Jászai Mari Színház

Az erős nők a legtörékenyebbek

Bakonyi Csilla a Kaszás Attila-díj szavazásának végső körében arról vallott, miért különösen kedves számára az utolsó három jelölt között lenni.

Megvannak az évad legjobb stúdió-előadásai

A tatabányai Jászai Mari Színház idén március 26. és 30. között rendezte meg a monodrámák és stúdiószínházi előadások seregszemléjét, a MOST Fesztet. A tíz meghívott versenyelőadást szakmai és közönségzsűri értékelte.

Budapest legizgalmasabb színházi fesztiváljával zárul a nyár

Augusztus 24. és szeptember 9. között a Városmajori Szabadtéri Színpad Szemle Plusz programsorozatán hat vidéki és határon túli nagyszínpadi alkotás, illetve a hat budapesti kamaraprodukció mellett hat színészképző iskola is bemutatkozik a zsűri előtt.

Ha nem kapcsolják fel a világítást, nincs fény a színpadon – képriport a 44. Színikritikusdíj-átadóról

A Színházi Kritikusok Céhe 44. alkalommal rendezte meg díjátadó gáláját. Tizenhét kategóriában adták át a Színikritikusok díját a Katona József Színházban.

Egyén, csoport, autonómia – izgalmas kérdéseket vizsgálnak az áprilisi színházi premierek

Új magyar dráma az Aranybulla idejéből, klasszikus Móricz-novella friss adaptációja és az alkotók által közösen, a próbafolyamat alatt létrehozott darabból készült előadás, néptánc és kortárs tánc is szerepel áprilisi premierajánlónkban.

Brecht és Petőfi hónapja – Válogatás a februári színházi premierekből

Zsótér Sándor negyedszer rendezi a Kurázsi...-t, Bagó Bertalan másodszor a Koldusoperát. Veszprémben két Petőfi-bemutató készül: a Pannon Várszínházban a Szálinger Balázs által továbbírt Karaffát, a Petőfi Színházban egy életrajzi musical-ősbemutatót láthat a közönség.

Danis Lídia és Kardos Róbert a tatabányai évad legjobb színésze

A közönség szavazatai alapján az Jászai Mari színház évadának legjobb előadása Székely Csaba drámája, a 10 lett Guelmino Sándor rendezésében.

Hat felnőttbemutatóval készül az évadra a tatabányai Jászai Mari Színház

Az új szezonban a Jászai Mari Színház hat felnőtt- és kilenc, gyerekeknek szóló bemutatóval várja a közönséget.

Rég várt bemutatók a tatabányai Jászai Mari Színház új évadában

Az új szezonban a Jászai Mari Színház 6 felnőtt- és 9 gyerekbemutatóval várja a közönséget. A több évad óta működő, táncelőadásokat magába foglaló sorozatot pedig Tánc 2022/2023 címen hirdeti meg a teátrum az új évadban.

„Jó estét, megint színházban voltak?”

Megrendülök, miközben Pogány Judit Pedig én jó anya voltam című monodrámáját nézem a tatabányai MostFeszt zárónapján. A Molnárnét alakító Pogány Judit karakterének egész családi tragédiáját elmeséli, kibeszéli, megosztja a nézőkkel. Azt, hogy fiát miért ítélték kötél általi halálra. Közben egyebek mellett vizet forral, lecsót kanalaz, kávét főz, megmosdik, fényképek felett nosztalgiázik és feketébe öltözik.

„Perverz vágyat érzek a nehéz szövegek iránt” – Interjú Danis Lídiával

„Katartikus élmény volt, amikor az Antigoné tantermi előadása során reggel nyolckor azt láttam, hogy a 14 éves gyerekek könnyeznek, mert farmernadrágban a pad tetején előadva ott és akkor végre érthetővé vált, betalált nekik a görög tragédia.”

A Jászai Mari Színház évadismertetője: fesztivál és premierek

Az új szezon első eseménye – a jelenleg rendelkezésre álló járványügyi információk alapján – a MOST FESZT 2021 lesz.

Heti menü – melegen ajánljuk (01.28.–02.03.)

Kulturális programajánlónk a hétre.

Tíz vidéki színházi előadás a fotelből

Több száz kilométert utazni egy előadásért? Vannak elkötelezett színházrajongók, akik erre is hajlandóak, azonban az online közvetítések előnye, hogy most utazás nélkül nézhetjük meg távoli színházak produkcióit. Ezúttal vidéki és határon túli magyar színházak programjából válogattunk.

A Valahol Európában nyitja az évadot a tatabányai színházban

A Jászai Mari Színházban a Valahol Európában című musical bemutatójával a szokásosnál 1 hónappal korábban, augusztus 29-én tervezik megnyitni az új évadot.

Nyitásra fel! – ezeket láthatjuk a Jászai Mari Színházban

Bemutatta 2020/2021-es évadtervét a tatabányai Jászai Mari Színház, amely a Valahol Európában című musicallel nyitja meg 2020. augusztus 29-én az új évadot.