szakmai gyakorlatát tölti majd Tatabányán.

Peter Shaffer Amadeus című színművét Guelmino Sándor rendezi a nagyszínpadon. A két zeneszerző harcát sok zenével bemutató előadás arról a helyzetről szól, amikor valaki sértettségében és hatalmával visszaélve vágja el a nála tehetségesebbek útját. Salieri szerepében Crespo Rodrigo, Mozart szerepében Csabai Csongor lesz látható.

Szintén Guelmino Sándor rendezésében kerül színpadra Joe Orton Amit a lakáj látott a kulcslyukon át című bohózata, mely a hatvanas évek Angliájának társadalmát mutatja meg. Az Elmebáj címmel műsorra kerülő darabot olyan börleszkelemek is színesítik, melyeket eddig egyetlen jászais előadásban sem alkalmaztak. A mű az egyszerű bohózaton túllépve a társadalmi elit züllöttségét és képmutatását állítja pellengérre, olyannyira, hogy az 1969-es ősbemutató óriási felháborodást váltott ki a nézőkből.

Ivan Viripajev Részegek című tragikomédiája Sebestyén Aba rendezésében korunk iránytűjét vesztett emberének vergődéséről szól, hogy a magányban, az értékeiben megrendült társadalomban a részegség hatása alatt különböző emberek hogyan vallanak magukról, legbensőbb titkaikról, Istenhez való viszonyukról.

A Te édes, de jó vagy, légy más című musical egyike a leghosszabb ideje játszott daraboknak. A musical a párkapcsolatokról szól humorosan. A darabot Mikola Gergő, a Jászai Mari Színház színművésze rendezi.

Az 1932-ben, a müncheni Oktoberfest forgatagában játszódó Kasimir és Karoline-t, Ödön von Horváth népszínművét Fehér Balázs Benő állítja színpadra. A két címszereplő szerelméről szóló darab olyan színfoltot jelenthet a Jászai repertoárján, amellyel eddig még nem találkozott a színház közönsége.

A 19. század poroszos gyereknevelési szokásait bemutató Struwwelpeter című bizarr mesekönyv világszerte sikert aratott. Ebből készült el a Jógyerekek képeskönyve című rémvarieté. A magyar változat nyelvi leleményekkel teli, fekete humorú szövegét Parti Nagy Lajos készítette. A darabot Szikszai Rémusz rendezi.

Nyitókép: Jászai Mari Színház